2010.05.27. 12:01 – b_l_o_k_i

Változó szcéna - Adam Freeland-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Kicsit több, mint egy hónapja ismét nálunk járt Adam Freeland. A Merlinben lezajlott buli a szokásos sikert hozta a mindig vigyorgó - legalábbis grimaszoló - londoni DJ számára, aki az épp masszívan fenyegető légtérzár miatt is mindent megtett a Budapestre jutás érdekében, ezért egy nappal korábban érkezett. A buli után ráadásul színpadi produkcióinak hangulatát nem meghazudtolva készségesen válaszolt kérdéseinkre, mielőtt a helyi barátaival belemrült volna az afterezésbe. Az estével kapcsolatos beszámolónk itt olvasható, az idei magyar fesztiválszezont pedig úgy tűnik, kihagyó legendával folytatott beszélgetés pedig értelemszerűen a továbbra kattintva.

Tudtad használni a légiközlekedést? Úgy hallottuk pár napja, biciklivel fogsz érkezni.
Persze, hiszen itt vagyok, minden rendben zajlott.

Voltál városnézésen?
Persze, Budapest gyönyörű város! Megnéztem a Széchenyi fürdőt, pihentem egy jó nagyot.

Tavaly volt egy elég híres fellépésed Tokajban, a Hegyalja fesztiválon. Emlékszel rá?
Hogyne, óriási volt. Késtem egy csomót a vihar miatt, de a tömeg mindenért kárpótolt.

Legutóbbi lemezed, a CopeTM élő zenészekkel, gyakorlatilag egy  supergrouppal készült és így vitted turnéra is. Változott emiatt a közönséged? Nem kezdtek el az elektro arcok panaszkodni?
Talán... De miért akarja mindenki megkülönböztetni a kettőt? A mostani felállással alapvetően igazi rockzenészekkel játszok elektronikus alapú zenét, szóval nem hívom rock bandának. Szerintetek?

Hát, hallottad a tavalyi Diverted albumot? Ugyanezt csinálták.
Nem, de simán utánanézek.

Jobb most DJ-nek lenni, mint mondjuk 12 évvel ezelőtt?

Jó kérdés... Az egész szcéna változott. Nagyot.. Ez mindenre igaz, minden változik, a helyek, az előadók, az emberek még inkább, kevésbé figyelmesek. Egyvalami viszont ugyanaz maradt: eljövök ide, lejátszok pár számot, az emberek meg örülnek neki, ez király, nem?

Szoktál új zenéket hallgatni? Úgy értem, van időd rá?
Persze, egész nap, ha tehetem. Olyan vagyok, mint egy szűrő, tényleg.

Mostanában mit hallgattál? Csak úgy, az élvezet kedvéért?
Nagyon sok mindent...

Na de mégis, mi az, ami először eszedbe jut, mi mondjuk a kedvenc számod?
Egész héten a LCD Soundsystem albumot hallgattam

Ó, az kurvajó, de gondolom egy ilyen buliban (Hypnosis, Merlin) azért nem játszanál le róla bármit...
Eredeti verzióban nem, mert ezek nem ide, egy klubba készültek, de remixet nagyon szívesen!

Persze ez így könnyű, mert ezek a mixek a ti társaságotokból kerülnek ki.
Talán. De ez azért megkönnyíti a munkát. Ezen kívül egy rakás mindent hallgattam, tényleg, valami indie dolog rémlik, pszichedelikus rock lemezek is, Iggy and the Stooges és társai. Egyre kevesebb igazi elektronikus zenét hallgatok.

De miért?
Azért, mert ebben a környezetben dolgozom, szóval néha tényleg elegem van belőle.

Mondj olyan breakbeat producert például, aki mostanában csinál egy számot, vagy kislemezt,  amit hallgatás nélkül is bírni fogsz.
Nincs. Egyáltalán nincs.

Na erről van szó. Emlékszel a kétezres évek elejére, amikor indult a Marine Parade? Ott volt az ILS-Apex-Evil Nine hármas, akik bármihez nyúltak, az jó volt. Elindítanád a Marine Parade-t 2010-ben? Lenne kit kiadni?

Ezt nehéz megmondani, mert azért tíz éve egész máshogy nézett ki az életem, mint most, de... Nem. Egyáltalán nem. Akkor egyértelmű volt, de most nem tudnám elképzelni. Most egyszerű a dolog, a saját dolgaimra koncentrálok, van ugye ez az elektromos-rockos zenekar, tudjátok, a Freeland... De egyébként ott a Pantyraid, Evil Nine-éknek is van valami új cuccuk, az egész jó, Alex Metric meg valami egészen más irányt próbálgat, kevésbé underground, mint a szokásos.

Tényleg, az ő albumával mi van?
Fogalmam sincs. Tényleg. Rég beszéltünk.

De azért a Marine Parade-en fog megjelenni?

Persze... Amint kész lesz.

Csináltál már olyan remixet, amit soha az életben nem hallgatnál meg még egyszer?
Igen.

Na és melyik az?
Hát ezt nem fogom megmondani, mivel... Nem akarom többet hallani. Van egy pár ilyen, egyébként. Változik az ízlésem, pár éve még egész más dolgok is érdekeltek.


interjú electro adam freeland



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása