Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
“Aha, szóval akkor ez olyan mintha Ian Curtis énekelne a Jesus and Mary Chain első lemezén?” – kérdezte egy haverom miután elolvasta a tavalyi Crystal Stilts albumkritikánkat és aki addig még nem hallott az együttesről. Nem állt messze az igazságtól, de kíváncsi lennék, hogy ehhez mit szólnának a Crystal Stilts tagjai. Valószínűleg tagadnák, és mindenféle 60-as évekbeli, C-vonalbeli garázs-rock együttesek zenei hatásaival takaróznának, csak hogy ne kelljen megint a fenti két ikont emlegetni. Vagy mégsem?
A négy éve alakult New Yorki zenekar tavaly jelentette meg bemutatkozó albumát (Alight of Night), melyen az angol poszt-punk zenei hatásokat helyezik át 60-as évekbeli garázs-rock környezetbe. Az albumot világszerte pozitívan fogadta a kritika és a közönség is, a Crystal Stilts pedig - a Vivian Girls és az A Place To Bury Strangers mellett - a New York-i zaj-pop színtér egyik legkiemelkedőbb bandájává nőtte ki magát. Az énekes-dalszerző Brad Hargettet és a basszusgitáros Andy Adlert faggattam az együttes történetéről, zenei hatásaikról, az Alight of Night fogadtatásáról, arról, hogy miért nem illik a “garázs-pop” szót használni a zenéjükre, valamint mit csináltak épp amikor Michael Jackson meghalt.
Mikor alakult az együttes, mik voltak az elsődleges zenei hatásaitok?
Andy: JB (gitáros) és Brad 2005 környékén kezdtek el együtt zenélgetni miután New Yorkba költöztek. Letévedtek párszor egy próbaterembe pengetni mindenféle nagy célkitűzések nélkül, valamiféle “kellemes zajt” szerettek volna kihozni a hangszereikből az 1960-as évekbeli pszichedelikus rock ‘n’ roll szellemében. Nem voltam ott, de JB és Brad sokszor emlegeti ezt a korszakot, a “régi szép időket” ami az együttes többi tagja számára rohadtul unalmas tud lenni néha. Úgy érzem ilyenkor magam, mint ahogy Jason Newsted érezhette magát a Metallicában miután bekerült a bandába (nevet).
Az együttes név kinek az ötlete volt? A megalakulásotok idején elég sok együttes nevében szerepelt a “crystal” szó (pl. Crystal Castles, Crystal Antlers stb.)
Andy: Brad találta ki a nevet 4-5 évvel ezelőtt miután csomó ideig bámult egy kristálygömböt.
Brad: Igen, és aztán egyszerűen csak beugrott, tényleg. Tetszett a sziszegő hangzása, meg viszonylag egyszerű is.
New Yorkban jelenleg elég erős a garázs-pop színtér. Milyen a viszonyotok a többi együttessel?
Andy: Haha, ez az elnevezés (“garázs-pop”) nem valami szerencsés egy magunkfajta New York-i zenekar esetében, ugyanis New Yorkban nagyon kevés embernek van csak garázsa, a “pop” szót pedig inkább az üdítőre használják felénk.
Milyen volt az Alight of Night fogadtatása?
Brad: Nagyon jó kritikákat kapott, a negatív kritikák pedig - meglátásunk szerint - csak reakciók voltak a pozitív kritikákra. Nem befolyásolt minket senki az album készítése közben, akkoriban az egész Crystal Stilts szinte még csak egy légüres térben volt, a felvételek közben még nem is léteztünk mint zenekar. Nem volt közönségünk sem, és nagyon jó volt látni az első felvételeink megjelenése után, hogy az emberek kezdenek rákattanni arra, amit csinálunk.
Milyen volt az albumkészítés folyamata? Van egyfajta kellemes, egyedi analóg hangzása az anyagnak. Nehéz volt ezt elérni?
Andy: Az egész albumot 2 inch-es szalagra vettük fel (a hangszerek többségét JB játszotta fel), szóval az analóg megközelítés abszolút tudatos volt részünkről. A célunk egy 60-as évekbeli, meleg, telt hangzás volt. Természetesen sokkal drágább, sokkal macerásabb és sokkal időigényesebb ez, mint a digitális felvétel, de úgy érezzük az egész megérte a fáradozásainkat, mindannyian maradéktalanul elégedettek vagyunk a végeredménnyel.
