2010.01.20. 10:01 – lánggitár

Énekest keres az Aerosmith

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Úgy látszik még mindig nem ért véget az Aerosmith és Steven Tyler körüli/közötti kavarás, illetve a zenekar (vagy annak menedzsere) már kínjában nem tudja, hogyan kéne minél jobban a felszínen tartani magát. Jelenleg ugyanis az énekes (a képen ő és színésznő lánya, Liv látható) fájdalomcsillapító-függősége miatt éppen elvonón van, de meg is kell operálni a lábát, és ezért az elkövetkező egy évben állítólag nem tud majd színpadra állni. A zenekar viszont koncertezni akar, ezért inkább keresnek helyette másik frontembert, aki csak addig lenne a csapatban, amíg Tyler újra színpadképes nem lesz, a meghallgatásokat pedig már meg is kezdték. Joe Perry gitáros szerint nem csak ők akarnak már nagyon turnézni, de a világ is vár már rájuk, így kézenfekfő, hogy ne tétovázzanak semeddig az útnak indulással. A zenész ehhez még hozzátette, hogy ez a helyettesítés is csak olyan lenne, mint mikor a dobosuk, vagy a basszusgitárosuk épp beteg volt, és más ugrott be a posztjukra. Ennek ellenére erősen kérdéses, hogy a világ kíváncsi-e egy Steven Tyler nélküli Aerosmith-re.


rock bulvár hír aerosmith



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása