2011.02.15. 07:35 – lánggitár

A Polly Is Dead után itt a Bálnalovas - dalpremier

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

A Facebookon van egy Bálnalovas-oldal, ahol ez a szöveg áll a bemutatkozásnál: "Polonkai Tamás, a Polly Is Dead zeneszerző-szövegírója ott folytatja új zenekarával, ahol annak idején a Polly Is Deaddel abbahagyta." Akinek több információ kell az 1993 és 2005 között működő egri Polly Is Deadről, az olvassa el ezt itt, most viszont a Bálnalovasról lesz szó, ahol Polonkai mellett VL45- és Doomsday Funk-tagok zenélnek, énekesük viszont nincs. Illetve van, de nem egy, hanem sok. Olyanok, mint Egyedi Péter az Óriásból, Pálinkás Tamás az Isten Háta Mögöttből vagy Áron "Apey" Andris az Apey And The Pea-ből. Utóbbi a Neck Sprainben is énekel, sőt, az alább hallható Spiritual Clone Peace című dalt is ő adja elő. Elvileg a későbbiekben bevesznek majd egy állandó frontembert is, de az első lemez minden dalát más fogja énekelni, ráadásul ezzel a soktagú felállással lesz koncert is majd. Addig viszont, amíg ez bekövetkezik, hallgassuk meg az első nyilvánosságra került Bálnalovas-dalt, amihez egy kis videó is készült (de ettől még nem klip).

 


rock bálnalovas polly is dead



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása