2010.10.04. 07:29 – New Noise

Gépesített újraegyesülés - Fear Factory-interjú

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Tavaly váratlanul kibékült a Fear Factory két, már évek óta haragban lévő alapítótagja, Burton C. Bell énekes és Dino Cazares gitáros. A nagy ölelkezésnek gyerek lett a vége, ugyanis itt a Mechanize című nagylemez, amit a sajtó lépten-nyomon az együttes iparimetál alapmű Demanufacture-éhez hasonlít. Az interjú a New Noise 2010 április számában jelent meg, azóta a zenekar már a Szigeten is koncertezett, de decemberben ismét Európát járják, méghozzá a High On Fire társaságában, aminek a hozzánk legközelebb eső állomása Bécsben lesz december 9-én.

New Noise: Tavaly egy egész európai turnét mondtatok le. Miért?

Dino Cezares: Egy csomó olyan már-már összeesküvés-elméletbe hajló teória jutott el hozzánk, hogy mindenféle jogi hercehurcák miatt kellett lemondani, de ez egyáltalán nem igaz. Az ok sokkal banálisabb, egyszerűen nem lettünk kész időben a lemezzel, és be akartuk már fejezni.

NN: Amikor otthagytad a zenekart, a sajtó felé úgy tűnt össze is balhéztatok a többiekkel. Mi a helyzet most?

DC: Nálam nem csapódott le ez nagy vitaként. Az egész hátterében az állt, hogy mindenki kérdezgette, hogy mi vezetett a szakításhoz, én meg elmondtam az őszinte véleményem, és azt, ahogyan megéltem ezt az egészet, és ez a többieknek nem igazán tetszett. Aztán ők is rájöttek, hogy nem kell ez a para, nem utáljuk mi egymást, csak akkor túl nagy volt rajtunk a nyomás.

NN: Most hogy visszatértél, hogyan oldottátok meg ezt az ellentétet, vagy elhidegülést Burton C. Bell énekessel?

DC: Miután megenyhült, elkezdtük újra keresni egymás társaságát, sokat beszéltünk telefonon, újra elkezdtünk barátkozni, aztán rájöttünk, hogy folytatni szeretnénk a zenélést.

NN: Meg sem próbáltátok összehozni az eredeti felállást?

DC: Dehogynem, így terveztük a legelejétől, de Raymond (Herrera volt dobos – a szerk.) és Christian (Olde Wolbers volt basszusgitáros – a szerk.) határozottan elutasították, hogy ebben részt vegyenek, legalábbis úgy mindenképpen, ha én is ott vagyok. Burt pedig úgy döntött, hogy akkor csináljuk nélkülük.

NN: Mennyiben volt más most új Fear Factory-dalokat írni, mint annak idején?

DC: Meg kellett tanulnom új emberekhez alkalmazkodni, ami sokkal nehezebben is mehetett volna, ha túlságosan nyomulnak a többiek, vagy ilyesmi. De azt hiszem Burt már ismert ebből a szempontból is, ezért mielőtt elkezdtünk mindent, volt egy kis találkozónk, ahol megbeszéltük részletesen, hogy milyen dalokat akarunk, azok miről szóljanak, hogyan hangozzanak, milyen legyen a sound, és mindent átrágtunk töviről-hegyire. Jó lett volna, ha ilyet annak idején is csinálunk. Aztán meg kiderült, hogy a többiekkel nagyon jó együtt dolgozni, ráéreztünk egymás stílusára. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy Byron (Stroud basszusgitáros – a szerk.) és Gene (Hoglan dobos – a szerk.) ilyen jó arcok. Egyébként olyan ez, mint bármelyik más munkahelyen, ha a kollegáiddal, akikkel együtt dolgozol egy hullámhosszon vagy, sokkal jobban élvezed, és jobban is működik a dolog.

NN: Minden dal újonnan született, vagy voltak eltéve még ötletek abból az időből, mikor otthagytad a zenekart?

DC: Voltak ötleteim, és azalatt is gyűjtögettem azért őket, amíg nem voltam a zenekarban, úgyhogy azokkal előálltam most. De a legtöbbjük teljesen új dolog, nehogy az olvasók ijedezzenek, hogy telepakoltuk lejárt cuccokkal a lemezt.

NN: Milyen volt Rhys Fulberrel együtt dolgozni?

DC: Zseniális csávó. A társproducere lett a lemeznek, egyébként hárman voltunk producerek, ô, Burton és én. De például az összes szintis részt ô álmodta meg. Száz százalékosan elégedett vagyok ezzel a lemezzel.

NN: Eddig milyenek a visszajelzések? Megnézed egyáltalán a negatív kritikákat?

DC: Amiket eddig láttam azok mind nagyon jók. Én mindent elolvasok, tudom, hogy sokan vannak, akik a negatív írásokról inkább tudomást sem vesznek, de át kell látni, hogy ez az ipar ilyen. Itt kapsz hideget meleget, és mindet át kell olvasnod, és el kell rajta gondolkoznod ahhoz, hogy helyén tudd magad kezelni.

NN: Mi van a másik zenekaroddal, a Divine Heresyvel?

DC: Most azt jegelem, de nincs elfelejtve. Arra készülünk, hogy a Fear Factoryval közösen legyenek turnék az államokban majd valamikor.

Interjú: Juhász Edina


interjú metál fear factory new noise



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása