Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Sunn O))), Eagle Twin @ A38, 2009.10.27.
Az emberek a mai napig sokat vitatkoznak azon, hogy tulajdonképpen mi is az a zene. Vannak, akik el is filozofálnak rajta, de egy átlagos zenehallgató simán rámondja a véletlenül meghallott grindcore-ra, black metalra, death metalra hogy az nem az, pedig ezekben még nem kevés dallam is szorult. Egy Merzbow-tól már valószínűleg sokkot kapnának, a japán noise gurut ugyanis már az előbbi stílus rajongói is túlzásnak tartják a hosszú-hosszú percekig sistergő, csattogó zajaival, amiből képes volt egy ötvenlemezes dobozt is kiadni. A Sunn O))) drone doomja nincs ilyen elvetemült, de azért a nagy többség őket sem sorolná a zene kategóriába. A formációban két állandó tag van (Stephen O'Malley és Greg Anderson), akik leginkább gitároznak, nincs dobos, csak egy rakás csutkára tekert erősítő és még több hangfal, és pár vendég, itt éppen egy szintis-effektes-harsonás (Steve Moore az Earth-ből) és egy énekes (Csihar Attila a Mayhemből). Rendszeresen adnak ki lemezeket, de az ottani dalok csak egy vázát adják a koncerteken előadott improvizációknak.
Ha röviden szeretnénk leírni az A38-as Sunn O))) koncertet, az így szólna: hosszú gitárbúgás – kaparászás mindenfajta vokális kísérettel – rettenetes gerjedés – riff morgással – kis gerjedés morgással – megint riff még mindig morgással – búgás – búgás-gerjedés vokális kísérettel. Zenei értelemben talán ennyi volt a koncert, viszont a hangulatot hozzáadva egy teljes értékű előadást kaptunk a csuhásoktól, de nézzük kicsit hosszabban.
Némi felvezető után kijött három szerzetesnek öltözött rocker a tömény füsttel beborított színpadra, és valami rettenetes hangerőn, olyanon, hogy tényleg lebegett az orrunkban is szőr, elkezdett riffelni, csak éppen annyira lassan, hogy inkább szimpla búgásnak hatott az egész. Kb. negyed óra után megjelent Csihar Attila is a színen, kicsit lehalkult a háttérzaj, ő hörgött, morgott, torokénekelt, károgott, énekelt, beszélt stb. és eljátszották a legutóbbi Monoliths & Dimensions lemez Aghartha című nyitódalát (bizony, rá lehetett ismerni a dalokra). Szép lassan az egész elkezdett megint gerjedni, Csihar eltűnt a földön, percekig csak egyre kaotikusabb zaj volt, majd az egészből az előadás első közérthető riffje fejlődött ki a Hunting & Gathering (Cydonia) képében, miközben az énekes maszkban, széttárt karokkal, a földről felemelkedve, sejtelmesen alulról megvilágítva morgott, ordított tovább. Na, ezért a pillanatért kellett elmenni Sunn O)))-koncertre. Óriási, borzongató hangulata volt a zenének és látványnak együtt, ahogy Csihar ruhájának szakadásaiból ömlött a füst, miközben a három zenész mögötte tombol. Igen, tombol, legalábbis az ezt megelőző, lassú mozdulataikhoz képest (a bort is lassított felvételben itták). Jött még egy bólogatható riff, majd énekes nélkül gerjedtek tovább, egészen addig, amíg ő vissza nem tért egy korhadt fának öltözve, amin még varjú is ült, és el nem játszották Big Church (megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért) című számot, szintén az új lemezről, aztán vége, egy ilyen előadás után furcsának ható mosolygós meghajlás és ennyi, akkor fejezték be, amikor kellett. Igazából nem is koncertet kaptunk, hanem szűk másfél óra HANGULATOT, amibe ha csak belenéz az ember, nem ért belőle semmit. Ezt az elejétől a végéig figyelni kell, különben értelmét veszti a dolog.
Csihar Attila pár éve egy interjúban mondta, hogy ő itt csak vendég, simán tud a Sunn O))) nélküle is koncertezni, de kb. pont akkor jelent meg a színpadon, amikor kezdett volna unalmas lenni a koncert, utána pedig már mindenki őt figyelte annyira szuggesztív volt, úgyhogy nehezen elképzelhető egy órányi instrumentális előadás tőlük, ami még élvezhető is. Nekünk szerencsénk volt, persze furcsa is lett volna, ha Csihar pont itthon nem lép fel velük, még ha a turné többi állomását ki is hagyja.
Mellesleg volt egy nyitózenekar is az Eagle Twin személyében, amiben szintén nem teng túl a tagok létszáma, lévén csak dob és a mélyebb tartományokban mozgó torzított baritongitár van benne, utóbbi hangszer kezelője pedig még énekel (illetve ordibál) is hozzá. A zenéjük a Sunn O))) hoz képes popzene, olyan volt mintha valami elcseszett, széjjelszívott Cream játszaná sajátos bluesát. Felvezetésnek mindenképp jó volt, de később önálló produkciónak is megállná a helyét.
(Fotók: Both András)
