Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Napra – Holdvilágos
(FolkEurópa Kiadó)
A Napra első lemezével úgy belesült a zenei újdonságokra éhes közönség agyába, hogy a Holdvilágos című új albumot már elvárások terhelték. A zenekart alapító, és a zenei irányt meghatározó Both Miklós természetesen nem riadt meg ettől, és az öt zenésszel ösztönösen megfelelt az elvárásoknak. A társaság összerakott egy ezerszínű, változatos lemezt, amin nagy csodák vannak, és sok-sok finomság.
Mi mással kezdődne az első szám, mint egy gitáron előadott hegedűfutammal? A felütés bár kiszámítható, mégsem mond el semmit, ugyanis később érezhető, hogy eszük ágában sem volt erre (az egyébként eredeti) technikára építeni az egész lemezt. Az egész koncepciót szétcsapni látszik a Tulipános reggae üteme, és a bizarr ének, a bizarr szöveggel. Furcsán tökéletes ez a dal, az ember nem érti, hogy végül is mitől működik. Talán a hangszerelés, a finommá szelídülő refrénrész, vagy úgy általában a rendhagyó hangulat, mindenesetre még ebből az egységesen magas színvonalú lemezből is kiemelkedik. A Sas Ferenc hódításában újra lángol a gitár, amit ismét egy disszonáns, szokatlan énekdallam tesz különössé.
Aztán elérkezünk a lemez legerősebb összetevőjéhez – a Napra most megdöbbentően hatásos lírákat írt. Az első a Hang a hangból. Both Miklós hangja tiszta, és nyugodt. Az egyébként rohanó, féktelen elméjű zenész teljesen más oldalát mutatja meg. Természetesen a zenéjét átjáró szenvedély itt is ugyanúgy megjelenik, de teljesen más formában. Könnyen érthető, és mégis tartalmas dal, ahogy az ennél még jobban sikerült, később következő Ballada. A számok telis-tele vannak hangszerelési trükkökkel, amiket első hallásra fel sem fedez az ember, csak a kirívóan popos dallamokat.
Van aztán a címében mindent elmondó Egy kis csárdás, ami a népzenei dallamokra vágyók kedvence lesz, ahogy az abból kibontakozó Rég is. Később a progresszív rock szerelmesei sem maradnak magukra, a Messze-maradó a nyolcvanas évek technikás, matekos pontosságú zenéit idézi. A Both Miklósra jellemző pszichedelia a kiállásban jelentkezik, amiben a modern rockra jellemző lüktető fokozást is találhatunk, pedig nehezen hihető, hogy Both posztrockot hallgat. Az Erdőben újra sír a gitár, és újra lírai a hangulat, és talán kevésbé hatásos, mint a korábbiak, különlegessé inkább a jazz motívumok teszik. A záró Lassan húzzad pedig egy újabb pattogós dal hegedű-gitár párharcra építve. A bónusz a Csárdás és friss, amiben a cimbalom kap főszerepet, és természetesen egy mozgalmas csárdás nótáról van szó.
A Holdvilágos a tartalmas zenei élményre vágyók lemeze, és talán még az is találhat benne kapaszkodót, aki a népzenétől zsigerből irtózik. Persze csak óvatosan, mert a Napra zenéje azért még mindig a Kárpát-medence népzenei hagyományaira épül, ha szövegek nem is autentikus gyűjtések. Egyedül a zenekart ábrázoló frontborító kissé szerencsétlen megoldás, illetve az angol szövegváltozatokat is tartalmazó belív (különösen mókás pár fordítás: Sütöm a szívedet meg – I will roast your heart, for sure), ugyanis túlzottan is utal a világzenei kiadványokra, márpedig a Napra nem tipikus világzenei produkció, annál jóval több, vagy legalábbis különböző, egy új világ, millió különálló, de összeillő elemmel. A Holdvilágos hazánk legfrissebb, legüdítőbb exportcikke, lehet büszkén mutogatni, mint hungarikumot.
