2020.06.16. 18:05 – dankógábor

Életrajzi film készül Lemmyről

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lemmy_2.jpg

Lemmy címmel életrajzi film készül (minő meglepetés) Lemmy Kilmisterről. A forgatást jövő tavasszal kezdik, és valamikor egy jövőbeni cannes-i filmfesztiválon szeretnék bemutatni. A filmet Greg Olliver rendezi majd, az executive producerek pedig Todd Singerman Morörhead-menedzser és Steffan Chirazi lesznek. Ők hárman rakták össze a 2010-ben bemutatott, egészen kiváló, szintén Lemmy című dokumentumfilmet is. Persze ez még nem jelenti azt, hogy játékfilmet is tudnak forgatni, de reménykeltő mindenesetre. Azt egyelőre nem árulták el, hogy ki játssza majd a 2015-ben elhunyt rocklegendát, de azt igen, hogy Lemmy teljes életét átfogja majd a film. Ez viszont aggasztó, hiszen ha olvasta valaki mondjuk a Fehércsíkláz című, rendkívül szórakoztató önéletrajzi könyvét, akkor nagyon könnyen előfordulhat, a sokat akar markolni, keveset fog esete, annyi minden történt vele az élete során. Na de majd kiderül, nem sírunk előre.

 


lemmy



2017.03.30. 08:03 – Nihil_AK

Idén megjelenik Lemmy régóta ígérgetett szólóalbuma

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lemmy.jpg

Ugyan az öreg bibircsókos már egy ideje másik kocsmaasztalnál iszogatja a whiskyt, ez nem akadályozza meg abban, hogy új lemezt jelentessen meg. Na mi ez, ha nem a halhatatlanság? Persze nem teljesen új dologról van szó, hiszen Lemmy már legalább tizeniksz éve játszott egy szólólemez gondolatával, de mivel most a hivatalos Motörhead Facebookon is megerősítették a hírt, elég valószínű, hogy ezúttal tényleg igaz.


hír motörhead lemmy rockandroll szólóalbum skew siskin



2016.11.17. 15:59 – Nihil_AK

Klipenként az új Metallica - Tizenegyedik rész: Murder One

Lemmy súlyosan károsítja az ön és környezete egészségét

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lemmymetallicamurdervid_638.jpg

Újabb beszédes című dal: akik tudják, hogy hívták Lemmy egyik erősítőjét, azok nem is lepődtek meg, amikor kiszivárgott, hogy ez a szerzemény egy tisztelgés a Motörhead tavaly elhunyt frontembere előtt, akinek ugye Hetfieldék hatalmas rajongói voltak. Más kérdés, hogy elsőre meglepő ez a lassú, kifejezetten súlyos dal, hiszen az ember fia valami pörgős rockandrollt várt volna, ehhez képest talán a lemez egyik legsötétebb tónusú fejezete ez, néhol szinte már doom metalba hajló riffekkel. A Robert Valley által rendezett animációs klipben, melyben maga Mr. Kilmister is megjelenik, számos elrejtett poén található, és annak is érdemes megnéznie, aki esetleg nem volt tisztában az öreg bibircsókos élettörténetével.


metal metallica motörhead lemmy új lemez videósorozat hardwired...to self-destruct



2016.01.20. 12:57 – dankógábor

Nem is agydaganatban halt meg Lemmy

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lemmyloo.jpg

A TMZ addig kutakodott, amíg megszerezte a december 28-án elhunyt Lemmy halotti bizonyítványát. Ebben az elsődleges haláloknál a prosztatarák szerepel, de a szívelégtelenség és a szívrtimuszavar is ott van rögtön mögötte. Tehát az eddigi hírekkel ellentétben nem egy nagyon agresszív agydaganat okozta Lemmy halálát, még áttétet sem írnak a halotti bizonyítványban. Lemmyhez kapcsolódóan még két hír: Mikkey Dee Motörhead-dobos beszállt a Thin Lizzybe, valamint, hogy a Krinkle nevű magyar rockzenekar készítette egy Motörhead-Bowie-mashupot, ami inkább Motörhead, mint Bowie, szóval ehhez a hírhez csatoljuk az amúgy elég jó felvételt:


hír motörhead david bowie lemmy rockandroll krinkle



2016.01.12. 16:09 – dankógábor

A Jack & Coke-ot mostantól kéretik Lemmynek hívni!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lemmy_color.jpg

Van ami vicces (például nehézfémet elnevezni Lemmyről) és van ami evidens: mostantól a Jack & Coke neve az, hogy Lemmy. Mindezt az aláírásgyűjtés után a Food & Beverage Magazine tette hivatalossá. A magazin kiemeli, hogy a december 28-án elhunyt rockzenészről elnevezett koktél csatlakozik az olyan elődökhöz, mint az Arnold Palmer, a Bellini, a Shirley Temple vagy a Tom Collins. A recept pontosan úgy szól, hogy 6 cl Jack Daniel's Whiskey valamint 30 cl kóla, természetesen jéggel, illetve ilyen díszítős marhaságokkal, amit Lemmy tuti nem akarna rá. Szóval mostantól mindenki kérje így a viszkikólát, aztán majd figyelje a pultosok reakcióját.


hír whiskey lemmy rockandroll



2016.01.08. 10:47 – dankógábor

Lemmy egy tejreklámot forgatott nem sokkal a halála előtt

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lemmymilk.jpg

Nagyjából egy hónappal a halála előtt forgatták Lemmyvel azt a tejreklámot, amit most egyfajta tisztelgéssé alakítottak át, lévén az utómunkák során hunyt el a Motörhead vezére. Igen, tejreklámot, igen Lemmyvel. Bizarr ötlet, valóban. Viszont ez is olyan rock and roll, hogy jobban már nem is lehetne, hiába biceg már bottal benne Lemmy. Tessék csak megnézni!


rock hír lemmy



2016.01.06. 09:30 – dankógábor

Mekkora név lenne már egy nehézfémnek, hogy Lemmium!

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

lemmmyy.jpg

Lehet a kedves olvasó is hallotta már, hogy van négy új elem a periódusos rendszerben, csak egyelőre még nevük nincsen. Azt írják, hogy ezek nem találhatók meg természetes formában a Földön, és szupernehéz elemek. Szóval szupernehezek, és nincs nevük, tehát az egyiket simán el lehetne nevezni a december 28-án elhunyt Lemmyről. Így gondolta ezt a yorki John Wright is, aki aláírásgyűjtést szervezett, hogy tényleg ez legyen a neve az egyik elemnek. Már alig kell valamennyi a 15 ezerhez, szóval hajrá, a gyerekek már általánosban tanulják meg ki volt az a Lemmy! Itt kell aláírni.


metál hír lemmy rockandroll



2016.01.04. 10:54 – dankógábor

Lemmyvel reklámozták újévkor a Download fesztivált

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

motorheadlemmydownload.jpg

Na nem maga a fesztivál, hanem a Ticketmaster, akik elsején küldték ki a hírlevelet olyan szöveggel, hogy nézd meg a Downloadon Ozzyt, Lemmyt, Dave Mustaine-t és Bruce Dickinsont. A cég azóta nem győz bocsánatot kérni, hogy Lemmy december 28-ai halála után nem javítottak a valószínűleg előre betárazott hírlevélen. Alább a Motörhead utolsó fellépéséből egy részlet:


download fesztivál hír lemmy



2015.12.30. 08:07 – dankógábor

Pár hónapot adtak Lemmynek az orvosai

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Lemmy Kilmister december 24-én született, de a születésnapját már 13-án megtartották a hollywoodi Whisky a Go Góban. A Motörhead főnöke itt már megint nem érezte túl jól magát, ezért elment orvoshoz, aminek az eredményeit kapta meg 26-án. Akadozó beszéde miatt alaposabban átvilágították, itt derült ki, hogy az agyában és a nyakában is van daganat. Az orvosai kettő-hat hónapot adtak neki. Mindezt a zenekar menedzsere, Todd Singerman árulta el, aki azt is elmondta, hogy azonnal szólt a zenekar másik két tagjának, hogy menjenek elbúcsúzni tőle, amíg viszonylag jó a hangulata. Amúgy Lemmyt rendkívül lesújtotta a hír, nem gondolta volna, hogy így fog távozni.


rock hír motorhead lemmy



süti beállítások módosítása