2010.02.08. 10:08 – AronH

Nehéz szülés

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Massive Attack - Heligoland
(Virgin)

Jó nehéz szülés volt ez a sorlemez, akinek egyáltalán volt még kedve követni a 100th Window után a dolgok alakulását, azt már 2005-ben bekajáltatták egy 2006-ra tervezett Weather Underground című lemezzel, ebből aztán előbb halogatás lett, utóbb pedig ki lett dobva az egész koncepció a francba. Volt persze egy időhúzó válogatáslemez egy kétségbeejtően gyenge új dallal, és végül hosszas további vajúdás után, amikor már körülbelül senki nem vette komolyan az ígérgetéseket, kaptunk egy EP-t a kezünkbe tavaly ősszel, nagyrészt csak kényszeredetten értékelhető új számokkal. Most pedig itt egy komplett album, rajta az EP-ről már ismert számokkal, meg egy csomó másikkal, amikben akár bízni is lehetett, hogy majd. Nem lövünk le nagy titkot, ha rögtön az elején kijelentjük; rossz, de igazán nagyon rossz.

Nyilván sokan nem is számítottak másra, mint említettem, a legtöbben már a legutóbbi sorlemezben is jókorát csalódtak, de azért igen sokan voltak azok is, akik olyan dalokért, mint a Future Proof, vagy a Butterfly Caught, még bőven tudtak lelkesedni. Én is ezek közé tartozom, bár saját magán, és főleg a korszellemen közel sem csavart akkorát az a lemez, mint az azt megelőző tulajdonképp minden ízében hibátlan három, rossznak csak az életművel szembeállítva, egy némileg kitekert nézőpontból hunyorogva lehetett nevezni.

Hanem hát azon nyilván végtelen sokat lehet vitatkozni, hogy miféle létjogosultsága van egy bristoli színteret gyakorlatilag lassan 20 éve felkapottá tevő zenekarnak 2010-ben, ha nem tud érdemlegesen megújulni. A Portishead például megmutatta a szintén közel sem elkapkodott harmadik lemezével, hogy nem csak létjogosultsága van neki, hanem eseményértéke és szépen szólva innovációs értéke is. Ehhez persze nem ártott az sem, hogy nem járatták le magukat felesleges füstjelző körökkel. De muszáj előcibálni a Prodigy tavalyi lemezét is. Ők gyakorlatilag a saját maguk által szoptatott generációba álltak be kicsit rozoga lábbal menetelni a tavalyi új lemezzel, de legalább teleinjekciózták magukat olyan parasztvakító hangzásparádéval, ami csak a tényleg sznobok számára nem vitte el a hátán az anyagot, és bár tényleg kurvára nem elegáns mutatvány, de sosem voltak többek tulajdonképpen egy partizenekarnál, és meg lehet nézni, hány partiarc húzza a száját, ha szettbe kerül az Omen. Segítek: sehány, ugrálnak, mint a majmok, a Prodigy pedig elégedetten dől hátra.

Sok kerülővel végül muszáj erről a torzszülött izéről is értekezni, amit az új Massive Attack-albumként csúfol a világ. Nem különösebben tart sehová az egész, érezhető a szorult helyzet, mert hát a tradicionális, lassú, földbeépítős basszussal operáló baljós-szintis énekbeszéd témát azért már tényleg képtelenség elsütni, csakhogy ha az életművedben volt már kvázi dubos, fekete soul, mtv kompatibilis downtempo, monumetál rock, pszichedélia, kortárskodó filmzene, akkor tényleg nehéz lehet nem elvenni a dologból, ha hozzátenni próbálsz. Viszont még így is érthetetlen, hogy ezek az erőtlen, de tempós dobok, minimál dallamvezetésű és megszólalású szintik, a teljesen elbaltázott közreműködések (Tunda Adebimpe a TV On The Radio-ból ennél sokkal többet tartogatott volna, mint potenciálisan izgalmas vendégénekes), a jobbára tökéletesen érdektelen szerkezetű és összetételű dalok tényleg annyira unalmas összképet adnak, hogy ha nem a Szerző lenne a szerző, kétes, hogy egyáltalán kiadásra került volna az album. Kár, mert a végére azért összeáll valamicske kép arról, hogy van itt valamiféle sajátos dallamvilág (amit már nagyjából 10 éve elkezdtek építgetni) és a szellős hangszerelés is tudatos, meg tulajdonképp nem is annyira rossz, de azért annyira biztosan, hogy nem hogy 15 év múlva, jövőre se fog ez izgatni senkit, és nem lesznek a neten zsenge zenebuzik Heligoland nickkel.

Szerintünk: (2/5)
Szerintetek: (3,5/5)

lemezkritika triphop massive attack



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása