Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Áprilisban elkészült a Hippikiller új videója, a Rockandroll Journalist In Midlife Crisis. Azóta eltelt pár hét, ezért itt volt az ideje, hogy leüljek a zenekar frontemberével, Bihari Balázzsal és a csodálatos női hang tulajdonosával, Polnauer Flórával, hogy megfejtsük ezt a rejtélyes válságot és kiderítsük, vajon hol tűnnek el titokzatosan az emberek Budapest.
Tavaly nyáron az eddigi Bihari-Hó-Hohl felálláshoz csatlakozott Polnauer Flóra, aki jelenleg a Planet 55 frontnője. Hogyan találtátok meg egymást?
PF: Bihari már régóta csinálta a Hippikillert és régóta azon lamentált, hogy kellene bele egy női hang. Akkor jöttem én.
BB: Azért ehhez vissza kell menni egy kicsit az időben. Flórával mindketten masszívan a Sirály krút erősítjük: tavalyelőtt láttam először ott a Skayach együttessel, ami egy teljesen más, ladino-zsidó-Ofra Haza-vonal. Akkor barátkoztunk össze, aztán rájöttem, hogy korábban már találkoztunk a Kulti öltözőjében, amikor ő a Beat Disben énekelt, én pedig a Ludditák Live-ban zenéltem. Ez volt az a fesztivál, amikor pofán öntöttek az osztrák radikális leszbikusok, ugyanis nem tetszett nekik a Barbie-babás dugós pólónk. Szóval az első gondolatom Fló volt, amikor lányt kezdtem keresni.
Ő pedig elsőre elvállalta.
PF: Igen, mert nagyon szeretem a Biharit. Csak nehéz volt megszokni, hogy olyan hangosan játszanak.
Terveztek lemezt ebben a felállásban?
PF: Én nagyon örülnék neki.
BB: Ez persze pénz- és időfüggő. Úgy lenne jó bármit is csinálni, ha záros határidőn belül össze lehetne hegeszteni. De lemezben jelenleg nem tudok gondolkodni, csak számokban. Ezeket kellene befejezni és ez majd lehet Hippikiller, lehet, hogy más lesz.
Koncerteken játszotok új számokat?
BB: Körülbelül fél éve fix műsort játszunk, ami persze picit állandóan változik.
PF: Most rámentünk az improvizatív elemekre is, eddig mindig jól sült el.
BB: Ez most egy nagyon nyugis felállás, amely jól működik együtt a színpadon, ezért is engedhetünk meg magunknak sok mindent.
Hogyan született meg a Rockandroll Journalist In Midlife Crisis?
BB: Az RNR Journalist nagyon hibrid kooprodukció. Először is találkoztam Dr. Rhythmmel és Dr. Freuddal egy kanapén, előbbi 15 éve a polcon pihenő dobgépem. Ritmusképleteket kezdtem írni és amikor egy Raspberry Beret-szerű groove-ot szerkesztettem, akkor leragadtam. Aztán a stúdióban tovább vacakoltunk a számmal, feltuningoltuk, bonyolítottuk, szétszólóztuk, végül radikálisan lebutítottuk. Egy idő után ezek az alapok átkerültek Balázs Bencéhez, akivel ismét újrahangszereltük. Herr Freud tanácsolta a Teller Ede-szerű borzalmas magyar kiejtésű angolságot, „Balááááázs, vállald be, vállald be!”. Aztán elkészült.
PF: Nem titok, hogy hozzám a minimalista dolgok sokkal közelebb állnak. Lehet is érezni, hogy belekerült egy kis oldschool is, egy kis lihegés, egy kis sikítás. Az mind az én hiphopos lelkem sara.
Nemrég elkészült a klip is a számhoz, honnan jött az ötlet?
BB: A tartalom meglehetősen személyes. Tükrözi azt a szituációt, amiben most egy csomó haverom is van, ezt mindenképpen meg kellett örökíteni. Sokan magukra ismertek benne, a szövegtől függetlenül. Eredetileg az volt a rendező terve, hogy felkelek és három percen keresztül csak rohanok és rohanok, ki a világból. Három napig lamentáltam ezen, de a végső konklúzió az volt, hogy ezt maximum a Bérczesi Robitól tudom elképzelni. Nem erről szól a szám, inkább ellenkezőjéről, még ha meglehetősen cinikusan is.Ezért döntöttünk az új verzió mellett, amelyben Hosszú Gáborék is nagyon jó partnerek voltak.
Hol készültek a felvételek?
BB: A Dürer-kertben forgattunk kettő, a Sirályban egy napot. Speciális technikával készült, volt, hogy kétszer kellett felvenni jeleneteket. Felvettünk egyet, ami kikerült az óriás kivetítőre és előtte meg befejeztük a fenti jelenetet vagy más zajlott. Hosszúéknak volt egy nagyon ratyi kamerájuk is, ami valamikor egyszer leesett és azóta felvétel közben random módon remeg. Olyan hatást lehet vele elérni, mintha valami nagyon drága effektet használnánk. A srácok tök punkban nyomják, valószínűleg egy törött kávéscsészével is képesek filmet forgatni, míg mások azon rinyálnak, milyen stáb és lojvé kell egy adott scripthez.
Mi is ez a sokszor emlegetett válság?
PF: Én nem vagyok válságban, szabadlelkű ember vagyok, most kezdek újra magamhoz térni és semmi másra nem vágyom, csak újabb és újabb dolgokra, új élet csordogál az ereimben. A másik zenekarommal is minden olyan jól alakul.
BB: Korábban nem gondoltam volna, hogy valóban létezik ilyen pillanat, nem volt időm észrevenni. Aztán persze jöttek helyzetek és helyzetgyakorlatok, amelyek kihozták az első pánikrohamot. Azok az ismerőseim, akikkel együtt szoktam mozogni többé-kevésbé midlife crisisban vannak. Van olyan barátom, aki minden nap kényszeresen az Ellátó-Sirály-Gödör tengelyen mozog, minden nap más csajt szed fel és képtelen lenyugodni, átgondolni a dolgait. Ez egy ideig vicces, aztán már kevésbé, mert segíteni egy idő után nem igazán tudsz. Utána már csak a kellemetlen szituk jönnek és akár másnál is midlife crisist generálhat szamár-a-végállomás módon.
PF: A Bermuda-háromszög, ahol elvesznek az emberek.
BB: Sok ismerősömet januárban kirakták a munkahelyéről, akik általában eddig kizárólag zenével foglalkoztak, máshoz nem is értenek, hiába van különféle végzettségük és ha ezt súlyosbítja, hogy éppen válófélben, és a másik nevén van a pecó, akkor azt mondom, mázlim van. Habitusfüggő minden persze, de ha 40 évesen viccesen bemeséled, hogy öreg vagy, akkor egy idő után tényleg fogod a derekad, csoszogsz és sóhajtozol, mint ahogy egy numizmatikus haverom, akire ha nem szólsz rá, hogy ezt most azonnal hagyja abba és üljön ki a Gödörhöz kora este egy sörrel társasági életet élni, akkor észre sem veszi már.
Te hogyan éled meg ezt a mostani helyzetet?
BB: Nagyon jó és rossz dolgok is történtek velem az elmúlt hónapokban. Utóbbin igyekszem túllépni, inkább nagyon örültem, hogy a Dömötör Endre által szerkesztett 303 magyar lemez… könyv végre megjelent, amelybe én is írtam szócikkeket. Pláne, hogy nagyon pozitív visszhangot kapott, lassan az első kiadás is elfogy. Viszont krízist okozhatott annak, aki valamilyen szempont miatt nem került be, engem is megtaláltak, pont olyan valaki, akit én vita nélkül betennék. Ízlések és pofonok. Ha jól emlékszem, tizenöt szerző volt, körülbelül 240-260 lemezzel konszenzusra is jutottunk, több esetben viszont komoly koncepcionális vita alakult ki. Ebben az esetben a szerkesztőnek kell elvinnie a balhét, de hát ez ilyen. Említhetnénk Zámbó Árpy esetét is, aki testvérét hiányolta az összeállításból, aki mégiscsak meghatározó a magyar popkultúrában, a halála meg címlapsztori lett az egész világban.
Mennyire szeretnétek ismertek lenni?
BB: Sosem volt egy nagy zenekar, sosem lesz az, nem is szándékozik. Megvan a maga kis köre, abban elmozog. Az egyik legelső nem punkkoncertem 1988-ban volt a Szegedi Szabadtéri Fesztiválon, én voltam az egyik gitáros és velem szemben ott ült 10000 ember. Rettenetesen be voltam szarva, de végig tudtuk játszani. Azóta kidolgoztam pár túlélési technikát. Akkoriban nagyon rutintalan voltam, még egy húrszakadástól is kétségbe estem, teljesen elvesztettem a fonalat. Most ezt röhögve oldjuk meg.
Most újságíró vagy vagy zenész?
BB: Nem tudom, mi vagyok. Általában négy dolgot csinálok egyszerre, mintha egy excel tábla lenne a fejemben amiből strigulázom a feladatokat, miközben a különböző projektek teljesen összefolynak. Inkább egy katalizátor vagyok, aki összeköt szálakat, elindít folyamatokat, amelyeket vagy én viszek végig vagy más.
És a Hippikiller mit csinál nyáron?
BB: A kis zenekaroknak idén nehéz labdába rúgni, fesztiváloknál nagyon limitáltak a lehetőségek, nemcsak a Szigeten. De nem is bánom annyira, mert legalább 15 éve nem voltam nyáron nyaralni. Persze koncertezni fogunk.
PF: Nekem ne mondd, én évek óta nem láttam ruhaboltot belülről, nem voltam nyaralni se. Most, hogy egy kicsit a sorsom jól alakul, bejön a válság és ott tartok, mint előtte. Olyan, mintha büntetve lennék az előző életem miatt.
