Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Air – Love 2
(Astralwerks)
Az Air a francia elektronikus-zene technon kívüli legfontosabb zenekara. Mikor 1998-ban kiadták a ma már vitathatatlanul klasszikusnak számító Moon Safarit (majd két évvel később a méltatlanul alulértékelt Virgin Suicidest), még talán nem tűnt biztosnak, hogy a duó érdekes marad így 2009-ben, az új évtized küszöbén, de azóta nyilvánvalóvá vált, hogy amit a franciák művelnek, az kortalan. Már a bemutatkozáskor sem hangzott igazán frissnek a space-sound, ugyanakkor azóta sem került rá egy kis por sem, tehát mostanra kijelenthető, hogy lejártnak sem fog soha minősülni.
Innentől tényleg csak azon dől el az aktuális lemez sikere, hogy a leginkább lazulásra, vagy laza dugásra alkalmas hangzásvilágukból mennyire tudnak olyan popdalokat kihozni, amikre oda is lehet figyelni. Ez 2004-ben a Talkie Walkie idején sikerült utoljára maradéktalanul, de még a két évvel ezelőtti Pocket Symphony is hozta az elvárásokat, igaz, kicsit rezgő léccel. A Love 2 első meghallgatásánál azonban már gyanús volt, hogy valami nem stimmel. Nem kiabáltam el a dolgokat,mivel az Airhez megfelelő tudatállapot kell, jófajta cigi, és mondjuk stílszerűen konyak, én meg épp csak sörrel rendelkeztem, ilyen háttérrel biztos nem lehet élvezni a dolgot. A kívánatos körülmények megteremtése után kapott még egy esélyt, erre a találkozásra azért emlékszem, mert rájöttem, hogy utálom a konyakot.
Még pár elkeseredett próbálkozás után sajnos kirajzolódott a végső, immár megingathatatlan véleményem: a Love 2 nem jó. Minden megvan, ami általában az Air-lemezeken szokott lenni, kivéve a slágerek. Tudom, hogy eddig sem voltak egy stadionbontó zenekar, de tegyük a szívünkre a kezünket, és mondjuk ki, hogy a 2009-es Air dalai közül akár egy is odatehető az All I Need, vagy a Run mellé. Na ugye, hogy nem megy. A Love 2 filmzenének biztos elmenne, csak én pont ezen zenekar példájából tudom, hogy ezt is meg lehet oldani úgy, hogy a közepe tájékán ne ásítozzak. Ez a példa a már említett Virgin Suicides, pedig az tényleg filmhez lett írva.
A legnagyobb gond az, hogy az alapötletek nem lettek volna most sem rosszak, de a vizsgált 45 percben végig az az érzésem, hogy a két tagot nem hagyták elég ideig dolgozni, ezért a félkész hangmintákat kellett kiadniuk, ami csak a váza lenne az igazán nagy dobásnak. A második rész valamit javít a helyzeten, de lehetetlen nem hiányolni a csúcspontokat, amikor csettintek egyet, hogy „ezhúdekurvajó!”
Az Air most is baromi jó választás kávéház-tulajdonosoknak, relaxálni vágyó középkorúaknak, de akik programszerűen zenét akarnának hallgatni, inkább vegyék elő valamelyik régebbi albumot. Az országra nézve ez azért szomorú, mert ezek szerint az Air pont a legérdektelenebb munkájával mutatkozik be élőben december 13-án a Pecsában. Ennek ellenére így is van olyan erős az életmű, hogy illendő legyen a megjelenés.
