Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Zene a rasszizmus ellen kampány csatlakozott a 2010 tavaszán zajló nemzetközi rasszizmus elleni akcióhéthez. Ennek keretében az ország több pontján lesznek hasonló témájú rendezvények. Vasárnap a Gödör Klubban az Antirasszista különkiadásra a zenekarok kifejezetten erre az alkalomra összeállított műsorral készülnek. A szervezésről kérdeztem Lőrincz Marcellt illetve a fellépők közül Wiltner Lászlóval (Rivers Run Dry), KRSA-val (PASO) és Harcsa Veronikával beszélgettünk.
Miért érezted fontosnak, hogy részt vegyél a szervezésben?
Lőrincz Marcell: Gyakorlatilag tíz éve folyamatosan foglalkozunk az antirasszizmus ügyével, amit sajnos sokan pártpolitikai kérdésnek tekintenek, pedig nem az. A probléma súlyosságának ellenére kevés szervezet aktív e területen, ezért érezzük saját felelősségünknek, hogy tegyünk valamit mi is a kirekesztés ellen.
Mennyire volt nehéz rávenni az előadókat, hogy a nevüket adják a rendezvényhez?
L. M.: Ez volt talán a legkönnyebb része, mindenki örömmel jött.
Mi minden várja még a Gödörbe látogatókat a koncerteken kívül?
L. M.: Több civil szervezet, kezdeményezés hozza el a bemutatkozó anyagait. Reméljük, hogy a mi kampányunk egyszerű üzenete mellett, lesz lehetősége a látogatóknak komolyabban is elmélyülni a témában.
A vasárnapi Antirasszista különkiadáson kívül még milyen programok várják az érdeklődőket a rasszizmus elleni akcióhéten?
L. M.: Más városokban is szerveznek koncerteket a ZARE kampány részeként (12 másik esemény, részletek a zare.hu oldalon). Persze tőlünk független kezdeményezések is akadnak, pl. a CEU-n a hallgatók előadásokat szerveznek.
Miben látod a megoldást a rasszizmus problémájának orvoslására?
L. M.: Csak egy része a szemléletformálás, közösségépítés. Azt gondolom, hogy a hiteles közszereplők feladata is újra és újra elmagyarázni az embereknek, miért veszít mindenki a kirekesztéssel.
Találkoztál valaha személyesen is a rasszizmus bármilyen formájú megnyilvánulásával?
Wiltner László: Nap, mint nap szembetalálja magát ezzel az ember.
KRSA: Mivel idehaza etnikai és vallási szempontból is a többségi társadalom soraiba tartozom, illetve külföldön leggyakrabban olyan helyeken fordulunk meg, ahol hasonló gondolkodású, nyitott emberekkel találkozunk, ezért a saját bőrömön szerencsére még nem tapasztaltam semmilyen komolyabb, ilyen irányú megnyilvánulást. A barátaimat viszont sajnos érte már mind szóbeli, mind fizikai atrocitás is. Ily módon látom, hogy ez a jelenség jelen van – kezdve onnan, hogy az autósiskolában az elsősegélynyújtást oktató előadó azon viccelődik, hogy ő nem lélegeztetne mesterségesen egy feketét, egészen odáig, hogy belekötnek a roma származású barátomba és verekedéssé fajul az ügy.
Harcsa Veronika: Szerencsére ellenem sosem irányult ilyesfajta negatív indulat. Nagyon érdekes tapasztalat volt viszont, amikor Japánban jártam. Ott éreztem meg először, milyen úgy sétálni az utcán, hogy minden szembejövő tudja: idegen vagy, más vagy, mint ők.
Miért érzed úgy, hogy állást kell foglalnod ebben a témában?
W. L.: Mert nem lehet mindent lenyelni, vagy minden felett szemet hunyni. Ha nem teszel valami ellen, akkor érte teszel, mégpedig a hallgatásoddal.
KRSA: Ha azt vizsgáljuk, hogy milyen az emberek általános hozzáállása a különböző problémákhoz, akkor megfigyelhetjük, hogy a cinizmus teljesen eluralkodott mindenen. Általános dolog az, hogy fontos ügyek cikivé válnak, csak azért mert már sokszor felmerültek a közbeszédben. Mivel nem sikerül megoldani a problémát, ezért az ismétlődő frázisok kiüresednek, az emberek pedig csak legyintenek, ha valaki újra felveti a témát, holott a jelenség változatlanul fennáll. Ezt roppant károsnak ítélem meg, hiszen ez végül gyakran a fennálló helyzet legitimációjához, beletörődéshez vezet. Emiatt gondolom úgy, hogy fontos újra és újra felhívni a figyelmet a hasonló kérdésekre.
H. V.: Nem lehet kérdés, hogy az ember felvállal-e egy ilyen ügyet. Érthetetlen számomra, hogy korunkban a rasszizmus nagyon is létező, mindennapos probléma. Elszomorít ez a fajta primitívség.
Miért gondolod, hogy a zene lehet az egyik megoldás erre a problémára?
W. L.: Nem gondolom, hogy a zene önmagában megoldás lehetne, viszont módot teremt arra, hogy kommunikáljunk.
KRSA: A zene egy általános nyelv, ami sok korlátot segít ledönteni. A rythm and blues, vagy a rock and roll például óriási szerepet töltött be abban, hogy a fiatalabb amerikaiak generációi ne ugyanúgy gondolkodjanak a feketékről, mint szüleik, vagy nagyszüleik. De hogy hazai példát is mondjak, a ’80-as években egy félreértés alapján sok fajgyűlölő hallgatott ska zenét Magyarországon. Komoly meghasonulást jelentett sokuk számára, amikor megtudták, hogy ez a zene Jamaica szigetéről származik és kedvenc angol együtteseikben fekete zenészek is játszanak. Jó pár olyan emberrel találkoztunk már, aki emiatt revideálta álláspontját. A zene tehát nagy erő. Ennek következtében felelősség is jár azzal, ha valaki színpadra áll, mert akarva akaratlanul is egy magatartásmintát közvetít. Részünkről ez a dolog tudatos. Egyfelől a zenénk is a kultúrák találkozását hirdeti, hiszen a karibi zenei világ találkozik a saját zenénkkel, másrészről már az elejétől kezdve megjelenítettük a szövegeinkben is egymás elfogadását és a minden nemű diszkriminációt elítélését.
H. V.: Úgy érzem, túl sokan ítélnek meg másokat a közöttünk lévő különbségek alapján. Sokkal könnyebben fogadható el egy másik ember, ha arra figyelünk, mi a közös bennünk. A zene mindenképp közös, ráadásul mindenki számára könnyen befogadható, ezért lehet jó példa a közös zenélést.
A számaitokban is foglalkoztok ezzel a kirekesztő magatartással?
W. L.: Igen, de nem csak a faji megkülönböztetéssel, hanem például az anyagi javak birtoklásán, testi képességeken, szexualitáson alapuló kirekesztéssel is.
Kik szenvednek itthon a legjobban a rasszizmus miatt?
KRSA: Hazánkban minden bizonnyal a roma kisebbség szenved a legjobban a rasszizmustól. Nagy hányaduk mély szegénységben él, sok helyen megfigyelhető a gettósodási folyamat, illetve az iskolákon belüli szegregáció. A jelen szituáció csak hosszútávon orvosolható, a kulcsa valószínűleg az iskoláztatási- és a segélyezési rendszer reformjában és a munkahelyteremtésben rejlik. Ez nyilván nem csak a romák nagy részét, hanem a társadalom alsó rétegeiben élő embereket is érintené, s mivel ez jelen pillanatban egy erősen növekvő réteg, így a probléma megoldása égető.
H. V.: A romák, ebben biztos vagyok.
Vajon a magyarok segítőkészebbek, toleránsabbak vagy éppen ellenkezőleg?
W. L.: Nem hinném, hogy toleránsabbak lennének. Amíg az embercsoportokat nemzetként különböztetjük meg, addig biztos, hogy az idegengyűlölettel, rasszizmussal is szembe fogjuk magunkat találni.
H. V.: Nem hiszem, hogy élen járnánk toleranciában, vagy segítőkészségben. Vannak viszont jó ügyek, amik mellett érdemes kiállni. A ZARE mindenképp ilyen.
Mire lesz jó ez a rendezvény, mit sikerül ezzel megváltoztatni az emberek hozzáállásában?
KRSA: Ahogy már említettem, ezzel egy magatartásmintát közvetítünk és ezzel a gesztussal közösen üzenünk a zenénket szerető fiataloknak, vagy akár idősebb embereknek, hogy mi így gondolkozunk ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Akinek esetleg nincs még kialakult véleménye a dologról, az így támpontot kaphat, aki pedig esetleg ellentétes véleménnyel rendelkezik, az remélhetőleg elgondolkodik, látva azt, hogy a sok különféle zenész és ember ezen az állásponton van. Aki pedig osztja a véleményünket, az megerősítést nyer, ami a jelen időkben szintén nem egy utolsó szempont.
Mivel készültök a vasárnapi fellépésre?
W. L.: Saját számokkal.
KRSA: A Karaván Família együttessel közösen adunk elő egy újraértelmezett PASO-dalt, amiben a karibi hangulat mellett a roma hangzásvilág is megjelenik majd.
H. V.: A Miu, mi újság? című dalt fogom előadni. Nemrég vettük lemezre a PASO-val, úgyhogy Krsa is beszáll pár ütemre. Egy versszakot cigányul fogok énekelni, illetve beépítettünk a feldolgozásba egy cigány dalt is.
