Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Jarvis Cocker – „Further Complications.”
(Rough Trade)
Jarvis Cocker az új albumán bemutatja a középső ujját úgy nagyjából mindenkinek. Szeretlek, Jarvis!
Fussuk le a kötelező kört, mert a nemrég ezen az oldalon olvasható Samael-kritika után kiderült, van, akinek még egy, a maga műfajában híres és kiemelkedő zenekart is be kell mutatni. Tehát Jarvis Cocker a Pulp énekese volt egykoron. A Pulp a kilencvenes évek popzenéjének egyik legfontosabb együttese, úgy nagyjából a Blur–Oasis-ligából, bár azért nem ezekkel azonos népszerűségi szinten. Minimum a Common People című dalukat mindenki ismeri, még az is, aki nem tud róla. Pulp már nincs, de Jarvis él és virul, s szólólemezein bizonyítja kreativitását, amely átlagon felüli.
Nem tudom, ki mit várt Jarvis Cocker új szólóalbumától, de ha egyáltalán várt is valaki valamit, az bizonyára jól meglepődik majd. Jarvis valóban mindenkinek bemutat: a poppereknek a glam rockos dalokkal (Angela, Further Complications), a glam rockereknek (vannak egyáltalán ilyenek…?) a You’re In My Eyes című, majdnem 9 perces záró tétellel, amelyről az alcíme szinte mindent elárul (Discosong), a diszkósoknak a csúf Homewrecker!-rel, vagy a még csúfabb Fuckingsonggal, amelyekben bizony nem átall még üvöltözni is picit.
Aztán akinek tetszett Jarvis 2006-os, kitűnő lemezének meleg, telt, finom hangzása, azokat a Steve Albini stúdiójában elkövetett zajosabb megszólalás és a száraz, néhol meglepően erőteljes gitárok kedvetleníthetik el, bár ők azért a Slush-t így is szeretni fogják, nem is kicsit. Van pár dal (Leftovers, I Never Said I Was Deep), amelyeket David Bowie is bármikor szívesen feltenne bónuszként a hetvenes évek eleji lemezeinek újrakiadására, és senki nem venné észre a turpisságot. Személyes kedvencem mégis a Caucasian Blues, amelynek persze semmi köze a blueshoz. Ez egy már-már punkos kis szám egy kellemes vezérdallammal és JC kiakadt, köpködős énekével, hát, ennek a Jarvisnek semmi köze az elegáns, lazán jó frizurájú Jarvishez a Common People klipjéből, aki olyan áthatóan néz rád a szép szemeivel, hogy ha lány lennél, azonnal a karjaiba omlanál. Sőt, ha pasi, akkor is.
Szóval nagy kópé ez a Jarvis, ahogy öregszik, egyre egzaltáltabb a feje, a szemüvege még mindig nagyon hülye, de igen szimpatikus így is (talán így még inkább). Ráadásul a szövegei változatlanul viccesek, ironikusak, és amikor azt hiszed, hogy ez biztos mindig csak mókázik, egy-egy komolyabb hangvételű, szinte szép dallal megmutatja, hogy van neki szíve, nem is kicsi. Lehet, hogy nem ez a legjobb lemez, amelyen Jarvis valaha énekelt, de hogy most szeretem őt a legjobban, az biztos.
