Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
CLÁ, I'M FROM BARCELONA @ A38 2009 MÁJUS 2.
Mint az várható volt egy szépnek induló, aztán beboruló és egészen későn ramatyba hajló kedd estén, ránézésre diplomás, és ránézésre a diplomát jópár évvel ezelőtt bezsebelt közönség gyűlt össze a hajón, szellősen tömött sorokban. A svéd I'm From Barcelona pedig hiába próbál függetlenedni a ténytől, hogy bár a zenéjük kiváló (méltatjuk is mindjárt), igen valószínű, hogy a közönség igen jó része nem érdeklődne az egész produkció iránt, ha nem egymás hegyén-hátán játszanák azt a kiváló zenét. Ezzel mondjuk semmi baj nincs, a MAI VILÁGBAN a jó zene mellé kell a plusz, náluk ez a plusz tökéletesen működik, és ki is tudják használni.
De ne szaladjunk ennyire előre, a szerdabarát 20:30-as kezdés előtt jobbára azzal tellik az idő a nézőtéren, hogy a lézengő pár fő tippelget, hogy a többi lézengő pár fő közül ki svéd meg ki nem. Aztán kezd a portugál Clá, mire észbekapunk már Marilyn Manson feldolgozást hallunk; Beautiful People, meg nem mondom milyen, de latinos feldolgozásban. Ahogy megyünk egyre beljebb a koncertbe, úgy fogalmazódik meg a vélemény, hogy ez a zenekar gyakorlatilag a hazai STÁR zenekritikusok lakodalmára remek választás lehetne. Egy kicsit uncsi, egy kicsit elcsépelt, de alapvetően széles rétegnek szórakoztató. A frontasszony már már ijesztően energikus színpadi jelenléte mindenesetre pozitívum, de ez elmondható az egész zenekarról, és láthatóan élvezik amit csinálnak.
Ez az érzet viszont fél óra múlva teljesedik ki; színpadon a felére csökkentett élő felállású I'm From Barcelona. A kétlemezes svéd baráti társaság zenéjéről annyit érdemes elmondani, hogy megoldásaiban leginkább az Arcade Fire-rel rokon, szintén bensőséges, csak máshogy. Amíg az Arcade Fire esetében a zenekar maga az ami nagyon családias (lévén, hogy ugye az is), jelen zenekar bevonja a közönséget és a búskomor kiindulópontokból is levonja a következtetést, hogy na és akkor mi van, ha amúgy meg azért itt vagyunk, látod, sokan, zenélünk, nevetünk, hülyülünk, nincs is itt gond semmi. Olyannyira, hogy a közönségre is fényt kell kérni, mert az este most nem a zenekarról szól, ahnem arról, hogy összegyűltünk, és a tömegből kiválasztott szülinapos srác is a színpadon ugrál, és egy kicsit a gitárt is verheti, amíg aztán el nem lepik gigantikus piros lufik az egész hajót. Közben sorra jönnek a második hallásra instant énekelhető refrénű nóták, az is énekel, aki nulla előképzéssel érkezett.
A zene változatos (ennyi hangszerrel még szép), leülés nincs, és az egész nagybetűs FUN, a végére vicces kikacsintás is jut, We Are Your Friends. Tudják mikor kell abbahagyni, és akkor szépen meghajolnak, páran még kicsit játszogatnak (az est hőse mindenképp a koncert alatt fokozatosan kijózanodó szintiboj), merthát kötetlen dolog ez, de aztán ők is eltűnnek és a dallam is abbamarad, az a maroknyi virággyermek aki még urbánus goromba formaként jött a hajóra ölelkezve távozik, hogy aztán holnaptól megint induljon a lejtő. Vagy akinek van esze, elhúz tényleg Barcelonába.
Fotó: Vereczkey Ákos