Habár New York-iak vagytok, a zenétekben mégis van egy kis Manchesteri íz, különösen Ian Curtis énekstílusa köszön vissza Brad énekében.
Andy: Hát, Brad nevében nem beszélhetek az énekkel kapcsolatban, de a Machesteri együttesek közül nem azok hatottak ránk, akikre általában először gondolnak az emberek. Olyan Manchesteri előadókat szeretünk, mint pl. a Fall, Blue Orchids, vagy a Stockholm Monsters. Kyle, a billentyűsünk, most mondja, hogy rá Bez, a Happy Mondays elmebeteg táncosa volt a legnagyobb hatással.
Brad: Szerintem az Ian Curtis hasonlóság mindössze annyi, hogy mindketten ugyanazokat az előadókat szerettük, messze nem arról van szó, hogy én görcsösen próbálnám utánozni őt. Inkább Lou Reed, Iggy Pop, Alan Vega, vagy Brian Eno volt rám nagy hatással, de még egy csomó nevet fel tudnék sorolni, mint pl. Hope Sandoval, Martin Phillips, Trish Keenan, David Kilgour, Jeffrey Lee Pierce, Ian Brown, Bo Diddley, Jim Reid, stb. Ráadásul nem is tudok igazán énekelni. A szövegvilágomra viszont Charles Baudelaire volt a legnagyobb hatással.
A manchesteri vonal mellett általában azokat az underground rock együtteseket szokták még emlegetni veletek kapcsolatban, akik a 80-as, 90-as években működtek Új-Zélandon, gondolok itt pl. a Clean és a Chills zenekarokra. Helytállóak szerintetek ezek a hasonlítgatások?
Andy: Abszolút, és nagyon jó, hogy megemlíted ezeket a zenekarokat! Nagy rajongói vagyunk mindkét bandának, valamint a többi Flying Nun/Xpressway zenekaroknak is (Tall Dwarves, The Verlaines, Peter Jefferies, Look Blue Go Purple stb.). Nemrég együtt játszottunk a Bats nevű együttessel, ami óriási megtiszteltetés volt számunkra, hiszen őket is imádjuk. Mindezek mellett eszembe jutott még egy együttes, akik szerintem meglehetősen alulértékeltek, és akiket szintén nagyra tartunk. Ez a banda pedig nem más, mint a Galaxie 500. Az utolsó két albumuk különösen jól sikerült.
Sokat szoktatok más együttesek koncertjeire is eljárni? 2009-ben mik voltak a legjobb koncertek, amiket láttatok eddig?
Andy: Sajnos már nem mászkálunk el olyan sűrűn otthonról, mint régen, egy otthon töltött este mostanában sokkal vonzóbbnak tűnik. Biztosan a korral jár (nevet). A Comet Gain nevű zenekarral játszottunk párszor idén, és őket mindig nagy élmény látni.
Volt már közületek Magyarországon valaki? Turnéztatok már errefelé?
Brad: Nem voltunk még, de a jövőben nagyon szeretnénk Magyarországra is eljutni. Azt hiszem Ausztria volt a legközelebbi hely Magyarországhoz ahol megfordultunk, ott is csak egy koncert erejéig, Bécsben.
Mik a tervek a második albummal kapcsolatban? Dolgoztok már rajta?
Brad: Igen, dolgozunk, folyamatosan írjuk a számokat. Körülbelül az album fele van meg eddig. Az év vége felé tervezzük majd felvenni az egészet.
Hol voltatok, amikor Michael Jackson meghalt?
Andy: Otthon voltam, és csak pár órával később tudtam meg, hogy Sky Saxon is meghalt (a 60-as évekbeli The Seeds nevű garázs-rock, proto-punk együttes legendás alakja – a szerk.), és ez sokkal jobban lesújtott, mint az ún. “pop király” halála.
Brad: Én épp melóztam. Egyébként életem első koncertje pont egy Michael Jackson koncert volt, 7 éves lehettem kb. Nem lepett meg egyáltalán a halálhíre. Nagyon sajnáltam, de azt hiszem inkább megkönnyebülést éreztem a hír hallatán, jobb ez így mindenkinek. Nem lehetett túl vidám dolog Michael Jacksonnak lenni.
