Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Lemmy Kilmister december 24-én született, de a születésnapját már 13-án megtartották a hollywoodi Whisky a Go Góban. A Motörhead főnöke itt már megint nem érezte túl jól magát, ezért elment orvoshoz, aminek az eredményeit kapta meg 26-án. Akadozó beszéde miatt alaposabban átvilágították, itt derült ki, hogy az agyában és a nyakában is van daganat. Az orvosai kettő-hat hónapot adtak neki. Mindezt a zenekar menedzsere, Todd Singerman árulta el, aki azt is elmondta, hogy azonnal szólt a zenekar másik két tagjának, hogy menjenek elbúcsúzni tőle, amíg viszonylag jó a hangulata. Amúgy Lemmyt rendkívül lesújtotta a hír, nem gondolta volna, hogy így fog távozni.
Lemmy halála egyébként kedden úgy letarolta az internetet, mint a párizsi terrortámadásról szóló hírek, és ez nem túlzás. Rengeteg olyan ember is fontosnak tartotta, hogy megemlékezzen a zenészről, akik amúgy nem is szerették a Motörheadet. Lemmyről mindenkinek van egy kis sztorija. Még pornóoldal is tisztelgett előtte azzal, hogy megváltoztatták a logójukat.
A zenekar dobosa, Mickey Dee pedig egy kérdésre megerősítette, hogy a Motörheadnek vége, bár azt nem tudom ilyen kérdést miért tesz fel bárki.