Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
AC/DC – Backtracks
(Sony Music)
Az elmúlt bő egy év az AC/DC-ről szólt a rockvilágban. Arról az AC/DC-ről, aminek még a Metallica hihetetlen mértékben túllihegett lemezmegjelenését is sikerül elhomályosítani tavaly ősszel. Maga a Black Ice album, valljuk be, nem az 1973 óta létező rock and roll csapat csúcsalkotása, de kiadása csak amiatt volt fontos, hogy legyen okuk újra útra kelni és ne csak haknitúrázzanak egyet. Persze nem valószínű, hogy lemez nélkül nem lett volna teltházas a körút, de a korong reklámozása csak még jobban felhívta a figyelmet rájuk, aminek dugig tömött, világ körüli stadionturné lett az eredménye. A bulik körüli őrületet kiválóan jellemzi, hogy Magyarországon először fogyott el két nap alatt mind a 15 ezer belépő hónapokkal a márciusi fellépés előtt. A Sportarénában aztán adtak egy kiszámítható, de tökéletes show-t, és valamikor jövőre, a hazai koncert egyéves jubileuma környékén leteszik a lantot. Azt, hogy végleg-e, talán még ők sem tudják, de a most kiadott Backtracks amolyan karrierlezáró doboz is lehetne, mivel ezzel a világ elé tárták azt, ami eddig csak a világ egy részének volt elérhető, vagy ma már annak sem.
A Backtracks alapkiadása három korongot rejt magában, de létezik belől ötlemezes változat is (már ha a csomaghoz tartozó bakelitet/vinylt nem számoljuk), amivel csak fájdítják minden csóró rajongó szívét, tehát nagyon sokakét. A luxuskiadás ugyanis minden fajta apróság (matrica, kiűző, képek, sokoldalas könyv, poszter stb.) mellett egy működő gitárerősítőbe van becsomagolva. Mi ez, ha nem egy rajongói álom? Viszont nem elég, hogy van vagy 260 dollár (több mint 50 ezer forint) a cucc, itthonról még be sem lehet szerezni, ugyanis mindezt csak online rendelhetjük meg, az elérhető országok között pedig nincs ott hazánk: tulajdonképpen a schengeni övezet egyetlen olyan állama vagyunk, ahol hivatalosan nem lehet a dobozt megvásárolni. Szóval marad a butított, de legalább olcsó változat, úgyhogy egy utolsó nyálcsorgatás után nézzük mi is jutott nekünk.
Nem kell azért annyira elkeseredni, a kincs ebben a pakkban is benne van, méghozzá az első CD-n foglal helyet. Az eddig csak ausztrál változatokon, vagy kislemezek b-oldalán, esetleg válogatásokon megjelenő dalokról van itt szó. A legszokatlanabb ezek közül az ausztrál kiadású High Voltage egyik szerzemény, a Love Song, mivel ez olyan, mintha nem is az AC/DC játszaná, inkább valami elcseszett progrock utánérzésnek tűnik, de még így is fülbemászó. Az utána következő Fling Thing (eredetileg a Jailbreak kislemez b-oldalán jelent meg) is inkább bohóckodás, mint kerek dal: skót népzenét játszanak rajta saját felfogásban, lényegében szöveg nélkül, feltéve, ha Bon Scott, az 1980-ban elhunyt legendás énekes morgását nem vesszük annak. A többi tíz szerzemény tökéletesen illik az AC/DC életműbe, mind hozza a szokásos rockos, néhol bluesos formulát, ráadásul itt van az Utolsó akcióhős című filmhez megjelent lemezről származó Big Gun is, ami az egyik legnagyobb slágere lett a csapatnak. A legfrissebb ritkaság a 2000-es Safe in New York City kislemezhez csatolt Cyberspace, azóta nincs itt-ott elszórt daluk.
A kettes lemez már nem okoz ekkora izgalmat, de ettől még ezt is élvezet hallgatni. Ez csak egy sima koncertfelvételekből összerakott válogatás, a szelektálás vezérfonala pedig, hogy ezek is mind kislemezeken jelentek meg először, tehát egyik sem kiadatlan felvétel. Ahogy a DVD-n lévő klipeket is láthattuk már. 2005-ben jelent meg a Family Jewels című klipválogatása a csapatnak, de akkor nem fért fel oda minden, úgyhogy a maradékot itt találjuk. A Big Gun híres, Arnold Schwarzenegger-es videójával indul a műsor, és a tavaly megjelent Rock N Roll Train készítését bemutató kisfilmmel zárul. Persze utóbbi dal klipje is rajta van a DVD-n (a szintén utolsó lemezes Anything Goes-zal együtt), ahogy pár régi, még Bon Scott-tal felvett anyag is. Lényegében az összes videó azt mutatja, ahogy éppen valahol zenél az AC/DC, talán egynek van csak sztorija, méghozzá a Stiff Upper Lipnek, de az is kimerül annyiban, hogy a zenekar beragad egy dugóba és unalmukban elkezdenek zenélni.
Az AC/DC sosem a túlkomplikáltságáról volt híres, de talán pont emiatt szeretik sok millióan őket. Nem kell hozzájuk nagy megfejtés, nem kell zeneakadémiát végeznie az embernek, hogy eligazodjon a riffek között. Ők egyszerűen csak nyomják a rock and rollt immár 36 éve, dögösen, pontosan, megbízhatóan.
