Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
The Ghouls, The Moog, Gumipop vs. Tescodisco @ Dürer-Kert 2008.11.28.
Belátom, hogy a Halloween-hangulattal abszolút elkéstem, mégis. Péntek este a Dürerben úgy éreztem, a felvonult zenészsereglet és a tizenkettes-karikás amerikai tinifilmeket idéző színpad előtt ugrálós-konfettis-szépkislányos gimibuli utóérzés nem hagynak másra asszociálni.
Előrebocsátom, a Blaha Sörözőben alapozni indie-bálra nem a legjobb ötlet. A Dürerbe vezető rövid troliút ugyanis általában nem elég ahhoz, hogy felkészülj a várható hangulatbéli különbségekre. Így tehát ennek a meggondolatlan lépésemnek tudom be, hogy a mulatságra való megérkezés után még vagy félóráig nem értettem, hová kerültem. Hiába aranyos a ruhatáros, ha a bejáratnál rögtön csapda vár. Két buli fut párhuzamosan, más karszalaggal, más árban - mire a létező permutációk közül sikerül izolálnunk a nekünk megfelelőt (tehát beugró: 1000), már tisztességes a tömeg az előtérben. A később fellépő zenészfiúk és hódolóik keverednek a paralelpartira érkező rasztahajú fiatalsággal, a pulthoz jutni nyilvánvalóan esélytelen, így a nagyterem felé vesszük az irányt. A helyiségben négy fesztiválos sörpad körül lézeng néhány felajzott tini, fiúk csocsóznak, az üres színpad előtt terpeszkedő hatalmas üres tér komoly aggodalommal tölt el. Hirtelen elfog a vágy, hogy tornasorba rendeződjek, ezt eleinte nem értem, aztán észreveszem a tesiterem-parkettát, és megnyugszom. A plafonról ki tudja miért, a FŐKEFE Rt. által felajánlott hupinarancssárga dísztárgyak lógnak (nekem a mellény a kedvencem, de a kuka is bejön). Kicsit sok a szürrealitásból, úgyhogy szerzünk bort (drága, de nem rossz), és visszabandukolunk a kinti tömegbe.
Próbálunk másfele nézni, és közben kínosan vakarózunk, amikor az n-edik kamaszlány ráveti magát az m-edik Moog-fiúra, miközben barátnői sivalkodó lelkesedéssel demonstrálják, milyen kurva hasznos az a kis kamera a mobiljukban. Ez a jelenség persze abszolút várható volt, de testközelből szemlélni a kibontakozó pici groupie-kat felkészülten is sokkoló élmény. Szerencsére kezdődik a Ghouls, futólépésben térünk vissza a tornaterembe. A fiúk szereléséről elsőre a Banshees ugrik be, ez vagy bók, vagy annak köszönhető, hogy a sikítószellem meg a sírkerti kísértet is szörny. Minél jobban nézem, annál kevésbé értem a koncepciót: vérpunk-frizurák és hozzájuk illő leopárdmintázatok keverednek fekete selyemmel és különös fehér makkoscipőkkel. Vizuális élménynek mindenesetre abszolút érdekes - a zenével összevetve viszont már kicsit sok nekem az eklektika. Értem, hogy legszívesebben a garázsban zenélnének a srácok, közben a punk is jó volt, meg főleg szép - manapság meg ugye az indie a divat, több érzelem kell, dallamosabb gitárok - a végeredmény viszont egyelőre nem forrott ki (mondjuk így), kicsit zaj, kicsit nem, kicsit zúz, de főleg azt sem. Leülünk egy padra, mellettünk újabb lánykák csoportosulnak, unatkozósan várakozva (meglepően kislétszámú egyébként a tiniinvázió, ezt az észrevételt az este során többektől is hallom, mindenesetre tényleg különös). Kérdésemre elmondják, és ezzel nem lepnek meg: Moogra jöttek, "bírják a zenét", járnak máskor is indie-mulatságra - najó, voltak már, legalábbis. Együttérzek velük minimum annyiban, hogy én is erősen várom már a főattrakciót. Eközben gyűlnek az embertársak, de továbbra is kilátástalannak tűnik, hogy az irdatlan teremben annyian összegyűljünk, hogy az ne látsszon töküresnek. Egyre gyakrabban rémlik fel előttem a tengeren túli szalagavatók hálivudi képe, szerelmes kamaszok, félhomály, az arcokon is enyhe zavar tükröződik. És ezen a ponton, abszolút stílszerűen felsorakoznak a színpadon a bálkirályok. Előreszalad a közönség, akadnak elégedett sikolyok is, dübörgés, nem kevés kiabálás - és láss csodát, az első öt-hat sorban még szardínia-tülekedés és izzadás is kialakul. Megörülök, de korai még: ugyanis szinte azonnal azon kell morfondírozom, mi történhetett a fiúkkal. A profi hangulatkeltés, összeszokott mókázás helyett szétesés van a színpadon, a bohókás fellépőruhákban kivételesen nem szerethető tinibálványok a srácok, inkább csak aggasztó és fáradt kis csapat. "You raised a vampire", énekli Tonyó, adekvát, maximálisan adekvát. Lesz klip, vagy nem, szinte hallom a kimondatlan "kit-érdekel"-t, elszomorító. Már majdnem feladom, amikor történik valami, lassan. A változás nem egetrengető, de jól érezhető: a srácokba visszabújik a bájos cinkosság, egymásnak játszanak, viccelődnek, felébrednek kicsit a számok is. A közönség is érzi, fáradt ugrálás helyett viháncoló tánc kerekedik (az első sorban eszelős tangót lejt a bódult észt leányzó és párja, nagyonjó). Ha kifejezett küzdelem árán is, de a végére minden (nagyjából) a helyére kerül, eljön az a kötelező pillanat is: amikor annyiszor mondod "I like you", hogy már a szád is szívalakú. Nem ragoznám, tudom, hogy nominálisan ez egy gyenge koncert volt. De épp azt tudtam élvezni, hogy egy, kritikusaik szerint túlkoncepcionált, néhol hatásvadász, profin amatőr zenekar annyira szanaszéjjel bírt lenni egy színpadon, hogy én részemről egészen elfelejtettem haragudni a kamaszlányokért, a marketingért, a sápadt semmilyenségért.
A koncert után sokan menekülőre fogták, talán a pizsit lőtték, de az is lehet, hogy egyszerűen elképzelhetetlennek tűnt, hogy a tesiterem teszkódiszkó beváljon. Mindenesetre aki utóbbira appellált, tévedett: újabb kellemes csalódás volt az éjszakába nyúló random táncos mulatság is. Kevesen ugrándoztunk bár, de meggyőződéssel. Én a minimálisan elektronikásra vett örök klasszikus Video Killed The Radio Starnál világosodtam meg végérvényesen: ha ez egy idétlen halloweenbuli, novemberben, Budapesten (mert annál nem több), akkor úgy tűnik, én épp az ilyet szeretem. És nem is vagyok ezzel egyedül. A hajnali kavarodásban már főleg kábán balanszírozva járok-kelek a termek között, nézem, ahogy összemosódik az est elején még szegregált két buli (csőnadrágos fiúk ropják a reggae kisteremben, priceless), ücsörgés van, meg szédelgés. Itt az idő taxit szerezni, az eső is zuhog, vár az ágyam, holnapra is kell még tartalék. Ez utóbbival sajnos tévedtem, sose lázasodjatok be szombat délután, végtelenül szomorú dolog - mindegy, legközelebb.
(A kép a Moog MySpace oldaláról van.)
