Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Ismét egy kilencvenes évek eleji zenekarnál kezdték el pletykálni az újjáalakulást, nevezetesen a Soundgardennél, aminek három tagja összeállt az énekes nélkül pár szám erejéig, az énekes viszont rettenetesen égeti magát szólóturnéjával. Chris Cornell már akkor visszavágyott eredeti zenekarába, mikor a másik három szórakozásból játszott egyet, és részéről semmi akadálya nem lenne a reunionnak. A pletykát viszont most Brent Smith, a Shinedown énekese indította el, aki meg van róla győződve, hogy 2010-ben nyári turnéra indul a Soundgarden.
Mindezek hallatán Ben Shepherd, a ’garden basszusgitáros jól kiakadt, és elküldte az anyjába a számára tök ismeretlen zenekar énekesét, hogy mit terjeszt a nevükben olyan dolgokról bármit is, amihez semmi köze. Kicsit szalonképesebben ugyan, de a Faith No More újjáalakulását is ugyanígy tagadta mindenki, amíg egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy az év egyik legjobb koncertjét adták nekünk a Novarockon.