2011.01.14. 08:01 – lánggitár

Új Voivod-stúdiólemez idén

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Michel "Away" Langevin dobos szerint idén nem csak, hogy megjelenik egy Voivod-koncertlemez, de a kanadai zenekar kijön egy vadonatúj stúdióalbummal is. Maga az élő felvétel még nem annyira különleges, a stúdió viszont annál inkább, ugyanis Denis "Piggy" D'Amour gitáros 2005-ös halála után a cyber thrash csapat már két lemezt is megjelentetett a néhai zenésztárs kompletten feljátszott dalötleteire építve, ami után az eredeti tervek szerint befejezték volna a Voivod történetét. A régebbi interjúk alapján már csak egy nagyon személyes és rendkívül sötét felvétel áll rendelkezésre Piggytől, amit a csapat nem akar kiadni, a befejezés terve viszont egyelőre nem látszik megvalósulni. Magyarán az idei lemez lesz az első, amit nem Piggyvel, hanem az új gitárossal, Daniel Mongrainnel ír majd a zenekar. Ma este amúgy élőben is el lehet kapni jó pár Voivod-dalt a Tündérgyárban az E-Force előadásában.


metál hír voivod



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása