2009.03.02. 10:00 – lánggitár

Durva filmszerű zúzás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

2008 májusában a Fonó Budai Zeneházban fellépett a The Ocean. A német csapat első hazai koncertje igazi különlegességnek számított. Akkor - ahogyan most is teszik majd - főzenekarként álltak a színpadon, és a jelenlévők szerint olyan különleges hangulatot alakítottak ki, amelyet valószínűleg idén március 3-án is megtapasztalunk majd a Dürer-Kertben. Ezúttal hazai fellépők nélkül, a következő három csapat társaságában láthatjuk majd őket: Burst, Bison B.C., Medeia.

A négy együttes közül a Medeia nyitja majd a kedd esti programot. A 2002-ben alakult és két éve a Rotten Soundból ismert Keijo Niinimaa vezetésével működő alternatív/dark elemekkel színesített death metal csapat zenéjében a brutális hangzás mellett szerepet kapnak a dallamok is, így a tavaly megjelent legfrissebb anyaguk, a Cult dalait ezen irányvonal mentén alkották meg. The Dillinger Escape Plan, Entombed, As I Lay Dying, Boris, Terror. Aki kedveli a felsorolt csapatokat, az nem fog csalódni a Medeia keddi nyitó koncertjében sem.

A Bison B.C. követi majd őket a Dürer színpadán. A tagadhatatlanul Mastodon-fanatikus csapat második lemeze, a Quiet Earth az extrém zenék egyik nagyágyújának számító német Metal Blade Recordsnál jelent meg tavaly év végén. Egy „Let’s do some beers”-típusú mondattal nyitni a Myspace-oldalt, már önmagában sok mindenre enged következtetni, de leginkább arra, hogy nem vetik meg a partizást. Remélhetőleg az általuk nyomott zene stoner/doom/thrash intenzitását, némi groove-val vegyítve a holnapi buli alkalmával is érezni fogjuk.

A The Ocean előtt fellépő másik headliner csapat a sokak szerint a tavalyi év egyik legemlékezetesebb albumát produkáló Burst lesz, kiknek Lazarus Bird című lemeze a patinás Relapse Recordsnál jelent meg 2008 őszén. A progresszív és experimentális elemeket is felvonultató komplex hardcore/metal dalok az öttagú svéd formáció kezei között olyan masszívan egységes anyaggá kovácsolódtak össze, melyet sokan már most a csapat legkiforrottabb anyagaként tartanak számon, s ezt prezentálják majd nekünk a Dürer-Kertben.

Mint ahogyan az tavaly is kiderült, hihetetlen közvetlenség társul ahhoz a profizmushoz, zenei iránti alázathoz és látványhoz, amelyet a The Ocean Collective koncertjein tapasztalhatunk.
Fellépéseik közben egy teljesen új világot alakítanak ki, melyben hangsúlyos szerepe van a vetítésnek, a programozott fényshow-nak, illetve a zenészek tökéletes összhangjának. Beszámolók szerint egészen filmszerű az egész, mintha egy teljesen különálló dimenziót alkotnának ők a színpadon, s mégis általuk teljes mértékben egységbe tud olvadni minden. A csapat előadása mindenkit magával ragad, ha egy kicsit és fogékony erre az experimentális elemekkel tűzdelt indusztriális, s egyben hardcore, noise, ambient hatásokat is felvonultató, a poszt metálból is sokat merítő zenére, melynek alkotói nagy kedvencként tartják számon többek között a Cult of Lunát, a Mastodont és a Neurosist.

The Ocean – Burst – Bison B.C. – Medeia

2009. március 3., kedd
Helyszín: Budapest, Dürer kert
Jegyár: 3500 Ft / HammerWorld kuponnal 3000 Ft
Kapu: 19:00


metál hír program stoner ocean burst



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása