Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Odett és a Go Girlz! – Pontos
(CLS)
2008
Magyarországon akármennyire is kasztrálva lett az MTV és az MR2 is, azért ezen médiumok tevékenységének köszönhetően csak elindult valami a popzenében. Nem mondanám, hogy minden bokorban találni minőséget, de például nőkben egész jól állunk: Péterfy Bori bármikor vállalható, Bocskor Bíborka is király lesz ha végre lerázza a Kaukázusos arcokat, Takáts Eszter pedig csak simán szimpatikus. Ők sem adtak ki örökké emlékezetes lemezeket, de legalább nyújtanak valami alternatívát az ötvenezredik Quimby, vagy rosszabb esetben Magna Cum Laude-koncert helyett.
Odett és a Go Girlz bemutatkozása is ezt a vonalat erősíti: a civil nevén Polgár Odett jó rokoni kapcsolatait kihasználván (a Sziámiban is megforduló Polgár Péter lányáról van szó) összehozott egy zenekart, és íratott magának egy lemezre való dalt, többek közt Müller Péterrel – sőt, ez utóbbi munkásságából fel is dolgozott. A végeredmény egy jellemzően magyar, itthon alternatív, máshol simán popzene lett, ami még hiánypótló is: Odett tulajdonképpen az alternatív Lola, a tinédzserség korai szakaszában járó fiatalok azon csoportjához szól, akik nem Vivát, hanem MTV-t néznek. Ez még nyilván nem lenne elég ahhoz, hogy szerethető legyen, de van neki egy természetes, infantilis hangja, amivel eléri azt, hogy befogadjam a nagyon idegesítő szövegű Mólót, vagy több száz BTK-s, vagy BTK-ra készülő emberrel együtt én is örüljek a Találkozás a Logosszal felhangzásának a rádióban, de még a Belépek egy helyre ostoba dallamaira is csak jó kedvvel bólogatok ahelyett, hogy a falat kaparnám.
A Pontos érdekessége, hogy a lemez felénél az Odett és a Go Girlz Eszter és a Go Girlz-zé változik: itt valami folytán a már említett Takáts Eszter kilép a szürke go girl-ségből (a másik az Varga Zsuzsa, aki majd egy kicsit szintén.), és átveszi a vezető szerepet. Hogy ez kinek volt az ötlete, azt nem tudom, de elég hülyén jön ki, hogy az addig megszokott domináló énekhang helyére egy érett, jóval képzettebb orgánum érkezik. Bele lehetne törődni, Eszter jó arc, de sajnos a dalokból ő kapta a gyengébbik eresztést. Emiatt a Pontos minden lelkesedésem ellenére ellaposodik, a legvégén még feltűnik a már Varga Zsuzsa fícsöringjével készült Halandzsa, ami amellett, hogy a korong legidegesítőbb száma, plusz negatívumként egy erősen No Doubt – Just a Girl beütésű gitártémával kezdődik.
Nem a Pontos lesz hazánk betörése a világ könnyűzenei piacára, viszont egy rendszeresen, mellékhatások nélkül fülelhető anyag született, ami simán elég táptalaj lehet pár jó hangulatban eltöltött koncertnek (pláne ha hozzátesszük a tényt, hogy Odett bizony jó nő). Sokkal többre nincs szükség.
