2009.12.22. 10:05 – lánggitár

Ismét Budapesten Elton John

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Rod Stewart mellett egy másik poplegenda is Magyarországra látogat jövő nyáron, ugyanis június 8-án koncertet ad a Papp László Sportarénában Elton John, aki egyszer már járt nálunk az 56-osok terén. A 62 éves zenésznek 1969-ben jelent meg az első kislemeze, minden dalának zenéjét ő szerzi, a szövegeket pedig a kezdetektől a mai napig Bernie Taupin írja. Ez a páros szerezte a Candle In The Wind című számot is, amit először Marilyn Monroe tiszteletére adtak ki 1973-ban, majd ezt megismételték 1997-ben is az akkor elhunyt Diana Hercegnő emlékére. Utóbbi alkalommal 37 millió példányt adtak el a kislemezből, amit valószínűleg már soha nem köröz le senki.

Az 1998-ban lovaggá ütött Elton Johnnak azonban nem csak ez az egy slágere van, elég csak a Crocodile Rockra, vagy az alább látható dalra gondolni.

A jövő nyári fellépésre december 22-től lehet jegyet vásárolni, de a koncertszervező felhívja a figyelmet arra, hogy nem lesz állóhely, ugyanis Elton Joh  szeretné a legnagyobb kényelemben tudni a magyar közönséget.


pop rock hír elton john



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása