2010.11.10. 09:41 – lánggitár

Royal Flush a Petőfi Csarnokban

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Javában zajlik a Royal Flush turné az országban, aminek kiemelt állomása lesz a november 12-ei, pénteki pecsás koncert. A Royal Flush lényegében öt zenekart, a Wrong Side Of The Wallt, az Insane-t, a Roadot, a Depressziót és a Superbuttot takarja. Ők öten járták már be csaknem a fél országot, de a pénteki buli sem az utolsó lesz, ugyanis hátra van még egy balasagyarmati illetve egy miskolci dátum. Mi most mind az öt zenekarnál érdeklődtünk milyen a túra, de sajnos arra a rendkívül elmés és vicces kérdésünkre, hogy kivel nem mennek ezután többet turnézni, senki nem válaszolta például azt, hogy xy-nal, mert a basszusgitárosuknak büdös a lába, inkább udvariasan elmondják, hogy bárkivel, bármit, bármikor. Tehát akkor itt van az a metálturné, ahol minden szép és minden jó. A kérdések után van egy játék azok részére, aki már megvették vagy meg fogják venni a belépőt a koncertre.

Eddig milyen tanulságokat lehet leszűrni a Royal Flush turnéból?

Wrong Side Of The Wall: Úgy fest, hogy vannak ebben az országban olyan emberek, akik szeretik azt a fajta zenét, amit ez a kis csoportosulás képvisel. Megfelelő műsorral, fellépőkkel meg lehet tölteni az országban mindenfelé művelődési házakat.

Insane: Remek az összes koncert. Nagyon jól érezzük magunkat. Eddig maximálisan elmondhatjuk, hogy tényleg ütős ez az ötös így egyben, mind koncert szempontjából, mind mulatás szempontból. A hangulat az nagyon kellemes minden része élvezhető a rendezvénynek és ez a lényeg.

Road: Hogy ezt jóval korábban meg kellett volna már lépni. Nemcsak nekünk, a zenekaroknak fekszik nagyon az ügy, hanem a közönségnek is. Legalábbis a teltház közeli állapotok egyértelműen erről árulkodnak. De jobb később, mint soha. És a lényeg, kell hogy legyen folytatás még, valamilyen formában.

Depresszió: Talán a legfontosabb, hogy a zenekarok közötti összefogás a közönségben is megnyilvánul. Szemmel láthatóan van igény a súlyosabb zenékre az országban. Ha „csúnya” szóval akarok élni, akkor egy sikeres brandet tudtunk meghonosítani közösen. A turné alapvetően egy Depresszió turné kibővítése, és bár nem szokott különösebb gond lenni a saját bulijainkkal sem, de ezt a körutat különösen élvezzük, és örülünk a többiek sikerének is. A másik tanulság számunkra, hogy ezt az együttműködést folytatni kell egy-másfél év múlva. Az is fontos lehet, hogy lehetőséget tudunk nyújtani majd a feltörekvő csapatoknak.

Superbutt: Azt, hogy jó ötlet volt megcsinálni. Izgalmas, hogy kicsit kiszakadhattunk a megszokott környezetünkből, a klubok világából, és akkora színpadokon, olyan körülmények között játszani, amit magunktól, a mi zenénkkel és a Depresszióhoz vagy a Roadhoz képest maroknyi közönségünkkel nem tehetnénk meg. Ez ugyan nem jelenti azt, hogy ne éreznénk jól magunkat a kisebb helyken, csak a saját hallgatóságunk előtt, de nem baj, hogy most csináltunk valami mást is. Olyannyira nem, hogy nem kizárt, lesz még hasonló alkalom, még akkor is, ha alapvetően továbbra is a saját utunkat akarjuk járni mindannyian.

Melyik az a zenekar, amelyikkel soha többet nem keltek útra?

Wrong Side Of The Wall: Viccelsz? Bármelyikkel elmennénk a világ végére is!

Insane: Nem tudom.

Road: Hűha, a következő hasonló elmés kérdés meg gondolom az lesz, hogy „mi lenne az a három dolog, amit egy lakatlan szigetre magaddal vinnél?”

Depresszió: Azt érzem, hogy a közösen eltöltött idő nem szétzilálta, hanem megerősítette a zenekarok közti jó viszonyt, tehát bárkivel szívesen játszunk újra a turné után is.

Superbutt: Szerinted erre lesz bárki, aki nem azt mondja, hogy természetesen mindegyikkel bármikor, bárhol?

Miért?

Insane: Ezt sem tudom.

Road: Eddig az elmúlt 6-7 év alatt mindenkivel sikerült egészséges, jó viszonyt kialakítani. Van, akivel nagyobb a cimbizés, van akivel lájtosabb, de gyűlölet, utálat nincs senkivel. És a többi zenekar részéről is ez jön visszafelé. Soha ne mondd, hogy soha!

Depresszió: Mindig jó a backstage buli.

Superbutt: Miért nincs olyan, akivel nem mennénk sehova a jövőben? Mert már korábban is mindenkit ismertünk és eleve bele se mentünk volna az egész turnéba, ha nem gondoltuk volna, hogy jól fogjuk érezni magunkat rajta. Úgyis ez a legfontosabb az egészben, meg az élmény, legyél akár Párizsban, Londonban egy földalatti rockkocsmában vagy Békéscsabán a művelődési házban. A kettő pont jól kiegészíti egymást és mindegyiknek megvan a maga szépsége és tanulsága.

A budapesti Petőfi Csarnok lesz a turné kiemelt pontja. Ki mivel készül rá?

Wrong Side Of The Wall: Kicsit változtatni fogunk a programon, és ha minden jól megy, november 10-re megérkezik a kislemezünk, amit mindenki letölthet majd ingyen.

Insane: Nekünk egy meglepetésünk lesz, de ez majd ott kiderül.

Road: Hosszabb műsor, több pálinka, nagyobb zűrzavar a színpadon, az öltözőben, a nézőtéren és a fejekben. Nem vagyunk nagy számok, nem sok mindent tudunk, de azt legalább őszintén csináljuk.

Depresszió: Ez az este lesz számunkra a 10 éves jubileumi turnénk „hivatalos” záró állomása. Egy alapos válogatással készülünk a zenekar legjobb dalaiból. Bő másfél órás, szép fényekkel megtámogatott, hangosan és jól szóló koncertet adunk, és igyekszünk nagyon odatenni magunkat a lemezírás miatti hosszú szünet előtt.

Superbutt: A Pomázi Önkéntes Tűzoltózenekarral. Tényleg.

Játék

Két egyszerű kérdést kell megválaszolni azoknak, akik megveszik belépőjüket a pecsás koncertre:

1: Mi a Road október 4-én boltokba került, új nagylemezének címe?
2: Hányadik születésnapját ünnepli idén a Superbutt és a Depresszió?

A válaszokat november 11-ig lehet küldeni a royalflush@nnmedia.hu címre.

A nyertes hozhat magával egy vendéget (neki is kell vennie belépőt természetesen), és bulizhat a zenekarokkal a backstage-ben, teljes ellátást kap (étel-ital stb., 18 éven felül sört is), kap egy Royal Flush turnépólót, és egy Depresszió Nincs jobb kor ( Best of 2000-2010 ) CD-t.


játék interjú rock metál road insane depresszio superbutt wrong side of the wall



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása