2009.11.18. 15:04 – lánggitár

Muzsika és country – Woven Hand és Muzsikás a Millenárison

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Az idei Sziget egyik speciális produkciója volt az amerikai Woven Hand és a Muzsikás közös fellépése. A két irány olyannyira különleges, hogy ebből kisülhetett volna akár rossz dolog is, de persze nem sült. Az elégedetlenségre kizárólag az adott okot, hogy a közös zenélés szinte teljesen elmaradt, csak néhány esetben csatlakoztak be egymás zenéjébe. Most, a két zenekart újra megnézhetjük együtt és a hírek szerint a közös zenélés is több lesz.

Ha minden igaz, olyan programmal készülnek, amelynek néhány darabját még soha nem játszották el közönség előtt. Az experimentális, folk rockban utazó Woven Hand az utolsó lemezük (Ten Stones) dalait turnéztatja, a Muzsikás pedig ezzel a koncerttel, majd egy karácsonyi előadással zárja az évet. A Millenárison látható koncert november 21-én lesz a Teátrumban, 21 órás kezdéssel.

 


rock program woven hand ethno muzsikás



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása