2009.03.09. 09:04 – lánggitár

Beatles-játék ősszel

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Beatles, illetve annak még élő tagjai híresek arról, hogy elutasítanak mindent, ami digitálisan hozzáférhetővé tenné dalaikat. Egyedül CD-n adták ki annak idején a sorlemezeiket, de még ezek is a mai napig ugyanabban a formában kerülnek piacra, ahogy még a Compact Disc elterjedésekor piacra dobták őket. Most ősszel viszont némi változás áll be ebben az ügyben.

Az Apple Corps Ltd. (ők felelnek a zenekar üzleti ügyeiért) ugyanis, összefogva a Harmonixal, illetve az MTV Games-szel kiadja a The Beatles: Rock Band nevű játékot, ily módon első alkalommal fordul elő, hogy CD-n kívül más digitális forrásból is lehet majd Beatles-dalokat hallgatni (sőt, tulajdonképpen el is lehet azokat rontani). A projekt megalkotásában teljesen egyetért Paul McCartney, és Ringo Starr, de John Lennon, illetve George Harrison özvegye sem akadékoskodott a hírek szerint.

A Rock Band ugye az a játék, ahol a gamereknek műanyag hangszerutánzatokon kell nyomogatni különböző színű gombokat (dobosoknak természetesen ütni kell a megfelelő korongot), és minél pontosabbak, annál biztosabb, hogy nem kerül felesleges hang az eredeti zenébe. Aki esetleg ez alapján nem értette volna meg a játék lényegét, klikk ide, ide, vagy ide.

Természetesen a Beatles-kiadáshoz legyártják majd a csapat jellegzetes hangszereit is, csak hogy minél jobban bele lehessen élni magunkat a játékba, azt viszont nem tudjuk, kapunk-e hozzá gombafrizurát, vagy öltönyöket, de a fanatikusok biztos feltalálják majd magukat, ha esetleg nem.

A játék mind PlayStation 3-on, mind Xbox 360-on elérhető lesz.


pop hír beatles



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása