2010.05.17. 08:30 – lánggitár

Red Bull Mixtúra után, fesztiválnyitány előtt – PASO-miniinterjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Aki a Pannonia Allstars Ska Orchestrára kíváncsi, az legközelebb a Pannónia Fesztiválon találkozhat velük most csütörtökön, ahol stílszerűen ők nyitják a várpalotai rendezvényt. Mellesleg a zenekar most hétéves, igaz a most lezajlott Red Bull Mixtúra nem ennek az ünneplésére szolgált. Viszont a frontember KRSA szerint igen jól érezték magukat.

Most lett vége a Mixtúrának. Milyen volt?
Óriási! De tényleg. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen jól fog működni. Számítottunk rá, hogy jó bulik lesznek, illetve ismertünk is jó pár másik zenészt, de azért hogy minden így klappoljon, arra ritkán van példa. A koncertek jók voltak, az azon kívüli részek pedig leginkább egy elszabadult osztálykirándulásra hasonlítottak, ahova csak a rossz gyerekeket vitték el és az osztályfőnök fő feladata az ital utánpótlásának folyamatos fenntartása.

Előzetesen mennyire féltetek a speciális buliktól?
Technikailag csaknem kivitelezhetetlennek tűnt először, aztán Guszti (Ágoston Norbert), a hangmérnökünk komoly megfejtések árán és egy főpróba tapasztalatait összegezve hihetetlenül zökkenőmentesen vitte végig a turnét Szűcs Szabikával, a másik hangmérnökkel és segítségeikkel, Milánnal, Krisztiánnal és Norbival. Zenészi szemszögből tőlünk nem voltak túl idegenek ezek a közreműködések, gyakran csináltunk ilyet korábban is, játszottunk már együtt népzenészekkel, jazz muzsikusokkal, rapperekkel, úgyhogy viszonylag könnyen ment a dolog.

Az ott fellépő zenekarok közül lesz a későbbiekben is közösködés?
Bizonyára. A Folkfree-vel már korábban is közösködtünk, hiszen vendégszerepeltem a lemezükön, a Hősökkel pedig valami hasonlót tervezgettünk a jövőre nézve. A magam részéről egy Superbutt-os közreműködésre is nyitott lennék, csinálhatnánk valami jófajta ragga-metált.

A most induló fesztiválszezonos fellépésekre átmentetek valamit a Mixtúrás bulikból?
Ehhez ugye az kell, hogy egy napon játsszunk egy másik olyan zenekarral, aki volt a Mixtúrán. Már átfutottuk a naptárat. Lesz ilyen és ott össze is szeretnénk hozni a dolgot. Hogy hol, az legyen meglepetés - nem akarjuk előre lelőni a poént!

Hogy néz ki a PASO közeljövője?
Miután kipihentünk a 7 éves szülinapi bulinkat, belevágunk a nyári szezonba. Ott leszünk az összes fontos hazai fesztiválon. A Pannónia Fesztivállal indítunk, Várpalotán, itt hivatalosan is miénk a nyitó szerep. A hazai rendezvények mellett pedig bejárjuk Európát is: az eddigi fixált bulik alapján megyünk Horvátországba, Hollandiába, Lengyelországba, Romániába, Csehországba, Szlovákiába, Szerbiába és Belgiumba. Dátumokért érdemes nézni a honlapunkat, vagy a myspace oldalunkat.


interjú ska fesztivál pannónia paso



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása