Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Babám @ Gödör 2008.12.02.
Hideg, esős hétköznap estéken az ember általában főként arra vágyik, hogy valahol máshol legyen - ez a legritkább esetben jön össze, tekintve a teleportáció jelenlegi technológiai korlátait. Nekem most az egyszer mégis sikerült: Babám a Gödörben, kedd este.
A Babám együttesről elöljáróban annyit, hogy a hajdanán az Animában is éneklő Kása Juli legújabb projektjéről van szó - a kedvesen egyszerű, folkos név egy abszolút sokoldalú, a felbukkanó népzenei hatások helyett főként a jazz és a soul világából építkező produkciót takar. Julit egyébként is a magyar underground egyik legizgalmasabb formájának tartom: láttam már a Sziget Nagyszínpadán óriási tömeget megtáncoltatni egy, az elektronika felé forduló Animával, elérzékenyített nem egyszer azzal, amilyen tisztán és sallangmentesen énekel magyar népdalokat, ugyanakkor zavarbaejtően hibátlanul, rekedetes dizőzhangon tudja adni a jazzes műfajt - mindeközben profin nyom amerikai pop-rockot is, ha éppen arról van szó. Lényeg az, hogy kellő kíváncsisággal és lelkesedéssel csúszkáltam lefelé a síkos Gödörlépcsőkön, remélve, hogy a szokottal ellentétben nem maradok le a koncertkezdésről.
Beugró nincs, a ruhatárat nem használom, mert sikerül asztalkához jutnom, pluszpontok. Tisztességes a népsűrűség, az összegyűltek között szép számban barátok és ismerősök, de sokan vannak a random érdeklődők is: mélázó tekintetű idősebb művészlelkek, tarisznyás lányok, rasztafiúk, még egy-két indie-huszárt is megpillantok. Családias a hangulat, meleg van és várakozás, a pultnál békésen spájzol be mindenki, az állítólag mogorva pultoslányok is mosolygósak. A kisszínpadnál zajlik a beállás, kicsit nehezen megy, nyolcan vannak a zenészek, sok a technika, minden gerjed - a közönség viszont türelmes, ez is hozzá tartozik. Elhelyezkedünk, én kényelmesen befészkelem magam a kis székembe, a szerencsétlenebbek felveszik az álldogálópózt mindenfelé, és kis késéssel végre elkezdődik. Percek múlva jut csak eszembe, az első taps közben, hogy valójában nem egy apró klubban vagyok, innen ezer és ezer kilométerre, és ki tudja, hány éve - hanem csak a Gödörben. Füstös félhomályban bőg egy szaxofon, lágyhangú vokállal kísérve andalít az énekesnő, abszolút jazz, gondolnám. Úton-útfélen mégis meglepődöm, egy számon belül észrevehetetlen váltássál érkezik a pörgősebb tánczene, eksztázisban a basszusgitáros, öröm nézni. Az első 6-7 szám angolul megy, ennek kevésbé örülök, de kétségtelen adekvát, ha nem is tökéletes a fellépők kiejtése. Váltakoznak, összeforrnak a lassú, bánatos soulra és az izgalmasan eklektikus jazzre építkező dalok, feszülten figyelek, miközben egész máshol járok: ilyet ritkán szoktam. Hogy kritikus is legyek, kevés a kommunikáció a közönséggel, a technikai bakik néhol megtörik a varázst, nem mindig elég feszesek a nóták, elkalandoznak - ezutóbbi nem biztos, hogy baj. A vége felé járva magyarra váltanak a srácok, a zene sokoldalúsága marad, de ártatlanabbá válik, Juli hangja csengőbbé, ezt élvezem a legjobban. Utoljára eljátsszák nekünk a Vidd el-t, ajánlva mindazoknak, akik már továbbhaladtak innen...bánatos búcsúballada ez, vagy egy boldog, teljes Elmúlthoz szóló örömóda, leginkább mindkettő: gyönyörű. Koncert után nem szállingózik el a nép, óriási a zsivaj, mindenki beszélget, gratulál, kellemes kocsmahangulat uralkodik. A mosdóban találkozom egy felpezsdült lánykával: "eszméletlen ez a zene, csak három szám van a májszpészjükön, de tegnap óta állandóan azt hallgatom". Szerzek újabb poharakat, összeverődöm, becsatlakozom és elbeszélgetek. Szép este, meg főleg tartalmas, mindenkinek ajánlom, na.
