2009.09.16. 16:10 – lánggitár

Exkluzív Trousers-klippremier a Lángolón

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Trousers jelenleg második nagylemezét készíti, ám a zenekar úgy döntött, hogy az év végére, jövő év elejére várható új anyag napvilágra kerülése előtt még készítenek egy videoklipet debütáló nagylemezük egyik dalához. Az időzítés pont megfelelő, hiszen a 2008-as Planetary Process-en található Doctor Keep Your Hands Off Me című szám szeptember közepén az első helyre került a belga Radio Noise Corporation rádió listáján. A zenekar már korábban is jó kapcsolatot ápolt a németalföldi rockszíntérrel, tavaly tavasszal például felléptek a világhírű brüsszeli Botanique klubban, télen pedig a belga Diplomatot látták vendégül hazánkban néhány koncert erejéig. A mostani rádiós szavazás az első forduló volt, ha a másodikat is megnyeri a Trousers, akkor minden akadály elhárul a dal belgiumi agyonjátszása elől.

A most elkészült, sajátos animációs trükköket alkalmazó klip a Neo látványfelelőseként is ismert Babos Norbert és Vágvölgyi Péter munkája. A klip érdekessége, hogy a forgatás arra az időszakra esett, amikor a zenekar éppen basszusgitárost keresett (néhány hét múlva talált is, Tarr Kornél, aka Nicki D. személyében). A felvételt azonban ez nem érintette, mivel a szám a minimalista garázsrock szellemiségében született, gitár- és dobkísérettel.


rock hír exkluzív trousers



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása