2010.01.20. 11:51 – lánggitár

Szívtakarít a Magashegyi Underground

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Szeplős Váll című dallal szépen befutott, majd annyira szépen el is tűnt Magashegyi Underground visszatért. Olyannyira, hogy egyrészt tegnap óta letölthető a honlapjukról az elmúlt egy évben összeírt dalokat tartalmazó EP, ami Szívtakarítás névre hallgat. Emellett már szó van egy teljes nagylemezről is, ami 11 dalt fog tartalmazni, és Bocskor Bíborka mellett a Péterfy Bori, vagy az Amorf Ördögök mellől ismerős Tariska Szabolcs gyártja rá a szövegeket. A zenekar jelenleg igazi gerillaturnét tart, ami arról szól, hogy bejelentett turnédátumok nélkül meglepetésszerűen jelennek meg a kiválasztott (leginkább budapesti) szórakozóhelyeken, hogy az arra nem számító közönségnek prezentálják, hogy is tart most a Magashegyi Underground.


pop hír magashegyi underground



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása