Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Slash a Guns N' Rosesban töltött évei alatt átélte a rocknroll minden részét. Szó szerint ő maga volt a rocknroll. Amikor kikerült a zenekarból én személy szerint azt jósoltam volna, hogy még mélyebbre süllyed az alkoholba és a drogokba. És talán egy ideig így is lehetett, a gitáros tényleg tanácstalannak tűnt, hogy mihez is kezdjen magával. Aztán pár évvel ezelőtt nagyon elkapta a fonalat. Már a Velvet Revolver idején is összeszedett volt, de később összerakott több énekes és zenész közreműködésével egy szólólemezt, majd nagyjából ugyanazzal a társasággal és egy kiváló énekessel immár két egyformán jó albumot is. (Fotók: Juhász Edina)
Slash Myles Kennedyvel megfogta az isten lábát. Egy karizmatikus, vérprofi, jó hangú frontember, aki ráadásul önti magából a dalokat. Egyetlen hibája éppen a hibátlansága. A faszi mindent tud, amit ebben a szakmában tudni kell, de nem ártana neki egy kis kosz meg szertelenség. Aztán ott van a többi zenész. A basszusgitáros, Todd Kerns simán végig tudná énekelni a koncertet, ha mondjuk Kennedy kidőlne a sorból. A többiek inkább csak támogatják őket, kevésbé tűnnek ki, de Slash velük is azt a stabilitást kapja meg, amit korábban egyszer sem.
A Volton szerencsére nem a hakni volt a domináns, és valójában az a pár Guns-szám, amit elnyomtak sem tűnt erőltetettnek, hiszen kinek a gitározásával lehetnek ezek autentikusabbak, mint Slashével. A szólódalokat éppen olyan bátran válogatták össze, és bár kétségtelenül mindenki a Paradise Cityt, vagy a Nightraint várta, azért a kevésbé közismert daloknál sem ült le a hangulat. A már korábban is dicsért Kerns amúgy szólóénekléssel simán elnyomott egy Guns-dalt és egy Slash-szólószámot is, mintha mi sem lenne természetesebb. Az meg különösen fasza dolog, hogy Slash a Velvet Revolvert sem felejti el, bár sokan tartják egy szürke időszaknak a gitáros életében.
Nem gondolom, hogy Slash valaha olyan nagy csarnokokban fog játszani, mint azt tette a Gunsszal, de úgy tűnik nincs is rá igénye. Ezzel nincs baj, mert manapság az egyik legszórakoztatóbb rockprodukciónak számít a Slash feat. Myles Kennedy And The Conspirators. Bármikor, bárhol szívesen megnézném újra.