2012.02.28. 15:00 – Hirdetés

PaFe-bérlettel a londoni olimpiára

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Pannónia Fesztivál szervezői különleges akciót hirdetnek meg mindazok között, akik május 20-ig megváltják bérletüket a május 24-27-ig, Szántódon, a Szántódpuszta Idegenforgalmi és Kulturális Központ negyven hektáros területén megrendezésre kerülő eseményre. A szerencsés nyertes másodmagával elutazhat a londoni olimpiára, hogy a helyszínen szurkoljon a magyar érmekért. A nyeremény tartalmazza két fő részére a repülőjegyet, a transzfert és egy belvárosi szállodában eltöltendő két éjszaka költségeit – a reptérről luxusautóban, hostessek kíséretében közelíthetik meg szálláshelyüket. Emellett két különböző, remélhetőleg magyar aranyesélyeket ígérő sporteseményre szóló belépőket is átvehetnek, valamint vacsorával egybekötött látogatást is tehetnek a Holland Heineken House-ban. A sorsolás a jegyek sorszáma alapján történik majd. Mint azt korábban hírül adtuk, idén nemcsak a zenekari lista, hanem a színpadok száma is bővül az eddigi fesztiválokhoz képest, hiszen a szervezők az új helyszínen újabb műfajoknak is szeretnének teret engedni, így a rock mellett jelen lesznek a hip-hop és az elektronikus zene képviselői is.


fesztivál hír pannónia pafe



2011.05.24. 11:00 – [MTI]

Pannónia Fesztivál: 150 zenekar, 200 program várja az érdeklődőket

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A várpalotai Cseri-parkerdőben június 9-én nyitó Pannónia Fesztivál öt napja alatt
150 zenekart és mintegy 200 program várja az érdeklődőket. Az érdeklődés már most igen nagy: Várpalotán és 15 kilométeres körzetében alig lehet szállást kapni, még a családi házak kertjei is "elkeltek" sátorhelynek - tájékoztatta Nagy Szabolcs, a fesztivál sajtófőnöke kedden az MTI-t. Megjegyezte, hogy a Cseri-parkerdőben több ezer sátorhelyet alakítanak ki. A tereprendezés és a színpadok, sátrak és más kiegészítő létesítmények építése a jövő héten kezdődik, s kialakítanak egy nagy autóparkolót is, ahol legalább 800 kocsi fér majd el - tette hozzá.


fesztivál hír várpalota pannónia



2011.04.27. 10:00 – lánggitár

Az Ossian is a Lángoló pafés VIP teraszán

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Mint ismert, a Pannónia fesztivál nagyszínpadának két oldalán a szervezők kialakítanak egy-egy PaFe-Lángoló Gitárok VIP Teraszt. Területe egyenként 40 négyzetméter, és fél méterrel a színpad fölé magasodik. A két teraszon együttesenként száz ember testközelből nézheti kedvencét. A szerencsések pár méterre lehetnek minden nap egy zenekar élő show-jától, így a Subscribe, a Vad Fruttik, a Magna Cum Laude és az Irie Maffia koncertjétől is. Mára egy zenekar neve maradt titok, ez pedig az Ossian. A fesztivál záró napján, június 13-án száz rajongójuk figyelheti pár méterről Paksi Endrét, illetve zenésztársait. Aki szeretne az exkluzív helyszíneken ott lenni, nincs más dolga, mint május 20-ig belépőt vásárolnia. Utána a Pannónia Fesztivál facebook oldalát kell lájkolni, majd a terasz@pannoniafesztival.hu címre egy üzenetet kell küldeni, benne a saját nevével, a jegy sorszámával, és a zenekar nevével, amit meg szeretne tekinteni. A szervezők május 20. után húzzák ki az 5x100 nyertest. Fontos, hogy a jelentkezők kizárólag a fentebb felsorolt öt zenekar valamelyikét nézhetik a VIP Teraszról, a többi együttest nem.


fesztivál hír ossian pannónia pafe



2011.04.20. 14:36 – lánggitár

Nagy Feró és Deák Bill Gyula rajzfilmhős lett

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Arnold Schwarzenegger, Lewis Hamilton, Mel Gibson és Richard Gere után magyar sztárok is szereplői lettek egy ismert amerikai rajzfilmsorozatnak. Nagy Feró, Deák Bill Gyula, Bocskor Bíborka és Czutor Zoltán a legendás Flúgos Futamban versenyeznek spéci járgányukkal. A kisfilmekből négy rész készült, hamarosan láthatóak több tévécsatornán és videómegosztó oldalon.


fesztivál hír pannónia



2011.04.06. 09:00 – lánggitár

A Magna Cum Laude is VIP-s zenekar lesz a PaFén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Múlt héten meghirdettünk egy játékot, aminek keretében VIP belépőkre lehet pályázni az idei Pannónia Fesztiválon. Akkor a Subscribe nevét közöltünk, most a Magna Cum Laudét jelentjük be. Ők is azon zenekarok között lesznek, akiknek a koncertjét a színpad mellett felállított PaFe-Lángoló Gitárok VIP Teraszról lehet majd megnézni, de csak 100 embernek. Aki szeretne az exkluzív helyszíneken ott lenni, nincs más dolga, mint május 20-ig belépőt vásárolnia. Utána a Pannónia Fesztivál Facebook oldalát kell lájkolni, majd a terasz@pannoniafesztival.hu címre egy üzenetet kell küldeni, benne a saját nevével, a jegy sorszámával, és a zenekar nevével, amit meg szeretne tekinteni. A szervezők május 20. után húzzák ki az 5x100 nyertest.


játék fesztivál hír pannónia



2011.03.22. 09:00 – lánggitár

Twisted Sister a Pannónia Fesztiválon

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Eddig nem volt megszokott, hogy a Pannónia Fesztiválon külföldi zenekar jelenjen meg, pláne világsztár, most viszont az ötéves szülinap alkalmából fellép majd a Twisted Sister is Várpalota mellett. Dee Snider énekes csaknem 40 éves rockandroll csapatához olyan slágerek fűződnek, mint az I Wanna Rock, a The Price, a Burn In Hell és a You Can’t Stop Rock ’n’ Roll, a legismertebb daluk pedig a We’re Not Gonna Take It (videó lentebb), amit talán mindenki ismer, aki hallgatott valaha zenét. A látványos koncertjeiről híres New York-i csapat legutóbb hét éve járt Magyarországon, idei Európa turnéjukat Várpalotán kezdik június 9-én, innen utaznak tovább a nottinghami Donington Parkba, a Download Festivalra. Tovább infó a PAFÉról: www.pannoniafesztival.hu


rock fesztivál hír twisted sister várpalota pannónia



2011.03.01. 17:12 – Hirdetés

Ötnapos lesz idén a Pannónia Fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Idén ünnepli ötödik születésnapján a Pannónia Fesztivál, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy nem négy, hanem ötnapos lesz a rendezvény. Ami nem változott, hogy a Várpalota melletti Cseri-parkerdő ad helyett a könnyűzenei fesztiválnak, és idén is Pünkösd hétvégére esik. A korábban bejelentett zenekarok mellett biztosan fellép a Belga, a Csík zenekar, a Depresszió, a Road, Sub Bass Monster, Hobo, az Auróra, az Edda, a Beatrice, Copy Con, a Vad Fruttik, a Watch My Dying, a Cadaveres, az Ossian, az Isten Háta Mögött és az Anna & the Barbies is.


fesztivál hír várpalota pannónia



2011.02.02. 13:20 – lánggitár

Ötnaposra bővül a Pannónia Fesztivál

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Lezárult a szavazás a Pannónia Fesztivál honlapján. Mint ismert, a rendezvény szervezői arra kérték a leendő látogatókat, voksoljanak öt olyan magyar zenekarra, akiket szívesen látnának a várpalotai fesztiválon. Az elmúlt két hétben összesen 90 ezer ember adott le 450 ezer érvényes szavazatot. Közben az is biztossá vált, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az 5. születésnapját ünneplő fesztivál 5 naposra bővül, így június 9-től 13-ig tart a Cseri-parkerdőben.


fesztivál hír pannónia



2011.01.19. 14:26 – lánggitár

Idén is lehet szavazni a Pannónia Fesztivál fellépőire

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Idén lesz ötéves a Pannónia Fesztivál, és ahogy már mindenki megszokhatta, most is lehet szavazni, hogy ki lépjen fel a várpalotai rendezvényen június 9 és 12 között. A www.pannoniafesztival.hu oldalon egy regisztrációt követően bárki voksolhat öt magyar zenekarra. Azokat az együtteseket, melyek legalább ezer szavazatot kapnak, megkeresik a fesztivál szervezői. (Egy IP-címről csak egy alkalommal lehet voksolni január 31-ig.) A jubiláló fesztivál szervezői a születésnap alkalmából nagy meglepetésekkel, és a bulizók megajándékozásával készülnek idén, de erről majd később tájékoztatják a nagyközönséget.


fesztivál hír várpalota pannónia



süti beállítások módosítása