Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Give It A Name Festival @ Bécs, Aréna, 2010. április 20.
Az egész úgy kezdődött, hogy VA Superbutt frontember Divízió I-es jégkorong-világbajnokságra megy Szlovéniába szurkolni, én meg akkor ezt kihasználván leugrok vele, bár a hokit nem értem, mert kicsi a korong és a focilabdához edzett szemem azt nem látja jól, dehát van magánéletem is, azt meg gyakran élem arrafele. Ha már útra kel az ember, egy körben letudhat néhány fontos, vagy annak gondolt találkát Bécsben is, különösen, ha a helyszínként megbeszélt Arénában még koncert is van. Az említett találkák ugyan kedd délre mind lemondódtak, de ha már kitaláltuk milyen jó roadtrip lesz ez így, csakazértis vegyük Bécs felé az irányt elsőnek. Az utazás részleteibe most nem mennék bele, legyen elég annyi, hogy útközben jópárszor feltettük a kérdést: ugyan mi a fészkes fenének megyünk az Arenába, hiszen Ljubljana felé az óriási kerülő, ráadásul feltehetőleg az egyetlen érdekes zenekart, a Story Of The Yeart lekéssük (perszehogy, ráadásul több, mint a felét), a Sum 41 bár vicces, de nem érdekel (nem győztek meg) az AFI meg a remek Sing The Sorrow ellenére szintén hidegen hagy (az új lemezt miután beszereztem, másfél perc után ki is kapcsoltam).
Érkezés szemerkélő esőben, a Story Of The Year utolsó pár számát elkaptuk (az legalább jó volt), italpult majd megint az italpult, majd megint, aztán Sum 41, amelyet a helyszínen szintén megjelent Szalkai Tiboru tanult zenészkolléga remeknek titulált, bár nincs az az isten, hogy engem meggyőzzön. Este háromnegyed tíz táján végül elhelyezkedtünk az Arena Open Air rendezői jobbján fent, a színpadhoz közel, két egyenruhás mentőápoló mögött. Jön az AFI, nem érdekel, de ha már itt vagyok, akkor megnézem, legalább még egy zenekart kihúzhatok a „na ezt is láttam”-listáról.
A zenekar pedig belekezdett és aljas módon jól ki is baszott velem azon nyomban. Az ezúttal félig-meddig Morrissey-imitátornak öltözött Davey Havok és zenekara olyan elementáris előadásba kezdett, hogy arra nem lehetett nem odafigyelni. Hardcorepunk-mivoltomnak köszönhetően pályafutásuk elejétől mindig ott villogott szemem előtt a banda neve, sokáig mégis valamiért hidegen hagytak, és rissz-rossz Misfists találkozik a U2-val bandának tartottam őket. Aztán jött a Sing The Sorrow, ami állandó vendég lett a lejátszómban, sőt még bakeliten is beszereztem, a Decemberunderground viszont megint nem tetszett, a Crash Love-ból meg ahogy mondtam másfél perc jutott nekem. Ilyen előzmények után minden idegszálammal azon voltam, hogy igazoljam magam és találjak belekötnivalót, de nem volt. Úgy szólt, hogy letettem a fejem, profi volt, Davey Havok meg elképesztően jó frontember és még jól is énekelt. Az egész színpad élt és minőségi bulit kaptunk. A meglehetősen igénytelen osztrák közönség többsége persze egyhelyben állt, nekik a Sum 41 fellépésével véget ért az este. Nekem meg az AFI bulival kezdődött, és mit mondjak, jól kibasztak velem: most hallgathatom meg és vesézhetem ki az összes albumukat, hogy a.) bebizonyítsam, hogy igazam volt, szar az egész és a jó koncert véletlen volt, vagy b.) bebizonyosodjon, hogy totál hülye vagyok.
Amekkorát ütött a koncert, vállalom a b.)-t!
(A képek a zenekar Mysapce-oldaláról vannak.)
