2010.12.13. 07:53 – lánggitár

Eric Clapton-koncertet akartak Észak-Koreában

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Újabb Wikileaks iratot közölt a Guardian, ezúttal viszont zenei vonatkozásút. A titkos dokumentum szerint 2007-ben észak-koreai tisztviselők lobbiztak az amerikaiaknál egy esetleges Eric Clapton-koncertért Phenjanban. Azért pont Claptont akarták, mert állítólag Kim Jong Il második fia, Kim Jong Chol, nagy rajongója a gitáros-énekesnek és ez az akció előre mozdította volna a humanitárius segélyek Észak-Koreába juttatását. A terv a koreai kommunista rezsimnél meglehetősen szokatlan, ugyanis a világtól teljesen elzárt országban tilos könnyűzenét hallgatni, annak nyugati hatásai miatt.

A segélyeken felül egyfajta kulturális közeledés első lépése is lehetett volna a koncert, amit aztán olyanokkal folytattak volna, mint a New York-i Filharmonikusok phenjani fellépése, majd az Észak-Koreai Állami Filharmonikusok londoni szereplése. Előbbi meg is valósult 2008-ban, éppen akkor, amikor holtpontra jutott Phenjan nukleáris leszereléséről szóló egyeztetés. Az észak-koreaiaknak akkor óriási feladatot jelentett, hogy odareptessenek és 48 órára elszállásoljanak 300 amerikait, ráadásul erre az időszakra el kellett tüntetni a sok Amerika-ellenes óriásplakátot is azokról az utakról, amin a zenészeket hordták.

A közeledés amúgy nem volt teljesen sikertelen, ugyanis Eric Claptont 2008-ban tényleg meghívták Észak-Koreába, és a hírek akkor arról szóltak, hogy ő elviekben bele is egyezett egy esetleges phenjani koncertbe, ám végül nem csak, hogy a tervből nem lett semmi, még Clapton szóvivője is tagadta az egészet.


rock hír blues eric clapton



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása