2010.12.24. 11:00 – mista

A szeretet ma este a törvény - karácsonyi klipmegosztás

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Rendhagyó klipmegosztás az eheti: vannak itt új klipek, régi klipek, sőt, nem csak klipek. A közös bennük, hogy valamilyen formában mindegyik dal a karácsonyról szól. Nem a legidegesítőbb és nem is a feltétlenül a legjobb karácsonyi klipek és dalok ezek, pusztán egy közepesen random válogatás, aminek legfontosabb vezérlőelve az volt, hogy ne az ezerszer hallott és látott tételeket vonultassuk fel újra. Szerintünk minden szempontból jobb lenne ezeket olyan rotációban hallani idén karácsonykor, mint a Last Christmast fogjuk. Hurts, James Brown, Brian Setzer, The Ramones, Coldplay, Run-DMC, Lady Gaga, Soerii & Poolek, The Darkness és még mások is. Tessék csak, tessék, pláne, hogy még Lemmy születésnapjáról is megemlékezünk!

Hurts - All I Want For Christmas Is New Year's Day

A manchesteri együttes Phil Sansom és Olly Williams által készített karácsonyi klipjét néhány héttel ezelőtt már bemutattuk, de innen sem hiányozhat. És nem csak azért mert minden kétséget kizáróan a Hurts 2010 legsikeresebb új zenekara, hanem mert az alábbi dal egyáltalán nem rossz, frissessége miatt mostanáig még elcsépeltté sem tudott válni, a hozzá készült videó pedig, annak ellenére, hogy kissé ellaposodik a végére, szintén nem sikerült rosszul. A klipben egy kisebb társaságot látunk egy régi, elhagyatott temetőben, egy sírgödör körül. Hull a hó, mindenki nagyon szomorú. Valakit gyászolnak, de hogy kit, az nem egészen világos. Aztán egyszer csak történik valami nagyon furcsa, és hirtelen az egész társaságnak jó kedve lesz.

Coldplay - Christmas Lights

A Coldplay december elsején megjelent ünnepi dalát már sokan, sok helyen kinevezték az idei karácsony slágerének. Tény, a Christmas Lights az elmúlt három hétben már elég sokszor hallhattunk, de talán még pont nem annyira, hogy máris herótunk legyen tőle. Ráadásul a hozzá készült, a Temze partján forgatott, látványos klip szerintünk jól megy a dalhoz, a folyamatosan mozgó kamera például sokat segít, hogy ne unatkozzunk közben. Azt persze nem vesszük be, hogy egyetlen vágás sincs a videóban, de azért ezzel is egész ügyesen trükközött Mat Whitecross rendező.

Corey Taylor - X-M@$

A jövőre újra koncertező Slipknot, és a Stone Sour meghatározó alakja pont az idei karácsony alkalmából gondolta, hogy itt az ideje kiadnia karrierje első szóló dalát, úgyhogy már csak emiatt sem hagyhatjuk ki az elkészült alkotást. Egész decemberben hatalmas népszerűségnek örvend a karácsonyt utálni, miatta nyavalyogni, de legalább is gúnyolódni egy sort rajta - ezt a mentalitást követi Corey Taylor is, akinek az ünnephez szorosan kapcsolódó vásárlási lázat és hasonlókat kigúnyoló, ironizáló dalához egy láthatóan nem túl nagy költségvetésű, animációs klipet készítettek, ami így, két és fél percben még éppen teljesen rendben van.

Soerii & Poolek - Ez a karácsony

Takács Zoltán (Hs7) és Kovács Gergely (A Kutya Vacsorája) Soerii & Poolek néven elkövetett marhulásai az elmúlt nagyjából két évben, nem túlzás állítani, napról napra népszerűbbek. És mint az a népszerű együttesekkel lenni szokott, előbb-utóbb biztosan elkészítik saját karácsonyi számukat és persze hozzá a videót. Soerii & Poolek esetében ennek, úgy tűnik, most jött el az ideje. Külön felhívjuk a figyelmet a dal egyáltalán nem ironizáló, nem görcsösen vicceskedni próbáló szövegére, ami azért jó, mert az E357 által készített klippel együtt így az egész pont nem esik át a ló túlsó oldalára.

The Darkness - Christmas Time (Don't Let The Bells End)

Listánk első nem idei szereplőjéről kár lenne elhallgatni, hogy tavaly ezzel indított Fekő kolléga minden idők legidegesítőbb karácsonyi dalairól szóló válogatása, de hát a Lángoló Gitárok mindig is pártolta a vélemények sokszínűségét, úgyhogy ennek a dalnak most itt is helye van. Már csak azért is, mert The Darkness a dalban és a klipben is ügyesen hozza össze a glam rockon való humorizálást a karácsonyon való nevetéssel, ami mindenképpen jobb, mintha tízezredikként ők is csak azon bosszankodnának, hogy mennyire tele van a tökük az egésszel. Azt pedig nagyon is lehet bánni, hogy ez a zenekar már nem létezik.

The Brian Setzer Orchestra - Run Run Rudolph

És akkor itt az első nem hagyományos videoklip a listán, hiszen ez egy koncertfelvétel. A neorockabilly The Stray Cats okán világhírű Brian Setzer valamiért különösen vonzódik a karácsonyhoz, zenekaraival, főleg a The Brian Setzer Orchestrával már több ilyen témájú lemezt is kiadtak és viszonylag rendszeresen rendeznek karácsonyi koncerteket is. Ez a szám itt a Christmas Extravaganza 2005 című bulin lett rögzítve, és azért ezt választottuk, mert bár a dal nálunk nem túl ismert, a tengerentúlon igazi klasszikus, amit Chuck Berry vagy a Lynyrd Skynyrd előadásában biztosan többen ismernek még itthon is, mint ezt. Ezúton jegyezzük meg, hogy van ebből Lemmy-féle verzió is, amit már csak azért is érdemes meghallgatni, mert a legenda éppen ma 65 éves. Innen üdvözöljuk!

James Brown - Soulful Christmas

Hogy milyen az, amikor James Brown kíván kellemes karácsonyt és boldog új évet a maga jól megszokott, dögös stílusában? Hát ilyen. Ha pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen az, amikor nagyjából ugyan ezt a témát a szélesebb körben kevésbé ismert arcát megmutatva adja elő, akkor kattintsunk ide, vagy ide.

Run-DMC - Christmas In Hollis

Elsőre furcsának tűnhet ez az egész, de hát ezek a csávók nem tudtak hibázni, úgyhogy a Christmas In Hollis is nagyszerű. Az 1987-es szám klipjében a bandán kívül a Mikulás egyik rakoncátlan kis manója a főszereplő, aki a végére még az ajándékokba is beleturkál. De a legjobb természetesen a szkreccselés a karácsonyfa alatt.

The Ramones - Merry Christmas (I Don't Want To Fight Tonight)

A The Ramones sem az a kifejezetten karácsonyi dalos zenekar, ehhez a 1989-ból való számukhoz mégis, még videó is készült. A három és fél perces klipből alig több mint két perc a zene, a többiben egy fiatal pár egyre jobban eldurvuló veszekedését, kibékülését, majd újra összeveszését láthatjuk. Mindehhez viccesen passzol a dal Joey Ramone által írt szövege, úgyhogy az egészet küldjük a karácsonyfa árnyékában felváltva dugó és marakodó szerelmeseknek.

Lady Gaga feat. Space Cowboy - Christmas Tree

Ez a szerintünk itthon kevésbé ismert dal két éve karácsonykor jelent meg először, akkor, amikor Lady Gaga bár már rettentő sikeres volt, de azt talán még senki sem sejtette, micsoda ikonná is válik hamarosan. A szám rövid és egyszerű, jól ismert zenei témát dolgoz fel, hozzá humoros-szexuális szöveggel. Hivatalos klipje nincs, úgyhogy mi a sok elérhető videó közül ennek a két fiatalnak a mókázását választottuk.

Ten Benson - Black Snow

A londoni rockbandának ez a 2000-ben megjelent száma tökéletes ellentétét jeleníti meg a fehér karácsony hangulatának. Ennek megfelelően a hozzá készült klipben a főszereplő két kisgyerek rémálma válik valóra: karácsony reggelén arra ébrednek, hogy minden fekete, még odakint is fekete hó hullik az égből, sőt a Mikulásnak is fekete a szakálla, ráadásul rámászik anyura. Olyan súlyos ez az élmény, hogy egy idő után persze a végig kétségbeesett gyerekek is átpártolnak a sötét oldalra, nincs mit tenni. Tökéletes klip a karácsonyi csillogástól zsigerből viszolygók számára.

The Pogues & Kirsty McColl - Fairytale Of New York

Amikor minden idők legjobb karácsonyi számait igyekeznek valahol megtalálni, ez a dal általában ott szerepel az élmezőnyben, a VH1 például egymást követő 3 alkalommal is megszavazta a legjobbnak 2004 és 2006 között. Az 1987-es The Pogues-szám nálunk viszonylag kevésbé ismert, az legalábbis egész biztos, hogy nem játsszák rongyosra a rádiók. A dalt egyébként 2007-ben cenzúrázni akarta rádióiban a BBC, arra hivatkozva, hogy a bevándorló ír szerelmespár ünnepi marakodásáról szóló duett néhány sora rossz érzéseket kelthet egyesekben, ám az ezt követő széles körű felháborodás következtében végül mégis elálltak a szándékuktól. A dal számos változatban meghallgatható az interneten, Kirsty McColl énekesnő 2000-ben tragikus körülmények között bekövetkezett halála után a dal egyik jobban sikerült előadásában például Katie Melua énekel Shane MacGowan mellett. Az eredeti számhoz készült klip jól passzol a dalhoz és az ünnepi hangulathoz, egy rövid jelenetben pedig még Matt Dillon is szerepel benne.

A Lángoló Gitárok ezzel és az előzőekkel kíván minden olvasójának kellemes karácsonyt!


the pogues the ramones karácsony brian setzer klip coldplay the darkness lady gaga run dmc lemmy james brown hurts corey taylor klipmegosztás soerii es poolek ten benson kirsty mccoll



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása