Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Vampire Weekend – Contra
(XL)
A Columbia Egyetem geekjeiből verbuválódott Vampire Weekend meglehetősen nagy iramban jutott el a csúcsra. A kritikailag egyöntetűen az egekig magasztalt bemutatkozó lemez szinte kötelező jelleggel foglalta el magának az évösszegző listák legelőkelőbb helyeinek valamelyikét. 2008-ban jó ideig nem is múlhatott el indie-mulatság a mindenkit őrületbe kergető A-Punk nélkül. Így a csapat a bámulatos debütálásnak köszönhetően rövidesen a híres brooklyni zenei színtér egyik sztárzenekarává avanzsált. A babaarcú frontember, Ezra Koenig pedig friss indie-ikonként gondosan ügyelt arra, hogy a két album megjelenése közötti időszak se teljen el tétlenül: szerepelt például a The Very Best pompás Warm Heart of Africa című dalában, majd néhány híresség társaságában közreműködött a Fucked Up nemrégen kiadott karácsonyi felvételén (Do They Know It's Christmas?) is. Nem hiába előzte meg tehát hatalmas várakozás a Vampire Weekend második lemezét.
A Contra már első blikkre is jóval érettebb anyag a korábbinál. Telis-tele van ügyes megoldásokkal, és ezúttal az afrikai hatások tekintetében is jóval messzebbre merészkedtek, mint a „self titled” lemezen. Az album az eszközöket tekintve általában összetett és olykor merész, a dalok szempontjából azonban, sajnos, többször is lanyhának és fantáziátlannak bizonyul. Ilyen esetben pedig hiába gazdag az ötletek tárháza. Néhány kivételtől eltekintve, összességében hiányoznak azok az igazán átütő erejű és szerethető slágerek, amelyek olyan zseniálissá tették a bemutatkozást.
Az aggasztóan tenyérbe mászó nyitószám, a Horchata már az első tíz másodperc alatt kellőképpen fel tudja bosszantani a hallgatót. Az ezt követő White Sky viszont egyértelműen a lemez egyik legjobban sikerült dala. Ehhez persze nagyban hozzájárul a vitathatatlan Animal Collective-utánérzés is. A másik könnyedén fülbemászó telitalálat a Holiday. Ezek után nem igazán tud érvényesülni sem a California English, sem a Taxi Cab. A Runt hallva azonban ismét felcsillanhat a szemünk. Az A-Punk dilis hangulatát ezúttal megkérdőjelezhetetlenül a klipsláger örökölte meg. Ám a neurotikus módon siető Cousins valószínűleg soha nem csal majd annyi táncos lábat a parkettre, mint azt az elődje tette 2008-ban. A Giving Up The Gun hangzásvilágából a korábbi The Kids Don't Stand A Chance Chromeo-féle remixe köszön vissza. A folytatásban pedig M.I.A. hangjának felcsendülése miatt a Diplomat's Son is kellemesen leköti a figyelmet. A csapongó színvonal után meglepően gyönyörűen fejeződik be a lemez: az I Think UR A Contra egy tökéletesen érzékeny záró szám. Átkozottul szépen ér véget tőle a korong.
A Vampire Weekendet az őszinte, elvárásoktól mentes intellektualitása továbbra is kiemeli a középmezőnyből. Még saját magukhoz viszonyítva sem róhatjuk fel nekik a minőségbeli romlást. A szertelenül uncool csapat, bár tisztelettudó és konvencionális pimaszságával sokszor szándékosan hozza ki az embert a sodrából, mégis igen szórakoztató módon viszi tovább 2010-ben is a They Might Be Giants örökségét. Ezért pedig igazán nem lehet rájuk haragudni.
