2011.05.24. 11:00 – [MTI]

Pannónia Fesztivál: 150 zenekar, 200 program várja az érdeklődőket

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A várpalotai Cseri-parkerdőben június 9-én nyitó Pannónia Fesztivál öt napja alatt
150 zenekart és mintegy 200 program várja az érdeklődőket. Az érdeklődés már most igen nagy: Várpalotán és 15 kilométeres körzetében alig lehet szállást kapni, még a családi házak kertjei is "elkeltek" sátorhelynek - tájékoztatta Nagy Szabolcs, a fesztivál sajtófőnöke kedden az MTI-t. Megjegyezte, hogy a Cseri-parkerdőben több ezer sátorhelyet alakítanak ki. A tereprendezés és a színpadok, sátrak és más kiegészítő létesítmények építése a jövő héten kezdődik, s kialakítanak egy nagy autóparkolót is, ahol legalább 800 kocsi fér majd el - tette hozzá.

A sajtófőnök a programokkal kapcsolatosan azt hangsúlyozta, hogy mindjárt az első napon, június 9-én egy "nagyágyú" zenekar, a '80-as évek egyik legnagyobb rockbandája, az amerikai Twisted Sister lép fel. Rajtuk kívül kizárólag hazai együttesek zenélnek, így például ott lesz a Pannónia Fesztiválon többek közt az Edda, a Kiscsillag, az Ossian, a 30y, a Subscribe, az Irie Maffia, az Ismerős Arcok, a Belmondo, a Belga, a Magna Cum Laude, a Magashegyi Underground, Hobo és a Csík Zenekar.

A rendezvényre három-, négy- és ötnapos bérletet lehet vásárolni, valamint a hétfői (június 13) úgynevezett bónusznapra külön lehet venni jegyet.
 


fesztivál hír várpalota pannónia



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása