Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Tízéves a Subscribe. Ezzel kapcsolatban a következő napok során még bőven hallhatunk információt, mi inkább egy jubileumi interjút csináltunk, aminek legfőbb különlegessége, hogy a zenekar összes tagja (Csongor Bálint – ének, Tilk Máté – ének, Horváth Attila (Atish) – gitár, Reich Tamás – gitár, Anga-Kiss Miklós – basszusgitár, Rékasi Attila - dobok) ott ült a diktafon körül a próbateremben, és mindannyian szóhoz is jutottak. Bónuszként pedig a cikk végén bemutatjuk a legújabb Subscribe–klipet, amit a péntek esti koncertig csak a Lángoló Gitárokon lehet megnézni.
A Subscribe tíz éve alatt mi volt a legrosszabb és a legjobb élmény?
Horváth Attila: Nehéz megmondani, és kapásból biztos senki nem fogja tudni. Nekem a Deftones előtt játszani nagyon nagy élmény volt. A legrosszabb pedig az volt, amikor az utolsó pillanatban, a megelőző napon visszamondtak egy hajós bulit. Az engem legalábbis nagyon rosszul érintett.
Rékasi Attila: A Deftones-buli nekem is nagy élmény. A Fonogram-díjátadót is mondanám. A zenekaron belül megoszlik a vélemény erről a díjról, de az este kurva jó volt. A legrosszabb élményem is az volt, a színpadon nyújtott produkciónk. (nevet) Magyarán nekem egyben az a nap jó válasz lesz a kérdésre.
Csongor Bálint: A legjobbra nem emlékszem, a legrosszabb meg a Fonogram-díjátadó másnapja. (nevet)
Tilk Máté: Számomra a Pro-Pain-turné volt nagy élmény. A legrosszabb a bokatörésem. Voltak más sérüléseim is, de azok nem voltak olyan rosszak. Azokat élveztem. (nevet) Az nem úgy sült el, hogy mentő vitt el.
Cs.B.: De. (mindenki nevet)
T.M.: Ja, jól van. Arra nem emlékszem. (nevet) A lényeg, hogy akkor nem maradtam bent a kórházban, és az nem is koncerten volt.
Anga-Kis Miklós: Ennek csinálhatunk kis reklámot. A Cibakházai Rockfesztiválon volt. A történet szerint Máté egy gumikalapáccsal szórakozott, és az első ütés után pofán csapta saját magát (nevet)
Reich Tamás: Nekem a legjobb a tavalyelőtti fesztiválszezon volt az összes koncertet egybevéve. Legrosszabb meg a Máté lábának eltörése, ami ugye nekem köszönhető, amikor véletlenül lelöktem őt a színpadról.
A.K.M.: Nekem a tavalyi első Zöld Pardon-beli koncertünk. Akkor buli közben elbőgtem magam, vagyis inkább kicsordult a könnyem. A közönségtől kapott energia, és ahogy énekeltek, az volt ekkora hatással rám. A legrosszabb meg talán a próbaterem kirablása.
Cs.B.: Na igen, a legrosszabb emlékeket az ember szeretné elfelejteni, ezért csak egyikünk mondta ezt a rablást, pedig talán tényleg az tette oda a földre a zenekart lelkileg, és anyagilag is.
Egy korábbi interjúban került szóba, hogy titeket a barátság tart össze. Mivel lehet ezt fenntartani?
Cs.B.: Én mondhattam, mert én vagyok elég szentimentális ehhez.
H.A.: Egyszerűen szeretjük egymást. Mivel már a legrosszabb tulajdonságokat is megtanultuk elviselni egymásban, ezért nem érhet meglepetés.
Cs.B.: Azért ezt nem mondanám. (nevet)
A.K.M.: Ez olyan, mint egy házasság.
Neked szereped van ebben, hogy összetartod őket? (Miklós a zenekar menedzsere, koncertszervezője stb. is egyben. - a szerk.)
A.K.M.: Én vagyok az apukájuk, anyukájuk egyben. (mosolyog) Ők meg a lázadó tinédzserek. Néha tényleg így is érzem magam.
Hogyan érted el, hogy hallgatnak rád?
A.K.M.: Nem hallgatnak rám. (nevet) Általában együtt döntünk a fontos infókról.
Cs.B.: Mivel Miklós intézi az ügyeket, így eldönti, hogy mi az, amit meg kell beszélni. Minden apróságról nem szól, az nem lenne jó. A fontosabb kérdésekben abszolút demokrácia van. Vannak köztünk akaratosabb emberek, meg kevésbé azok, de ez már csak így természetes.
A siker meddig tarthat még?
Cs.B.: Magyarországon már sokkal többet nem biztos, hogy el tudunk érni. (a többiek meresztgetik a szemüket, de aztán röhögés tör ki) Szerintem ez a szint tartható. Emellett pedig kacsingatunk is külföldre.
A.K.M.: Ha nagy lépésekkel nem is, de szerintem lehet még haladni felfelé. Például az, hogy olyan turnéra megyünk, ahol saját hang, és saját fény lesz. Eddig rá voltunk kényszerítve az adott helyszín nem feltétlenül kielégítő technikájára. Attól még tudunk jó koncertet adni, de egyszerűen nem szól úgy, meg nem is néz ki úgy, hogy nagy színvonalú produkció legyen. A tavaszi turnénk emiatt hatalmas lépcsőnek számít.
A Pecsa koncert is egy új lépcsőnek számít. Mire lehet számítani?
A.K.M.: Rengeteg számot másképpen fogunk játszani, mint ahogy szoktunk. Nem akarok elárulni erről többet, maradjon minden meglepetés.
Cs.B.: Én nagyon régen nem élveztem így a próbákat, mint most, még a régi számokat is. Közönség előtt élvezem azokat is, de eddig nem volt túl nagy élmény próbálni azokat. Most viszont öröm lejönni ide.
H.A.: Az is különlegesség, hogy a szintetizátor nagyobb szerepet kap majd a régi dalokban is.
A.K.M.: Azt találtuk ki, hogy nem feltétlenül a nagy látványosságra helyezzük a hangsúlyt, mint mások, hanem a zenére. A dalokat nem úgy játsszuk el, mint eddig, amitől új élményt (főképpen zeneit) tudunk nyújtani. Lesz extra látvány, persze, de nem akarjuk ezt túlhangsúlyozni.
Cs.B.: Ez a változás is egy bizonyos lépcsőfok, és nagy öröm, hogy pont a tíz éves szülinapi bulin lépjük meg.
A két ének a Subscribe egyik különlegessége. Van köztetek rivalizálás?
Cs.B.: Inspiráljuk egymást. Én írom a szövegek és az énektémák nagy részét, de hajlamos vagyok arra, hogy ha valamit nem tudok egyből kitalálni, attól begörcsölök. Ilyenkor Máté mindig segített, és volt egy jó ötlete mondjuk. Ezzel átlendít engem a holtponton. Ami még fontos, hogy a stúdióban is egymás producerei vagyunk. Nem is érzem, hogy lehetne rivalizálás, pedig ha jobban belegondolunk, akár tényleg előfordulhatna.
T.K.: Egyszerűen meg sem fordul a fejünkben. Jó érzés úgy dolgozni, hogy a legtöbbször ugyanarra gondolunk, tudjuk egymást magunkkal rántani. Összhang van köztünk, ami két énekesnél nagyon ritka.
A.K.M.: Két nagyon különböző emberről van szó, és talán pont ez a titok.
Jártok énektanárhoz?
Cs.B.: Igen, én járok.
H.A.: Máté elég jó, Bálint még nem eléggé. (nevet)
T.K.: Volt egy ilyen időszak, amikor ketten jártunk egyszerre, de az pont a lábtörésem miatt abbamaradt. Aztán pedig egyszerűen energiám nem volt rá az elfoglaltságaim mellett.
Cs.B.: Nekem rengeteg önbizalmat ad. Olyanok az énektémák, ami miatt kell a stabil tudás. A lemezeken is egyre nehezebb dolgok vannak, és amiatt kellett a tanár, hogy ugyanazt tudjam hozni élőben.
Többiek járnak tanárhoz?
R.A.: Én a régi kőbányai tanáromhoz mentem vissza. Renget dologban tud segíteni. Mivel én is tanítok, ezért akár pedagógiai tudást is átad. Úgy érzem, hogy mindig tudok fejlődni. Mindenki tud. Annyi minden van, amit a dobolásról nem tudok, akár életem végéig tanulhatok. Nem érzem azt, hogy szégyellnem kéne, hogy tanulok. Sőt, a kőbányai tanárom is jár, pedig negyven éves.
A.K.M.: Én is sok emberhez jártam tanulni, és közülük is folyamatosan képzik magukat. Egy basszusgitáros nem is feltétlenül basszusgitároshoz megy tanulni, hanem mondjuk egy zongoristához, vagy egy jazzgitárossal beszélget, hogy hogyan gondolkozik a zenéről. A jó pap holtig tanul.
Cs.B.: Én is gondoltam, hogy egy doboshoz megyek tanulni. (nevet)
H.A.: Én eddig nem tanultam, de már gondolkozom, hogy kéne. Autodidakta módon tanultam gitározni az apukám meg a bátyám által, de tanultam pár hónapot tanárnál is, aztán megtört a lelkesedésem. Főképpen akkor, amikor a kőbányai suliba akartam felvételizni, és csupa olyan dolgot kellett gyakorolnom, amit nem éreztem a magaménak. Terveim közt van, hogy tanuljak tovább.
Cs.B.: Atish játékának szerintem az is a titka, hogy autodidakta módon tanult gitározni. Egy bizonyos pont után már nagyon számít, hogy tovább fejleszd magad. Én így gondolkozom, hogy tanuljon meg az ember zenélni, és aztán menjen el tanulni, hogy mi miért van. Nem túl jó, ha az embert odaszorítják, hat évesen a zongorához, mert talán meg is utálja a zenét. A spontaneitást is kiölheti egy tehetséges emberből.
A.K.M.: Szerintem ez hülyeség, mármint, hogy az oktatás kiöli az emberből a kreativitást, de inkább ne menjünk bele.
R.A.: Jobb is így. (nevet)
R.T.: Én minden évben elmegyek tanárhoz, de pár hónap után abbamarad, pedig nem ártana az biztos.
Kezdtük az élményekkel. Zárjuk azzal, hogy mi az, amit szégyelltek a tíz évben?
H.A.: Egy csomót összeírtuk korábban, de nehéz ezt fejben tartani. (nevet) A 2002-es Volt Fesztiválon volt talán, hogy egész nap esett az eső, és amikor megérkeztünk, azt gondoltuk, hogy nem is játszunk, mivel a színpad egy része is tiszta víz volt. Úgy döntöttünk, hogy akkor mulatni fogunk, és el is kezdtünk inni. Nekiláttunk, mondjuk így. 11-kor elállt az eső, és a Mind a Gap is jött tántorogva, hogy ők akkor játszanak. Így aztán mi is felmentünk éjfél-egy óra körül, de már járásképtelenség szélén voltunk, én le is szédültem a színpadról. A Fish!-énekes Krisztián azt mondta, hogy élete legjobb Subscribe koncertje volt. (nevet) Szerencsére csak ötvenen voltak, és szinte mind ismerős. Máté csinált még Paksi Endrés koncert előtt berúgást, akkor az utolsó szám végén eldobta a mikrofont, abban elesett, majd próbál felkelni, felállt, és a mikrofonba bemondta, hogy „Kapjátok be mind, ennyit tudok”. (nevet)
Cs.B.: Volt, hogy meztelenül csekkoltunk be valami szállodába, ahol aztán szétszedtük a berendezést, de csak reggel vettük észre, így menekültünk, de aztán kiderült, hogy persze mindent ki kellett fizetni, és a turnémenedzserre maradt a feladat. (nevet)
A.K.M.: Aztán volt olyan is, hogy Romániába kiutaztunk, és végül, amikor már a szállodában voltunk, akkor tudtuk meg, hogy nem lesz koncert. Ezen annyira felhúztuk magunkat, hogy elvittük a párnákat, törülközőket, meg a minibár tartalmát. Legalábbis vittük volna, mert a biztonsági őr elkapott minket még a buszban ülve. Csak a törülközőt kérte, de mivel Attila nem értette, odaadta a párnákat. (nevet) Voltunk annyira szánalmasak, hogy hagyjanak minket elmenni büntetés nélkül.
Cs.B.: Ezek a publikus történetek...
Subscribe - The Devil Take the Hindmost (exkluzív premier)
Elvileg itt egy Subscribe-klipnek kéne lennie
