Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A tavalyi, tömegnyomort kiváltó Justice-buli után most a Balaton Soundra érkezett az amerikai (egész pontosan kanadai) testvér. A MSTRKRFT duó remixeivel és két önálló albumával is komoly hisztit csapott maga körül az elektronikus zenei színtéren, és a szcéna egyik legkomolyabb húzónevévé vált. Fellépésük előtt beszélgettünk európai baltás gyilkosokról, a hiteles zenéről, a zeneiparról és az állandóságról. Komoly témák, bajszos arcokkal.
Félelmetes ez a bajusz, olyan mint a magyar huszároké. Tudtok róluk valamit?
JFK: Nem, nem sokat tudunk a történelmi magyar hadviselésről (nevet). Lehet, hogy a kinézetünk az oka, hogy a kraftwerkes arc nem volt hajlandó fotózkodni velem?!
Ilyenről még nem is hallottam!
JFK: Teljesen komolyan, odamentem, kértem, hogy fotózkodjon velem, erre azt mondja, nem. Hihetetlen!
Meséljetek az otthoni életről.
AL-P: Alig vagyunk otthon, folyamatosan utazunk. Ami a legfurcsább, hogy itt a turnén, a csapatban, állandóan megy a pofázás. Mindenki beszél. Na, ehhez képest hazamész, családi vacsora, és csak néhány intellektuális megjegyzést hallasz. Ha a család férfijaival eszel, akkor esetleg néha disznó viccek is becsúsznak.
JFK: Vagy inkább csak azok! (nevet).
Hogy érzitek magatokat itt Kelet-Európában, a gyönyörű nők és a baltás gyilkosok hazájában?
JFK: Őszintén szólva nem nagyon vagyunk képben a világnak ezzel a felével. Helsinkiben játszottunk, de azért az elég más. Magyarországon most járunk először, de eleve a térségben ez az első mozgolódásunk. Más, mint otthon, de azért annyira nagyon nem más.
A Motel című filmet láttátok?
JFK: Hogyne, most, hogy megyünk Pozsonyba, pont eszünkbe is jutott. Igyekszünk elkerülni, hogy jól bedrogozzanak minket a gyönyörű lányok. De egyébként az egyetlen személyes kapcsolatom Magyarországgal például az, hogy abban a három évben, amíg hadi iskolába jártam, a szobatársam magyar volt, és legutóbb amikor hallottam felőle, az az volt, hogy agyonverte a saját apját egy bottal. Azért ez ugye errefelé is különlegesség?
Kezdek kétségbeesni, mert egy én korábbi barátom is nekiesett a szüleinek kalapáccsal meg baltával.
JFK: Ajaj, akkor azt hiszem ma nagyon fogunk sietni a szállodába.
Komolyra fordítva a szót, szerintetek az újelektró, ami pár éve masszívan benne van a mainstreamben, mennyire bizonyul konstansnak? Párhuzamba állítva például a glam rockkal, ami egy érának a zenéje lett, vagy a punkkal, ami a megjelenése óta folyamatosan jelen van?
AL-P: Ezt elég nehéz még megmondani, talán nem is vagyunk teljesen illetékesek ebben. Most ez az egész tényleg nagyon felfutott, 5 éve, amikor mi kezdtük, alig volt pár olyan igazán nagy név ebben, mondjuk egy kezeden meg tudtad számolni. A punk kicsit mondjuk máshogy indult, és közhely, de azóta az eszme, mármint a punk, kvázi kihalt, a stílus meg megmaradt. Fel tudsz öltözni punknak, és nem feltétlenül kapcsolsz hozzá ideát. Ez az elektró talán annyiból más, hogy eleve nincs mögötte nagy idea.
JFK: A Popkultúra, definíció szerint, folyamatosan változik. Ebben benne van az is, hogy reciklálódik. Ez, ami most rajtad van, mármint a szűk farmer meg a bőrdzseki, egy az egyben New York, a 80-as évek elején. Aztán most meg visszatért egy ideje és nemsokára leváltja valami más. Elég nehéz előre megmondani, hogy mi mikor és hol bukkan fel. Annak a fajta masszív elektrónak amit mi is készítünk, a későbbi helytállása az egész zenei palettán, még kérdés. Az viszont elég tisztán látszik, hogy az évtized punkja és rockandrollja ez a fajta elektró. Ide ivódott át a mentalitás.
