Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Kispál és a Borz @ BME Fesztivál 2009.09.16
"A nosztalgia az előrehaladás halála." Kicsit zavarba jövök olyankor, amikor Lovasi így nyilvánul meg két szám között. Most akkor vagy egy százszor temetett életérzés-zenekar önkritikája támadott meg, vagy csak a nagyzoló seggrészeg kinyilatkoztatás. A kérdés állandó, címlapon és pártlistán, színpadon és kazettán: a realizmus most akkor komolytalanság, a bölcsesség meg irónia? Gyanús nekem, hogy testületileg fogékonyak vagyunk az akárhogyan-értelmezhetőségre és a villogó fényekre. "Maradj otthon, nézzél tévét." Ez legalább egyértelmű marhaság.
Mindig kiborítottak az egyetemi rendezvények - így történhetett meg, hogy a műszakis diákom utolsó aktusa a földön egyben az első alkalom volt, hogy bármit is olcsóbban kaptam érte. (A BKV-bérlet nem ér.) Mázli amúgy, mert a külsősökre érvényes háromezres belépő kicsit vad lett volna szerda estére, még akkor is, ha odabent baráti áron mérik a szeszt. Tényleg kevés a kiugróan kivülálló arc, a nagyszínpadnak nevezett sörsátorban szinte csak egyetemisták lézengenek - első blikkre ők se sokan. A tömeg hihetetlenül könnyen megközelíthető közepéről körülbelül akkorának látszanak a színpadra vonuló testek, mint egy kisebb fesztiválon a vesegyilkos elülső körzetből. A hangosítás is körülbelül ugyanennyire lehengerlő, hol torz, hol fülsértő, cserébe mindenhol kellően halk. Az olcsó bor és még olcsóbb arcszesz bódító bűze vesz körül, a hátam mögött két éppenhogy kivetítőnek nevezhető vászonka, és még melegem sincs. Tekintve, hogy a fásult rosszkedvében rossz dugással példálózó brigád kezd éppen zenélni, viszonylag pesszimista vagyok. Tény persze, hogy a nyáron majdhogynem a régi volt a Kispál, örömzenélő és ösztönös - de akkor hullámzó emberek és végtelen egek erősítették az összhatást, könnyen jött az eufória.
A harmadik számnál csúcsosodik ki a szétesés, a Tingli tangli átvarázsolt és kissé értelmetlen ritmikájú verzióját jó esetben is teljesítmény hibátlanul előadni, visszhangban meg lehetetlen. Amit hallok, körülbelül annyira skizofrén, mint amikor az otthoni telefon a mobil után négy másodperccel kezd el visítani, és a legjobb barátod kánonban ordít a nagyanyáddal. Egy szerencse van: a felsorakozott párszáz idegen torok tudja a szöveget, elfed minden zűrzavart a random kórus. Hirtelen tanulságok jönnek - adegy, zárt térben minden hang erősebb, adkettő, kurva nagyképűt tévedtem, amikor azt képzeltem, itt legfeljebb hárman tudjuk, hogy diszkógömb a nap. Hát a legrészegebb voltos tömeggóc prezentált talán olyan fesztelen boldog örjöngést, mint a másnapi óráktól finoman eltekintő műegyetemisták. Fokozza a dolgot, hogy az általában kőbe vésett repertoár helyett tökéletesen idevaló, ugrálható dalsorozat érkezik: semmi Iszonyú lassú, egy-két újdonság, de főleg csak Húsrágó és Hídverő, csendespihenő gyanánt meg tekerd föl a Volumét. Lovasi a combtájékon fényes lovaglónadrágot féloldalt foltos gitárospólóként értelmezte át, a metrós-kordonos megjegyzésadag a gázárakkal együtt így pont elvesztette a maradék jelentőségét is. Ragad a hajam, pedig továbbra sem simulnak hozzám szardíniák, a napközben rövidnek tűnő szoknyám egyértelműen túl hosszú. Én egy kiskosztümöt felejtek el éppen, a mellettem álló meg egy laborköpenyt, akárhonnan nézzük, ez elég egészséges. Gőzölgünk a büdösben, éppen délnek mennek, akik élnek, amikor valaki megsúgja, hogy egy-nulla az állás. Ennél kevésbé bájos, hogy éneklés helyett időnként olyan korlátlanul irritáló szavak hangzanak el a színpadon, mint a "tanninos" és az "űrbemarkoló" - de most őszintén, ettől autentikus (csak hogy felbukkanjon még egy igazán irritáló szó). Már gyakorlatilag meg sem lepődöm, hogy a visszában a Kötelező előtt váratlanul Levesek készülnek porból, és még a egy zenekart bemutató monológszerűség is kialakul a sok összevissza beszélésből. Nyilvánvaló vastaps, az illik még ide, aztán pillanatokon belül már érkezik is a Ska-P és a telitalpon pattogva szétszéledés. Toitoi, idén vélhetően az utolsó, aztán kitisztulok és eliszkolok, mert ugye azt képzelem, hogy kiborítanak az egyetemi rendezvények.
Baromira nem tudom eldönteni, hogy ez most felszínes hakni volt, vagy egy nagyon konkrét közönség nagyon konkrét meghódítása. Az az helyzet, hogy nem is igazán érdekel: az akárhogyan-értelmezhetőségben pont ez a vonzó.
