Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
A Moly könyves közösségi oldal volt olyan kedves, és felkért minket, hogy ajánljunk egy a profilunkba tartozó könyvet, és mivel egyre több ilyen témájú írás jelenik meg a témában magyarul is, örömmel tettünk eleget a felkérésnek. Az viszont némileg tán meglepő lehet, hogy Nick Mason 2005-ben megjelent Inside Out – Kifordítva című könyvét választottuk, ami első hallásra nem az a tipikus rockandroll-iromány. Hogy miért nem az? Hát, mert Mason az 1965-ben alakult, sokmillió lemezt eladó Pink Floyd dobosa volt, és erről a zenekarról nem a szex, drog, rock & roll jut eszébe az embernek, hanem inkább a kísérletezés, a néha már túlzott komolykodás, a monumentális konceptművek, magyarán inkább az unalom, már ami a zenészek életét illeti. Viszont aki emiatt az előítélet miatt nem foglalkozik a könyvvel, nagy élményt hagy ki. Masonnek ugyanis sikerült az egészet úgy leírnia, hogy az elejétől a végéig érdekes, sőt, izgalmas legyen. Alapból nagyon olvasmányos a szöveg, de a lényeg, hogy olyan időbe vezeti vissza az olvasót, amikor még az egész zenészlét teljesen más volt. Ráadásul mindezt úgy, hogy nem megy bele túlzottan a szakmaiságba, így azok is simán belekezdhetnek, akiket maga a zenei téma annyira nem is érdekel.
Nick Mason az egyetlen a Pink Floydban, aki a megalapítástól a feloszlásig jelen volt, így valahol természetes, hogy ha már zenekari tag ír könyvet, akkor az ő legyen. Mondjuk a Roger Waters basszusgitáros és David Gilmour gitáros között máig feszülő ellentétet talán túlzottan is mindenki számára korrekten írja le, de erről talán a két fasírtban lévő tagnak kéne könyvet írnia. Mason viszont csak ücsörgött a felszerelése mögött 30 éven át, érdeklődve nézte, ahogy a ma már legendás géniuszoknak tartott két zenész viaskodik egymással, most meg állásfoglalás nélkül leírja sztorijukat. Azt a sztorit, aminek az eleje a legjobb, az, ahogy megalakultak, ahogy szép lassan befutottak, először főleg a főiskolai értelmiségiek között, ahogy Syd Barrettet kirakták, noha ő volt a fő dalszerző stb.
Némileg elkanyarodva ettől a könyvtől, érdekes megfigyelni, hogy mekkora különbség volt a nem sokkal később indult Black Sabbath és a Pink Floyd között. Ozzy Osbourne nemrég magyarul is megjelent könyvét olvasva az ember ledöbben, hogy honnan indult az a négy zenész. Konkrétan a legszegényebb birminghami gyártelepről, amihez képest a Pink Floyd jómódú cambridge-i egyetemista startja inkább csak kis úri hóbortnak hatott. Mason a kiváló polgári karrierrel kecsegtető mérnöki egyetemet hagyta ott a zenélésért, Ozzy ezzel ellentétben pedig lényegében iskolázatlan piti kis tolvajból lett világsztár, mert nem volt más választása.
A Kifordítva Roger Waters és Nick Mason egyetemi találkozásával indít. Bemutatja, hogy a tanulás mellett hogyan akarnak zenekart indítani unaloműzésből, hogy találnak Syd Barrettre, hogy válnak a londoni underground pszichedelikus menőivé. Akkor még sehol nem volt a Dark Side Of The Moon kísérletezése, egyszerűen felmentek a színpadra, aztán végeláthatatlanul zenéltek, néha többórás koncert adva úgy, hogy csak hat számot játszottak összesen. Nagy szerepe volt ebben Barrettnek, aki, legalábbis Mason szerint, az egyetlen drogozó, leginkább LSD-t szedő tagja volt a zenekarnak, aki mellesleg szinte az összes korai dalukat szerezte. Ennek ellenére könnyű szívvel hagyták ott majdhogynem az út szélén az egyre inkább kezelhetetlen zenészt, és folytatták Waters és az akkor még friss tag David Gilmour vezetésével a Floydot.
A könyv a diszkográfia mentén halad a történetben, elmeséli a kislemezekkel való kínlódást, az egyre komolyabb hangzáshoz vezető utat, a stúdiózásokat, a menedzserek körüli balhét, az adóhatóság elől való menekülést, az Animals borítóján látható malacballon elszabadulását stb. Természetesen, mivel a könyv Mason szemszögéből mutatja be a zenekart, így benne van a dobos autóverseny-mániája is, meg az, hogy a Fal írása idején leginkább már csak ezt volt kedve csinálni. Leírja azt is, ahogy Watersen elhatalmasodik az irányításmánia, ahogy kiszáll, ahogy bíróságra viszi a névbirtoklás ügyét, ahogy ennek ellenére folytatják, méghozzá úgy, hogy a Fal idején Waters által kirúgott, nemrég elhunyt Richard Wright billentyűst nem tudták a perek miatt hivatalos tagnak visszavenni jó ideig, így a képeken csak Masonből és Gilmourból állt a Floyd. De természetesen megkapjuk azt is, ahogy 2005-ben a Live 8 segélykoncertre újra összeálltak. Mason szerint ez leginkább neki köszönhető, és miért is kételkednénk a szavában?
A dobos turnézott is az Inside Outtal Európában, köztük Budapesten is dedikálta művét, ahol kígyózó sorok álltak a bejárat előtt a hatalmas, pazar kiállítású, képekkel teli, de dögnehéz könyvvel.