Ha a zenei színteret nehéz is ennyire előre kiszámítani, magatokat például hogy látjátok tíz év múlva?
JFK: Szerintem én akkor is DJ-zni fogok. Nem igazán látok olyan indokot, ami miatt ne folytatnám.
AL-P: Én ezt sem tudom így előre megmondani. Ha figyelembe vesszük, hogy mekkorát fordultak a dolgok az elmúlt 5 évben, tényleg kiszámíthatatlan az egész.
Mennyire követitek figyelemmel az aktuális zenéket, a zenei blogokat, trendeket?
AL-P: Hát egy bizonyos szintig igen. Nyilván képben vagyunk az új dolgokkal, de nem jó állandóan erre koncentrálni. egyrészről túl sok időt vesz el, másrészről meg nem jó leszűkíteni a látószögedet zeneileg.
Milyen nem elektronikus zenéket hallgattok?
JFK: Örülök, hogy kérdezed, mert nagyon sokfélét. Főleg régebbi dolgokat, most például, ami nagyon sokat megy nálam, az Stevie Wonder, azok a felvételek, amiket a 70-es évek közepén készített. Sokféle rockzenét is, de szintén régebbi blues és folk dolgokat, countryt, Hank Williamst, Bob Dylan.
Ez nagyon amerikai.
JFK: Na igen. Meg nyilván a zenénkben sem feltétlenül köszön vissza, de mint hallgatóság, eléggé nyitottak vagyunk.
Az imént említetted, hogy a masszív elektronika lett a mostani rockandroll, legalábbis mentalitásában. Ezzel a groupie-k is átnyargaltak? Jelen van még a dolog, vagy tényleg elmúlt a 80-as évekkel együtt?
JFK: Ó, nagyon is jelen van (nevet).
AL-P: Legalábbis Amerikában, az, hogy itt Európában hogy mennek a dolgok, még nem tudjuk.
JFK: Talán ma este kiderül (nevet).
Ha el kellene tüntetnetek a történelemből a Homeworköt, vagy a Crosst, melyik lenne az?
AL-P: Cross, egyértelműen.
JFK: Igen, én is a Crosst tüntetném el.
AL-P: A Homework nagyon közel áll hozzánk, amikor az kijött, Chicagóban nagyon ment az ahhoz hasonló hangzás, és azért az egész szcénáért a mai napig megőrülünk.
Mi jut eszetekbe a Lángoló Gitárok kifejezésről?
AL-P: Hát nekem így elsőre Jimi Hendrix. Azt tegyük hozzá: ritka buzis szópár.
JFK: Nekem is Jimi Hendrix, de nekem elég sok mindent mond ez. Ugye ő volt, aki a rock hajnalán híressé tette ezt a gitárrombolósdit, a show részévé tette. Aztán, nem tudom tudod-e, halála előtt maga köré gyűjtött egy idősekből álló fekete blues zenekart, a zenére akart koncentrálni, őszinte, tradicionális bluest csinálni a show helyett. Ezt a közönség nem fogadta el. Jimi Hendrixet konkrétan az élete utolsó 5-6 koncertjén a közönség kifújozta, mert nem hozta a saját kliséit. Valamilyen szinten ugyanez történt Bob Dylannel, amikor ugye az ominózus elektromos rockra váltott. Hendrix meghalt, Dylant pedig csak később igazolta az élet. Ezek olyan példák, amik intelemként szolgálnak, hogy a közönség sokszor egyszerű és gonosz, de fontosabb, hogy őszintén a magad feje után menj, a saját igazságodért, mert az hitelesebb, mint mindig az elvárt cirkuszt hozni. Az a lufi úgyis hamar kipukkad.
Fotó: Már András (Sziget)
