Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
30Y – Városember
(Megadó Kiadó)
Nem túl szerencsés dolog Pécsről alternatív popzenekart indítani, hiszen van/volt ott egy név, amelyik nem csak a város, hanem egy egész korosztály és közeg hangulatát, ízlését meghatározta. A Kispál és Borz hiába nem létezik már, egy ideig még biztosan meghatározó elem lesz a hazai zenei kultúrában, így egy rajta felnőtt zenekar, nem csak a saját, hanem az ő terheit is cipelheti. A 30Y sikeres zenekar, és a Városember leginkább ezt tisztázza le, de amúgy inkább egyszerűen csak jó zene.
Rögtön az első szám úgy röfög az ember képébe, mint egy éhes disznó, az asszociációt pedig a címmel könnyíti meg a zenekar: Kövér disznók. A dal maga a társaság majd’ összes előnyét, és hátrányát bemutatja. Az előképek maga mögött hagyását, a jó zenei ízlést, az alternatív zenéktől szokatlan energiát. Ezek az előnyök. A hátrány, hogy olyan erőteljesen ott van az a jó ízlés, hogy csak annyit mondunk: Queens Of The Stone Age. Ez egy tényleg kövér, olyan egyszerű és hatékony rockdal, ahogy Josh Homme is megírná. A 30Y képes azonban olyan frissen előadni, hogy a hasonlítgatás is szőrszálhasogatássá halványul, legalábbis annyira, hogy a későbbi beat, és grunge idézeteket se kezeljük másképpen.
Ami pozitívum pont ebben az egy dalban nincs meg, az a jól artikulált ének. Beck Zoltán szinte minden szavát érteni a többiben, a Kövér disznókban is csak azért nem, mert kiabál, és torzítva van. Azért fontos erről hosszabban beszélni, mert nem gyakori ez az ő zenei közegükben, ráadásul vannak olyan szövegfordulatok, amiket bűn lenne félreérteni, pl.: „Nézheted, nem tiszta, / Csak te látod annak. / Nem jó parancsolni se másnak, se magamnak. / Te durcás vagy néha, én meg határozatlan.”, vagy: „Vadászcsoport vagyunk mind foltos barlangrajzban” (ez utóbbi a Bereményi Géza által szöveggel ellátott Jó Január Hercegében). Beck túlzások nélkül, földhöz ragadt fogalmazása szintén előny, hiszen nem használ értelmiséginek álcázott, ránk erőltetett szavakat, mint pl. a Vad Fruttik „sztratoszférája”, ami ha nem is biztos, hogy azért került oda, mert ők nagyon mást akartak írni, mint az átlag popzenekar, de erős a gyanú. A popzenekar nem attól lesz különleges, ha ilyen szavakat használ, hanem attól, hogy köznapi szókinccsel értelmes gondolatokat közvetít. Nos, a 30Y esetén ezzel nincs baj.
Az album kezdése egyébként egy kissé becsapós, a Városember inkább poplemez, de nagyon közelít a rockhoz, sok benne a zaj és az energia, és szerencsére a beat és líra is feszültebb, izgalmasabb, mint másoknál. Az Ásító mondjuk nem olyan érzékeny, mint a korábbi lassúk, de legalább ebben is van nyilvánvaló hatás, ami éppen a Coldplay, de aztán ezt is szétcsapja egy káromkodós refrén. A 30Y-nak jól áll a zongora, amit most kevésbé használtak, de a Néz például éppen ettől lett érdekes. Szépen hullámzik a vége felé a lemez, sok-sok zenei bolondozás, ötlet nyomán. Ilyen a Soundgarden-riff a Riadt háziállatok végén vagy az akapella befejezés a címadóban.
Természetes, átélhető és végre nem kifejezetten depressziós lemezt írt most a 30Y. Pont ezzel lesznek többek, mint a versenytársak, és talán ezzel lépnek túl hamarosan elődeiken is.
