Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Az extravagancia az élet sava borsa. Larry Tee pedig nyakig benne van. Az electroclash pápa, akinek a világ töbek közt a Scissor Sisters, a Fischerspooner felfutását, és a szcéna kezdeti szereplőinek egybegerebélyézését köszönheti, április 30-án fővárosunkba látogat, egy profilba passzoló zene-design-trend buli erejéig garantálva teltházas Merlint. Több évtizedre visszanyúló munkásságáról és tapasztalatáról kérdeztük.
Innen nézve hamar, már a karriered elején az amerikai elit és celebvilág kegyeltje lettél. Ennek köszönhetően kimaradtak az olyan élmények ahol füstös lyukakban játszol totál kedvetlen tahóknak?
Igazándiból nem, mivel Atlantában tanultam meg a DJ-zést egy olyan klubban, ahol volt, hogy gyakorlatilag senki nem volt, máskor meg olyan zenéket kértek amit ki nem állhattam. De odafigyeltem bulik közben a közönség reakciójára és elég hamar kitapasztaltam, hogy hogyan lehet egyszerre szórakoztatni a hipsztereket és a szürkébb ízlésű embereket - ez pedig az egyik legfontosabb amit DJ-ként megtanulhatsz. A mai napig vannak bulik amik azért annyira nem sülnek el jól, de mindenből levonja az ember a tapasztalatot. És persze kevés pénzért is hajlandó vagyok játszani, ha fasza a közönség.
Többek közt az 'electroclash' jelző szellemi atyjaként vagy ismert, azt azonban kevesen tudják, hogy ez tulajdonképpen törvényileg le is lett védve mint márkanév. Ez miért volt fontos? Pop-Art vicc, vagy van valami tényleges üzleti szerepe?
Az Electroclash fesztivál szervezése idején előre gondolkodtam, és következő évben is használni akartam a nevet, ezért fontos volt levédetni, nehogy valaki fogja magát és lenyúlja a brandet. Más kérdés, hogy eszembe nem jutott, hogy majd ez világszerte használatos stíluscímkévé válik. Ez nyilván tőlem függetlenül történt, és sosem rúgóztam rajta, hogy a levédett márkanevemet használják lépten-nyomon. Mégis akad probléma abból, hogy emberek azt hiszik, kapzsiság áltt a dolog mögött annak idején.
A "Club Badd" című első albumodat tavaly jelentetted meg. Miért épp most, mi inspirált? Vagy csak most lett időd rá hogy összerakd?
Nos, az egész úgy indult, hogy egy igazán eszetlen zenei kollázst akartam összehozni egy The Bank nevű New York-i klubhoz, amiben akkor benne volt a kezem. Aztán hirtelen olyan sokan figyeltek fel a dalokra, hogy úgy döntöttem, albumot gyúrok mindebből. Kísérletképpen a netes világ hírességeivel együtt fejeztem ki a hülyeségeimet. Sokan gondolták, hogy borzasztó rossz ötlet a zenei világon kívül eső emberekre építenem zeneileg, de hát ezek szerint az emberek szerint maga az electroclash is borzasztó rossz ötlet. Én megtanultam, hogy az a hiteles út, ha csinálod ami érdekel, és kész, és csak reménykedhetsz benne, hogy lesz majd rajtad kívül, aki élvezi. És így lett; sok menő DJ felkapta a dalokat. Tulajdonképpeni underground arcok is, mint Erol Alkan, Jesse Rose, a MSTRKRFT, és olyan top nevek is mint David Guetta vagy Pete Tong.
Szerinted hogyan találnál rá a csodabogarakra akikkel annyira szeretsz dolgozni (mint Jeffree Star), internet nélkül? Szélsőséges performanszokra járnál el, hogy lehalászd őket?
Ezekre az emberkre valóban a neten, myspace-en és facebookon találtam rá. Net nélkül nem létezne a "Club Badd", ennyi. Az electroclash idején zeneboltokba jártam, de ez most arról zólt ahonnét a legtöbb inspirció ér ma minket... internetről.
Igencsak megelőzted a korodat a híresen balszerencsés Electroclash fesztivállal, aminek a zenekari felhozatala a világ sok pontján még ma is igen masszívnak bizonyulna. Ezekre a produkciókra (Fischerspooner, Scissor Sisters, stb.) hol bukkantál rá 2000-2001-ben?
Lemezboltokban és művészeti gallériákban tartott performanszok keretén belül. A Fischerspoonerrel például konkrétan így találkoztam először, galériában. Annyira tetszett a sokrétegű produkciójuk, hogy késztetést éreztem, hogy minden lehetséges módon segítsem őket. Jó volt látni, hogy mozgolódik valami a diszkók és rock klubok falain kívül is.
A zenei média mostanra igencsak elveszítette az érdeklődését ezekkel a zenekarokkal kapcsolatban, de legalábbis a lelkesedés alábbhagyott, főleg az újonnan felbukkanó zenekarokkal kapcsolatban. Mi vezetett szerinted idáig, és egyértesz valamilyen szinten azzal, hogy mostanra ez a hangzás kifáradt volna? Kik azok akik még mindig frissítőleg hatnak?
Igazság szerint az electroclash legnagyobb nevei, mint Tiga, Felix Da Housecat, Miss Kitten, Peaches, Hell, köszönik, tök jól vannak, és az általunk generált hullám évekkel ezelőtt elérte a fősodort is olyan neveken keresztül mint Lady Gaga, vagy a Black Eyed Peas. A tánczenére alapvetően jellemző, hogy a hang a pillanatnak szól és nem az örökkévalóságnak, és a legutolsó indie generációról ugyancsak elmondható mindez, értem ezalatt a Rapture, Kaiser Chiefs féle vonalat. Az emberek az ezek farvizén beevezőkért sem lelkesednek annyira, nem? Szerintem az electroclash annyiból mindenképp jobb volt, hogy nem adta el magát. Mindenesetre a mostani elektronikus szcénából mindenképp előremutat a Vitalic, Alex Gropher és a Boys Noize néhány producere is, habár ezek nem electroclash zenék.
Visszatekintve melyiket neveznéd jobbnak, a Disco 2000-et, vagy a Love Machine-t? (szerk. : mindkettő Larry Tee által a kilencvenes években szerveződött partisorozat)
Hát, ezeket elég nehéz összehasonlítani. A Love Machine-nak RuPaul féle transzi-lotyókat köszönhet a világ, meg szupermodelleket, agyament, hadd ne soroljam. Mindeközben a Disco 2000 körül meg voltak jó kis drogbalhék meg divatos klubkölykök. A maga idejében és környezetében mindkettő menő volt. De annyira semmi sem volt menő, mint amikor leálltam a piáról és a drogokról, és nekiálltam az electroclash-őrületnek. Ez sokkal inkább szólt zenéről és ideologiáról, és ez mindig izgatott.
A műfaj maga a rap óta a leginkbb amerikai dolog, ami felbukkant a zenében, vagy legalábbis a kezdetekkor így volt, pedig a gyökerek amiből táplálkozik (new wave, electro) igencsak európaiak. Ez hogy alakult ki szerinted?
Pontosítanék annyiban, hogy ez volt az első igazán nemzetközi műfaj. A szereplők közül senki sem lakott ugyanott, senki sem nézett ki és hangzott igazán úgy mint a másik. Egészen egyéni volt mindenki. Egyébként az első néhány ilyen lemez pont Németországban jelent meg a Disko B és a Gigolo gondozásában. A különbség az, hogy nálunk New Yorkban mindenki elsősorban előadó volt és másodsorban producer. Ennek pedig fontosabb szerepe volt még az európai techno kulturánál is.
Mit gondolsz a Kelet-Európai szcénáról? Van akit figyelemmel követsz?
Vannak nagyon kreatív producerek a térségben, de igazság szerint kezd bennem teljesen homály lenni azt illetően, hogy ki honnan jön. Ha jó zene, teljesen mindegy is. Ha jó a zene, játszom, ennyi. Ami viszont mindig lenyűgözött, az az ottani közönség. Sokkal lelkesebbek, kevésbé elkényeztetettek, mint az egyébként komoly piacot jelentő London, Berlin, vagy Párizs. Nagyon várom már, hogy nálatok játsszak, annál is inkább, hogy Budapestet már nagyon régen meg szerettem volna nézni. Kibaszott turista vagyok!
