2011.03.04. 12:39 – [MTI]

Ringo Starr, a Beatles egykori dobosa Budapestre jön

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!


Az idén 71 éves dobos-énekes és csapata európai turnéja keretében lép fel a magyar fővárosban. Ringo Starr a második, aki a Beatles tagjai közül Budapesten zenél: Paul McCartney 2003. május 15-én szintén az Arénában koncertezett csaknem 13 ezer néző előtt. Mint ismert, a legendás liverpooli zenekar másik két tagja, John Lennon és George Harrison már nem él.

Ringo Starr Richard Starkey néven 1940-ben született, ő volt a legidősebb a Beatlesben. 1962-ben, az első nagylemez, a Please, Please Me felvételekor került a csapatba a Rory Storm and the Hurricanes nevű formációból, miután John, Paul és George Brian Epstein menedzserrel és George Martin producerrel egyeztetve úgy döntött, lecseréli Pete Bestet, a gyengének tartott addigi dobost; Ringót még a hamburgi időkből ismerték.

A Beatles a könnyűzene történetének talán legfontosabb zenekara volt, amelyben a remek technikájú és biztos kezű dobos nagyon fontos szerepet játszott. Időnként énekelhetett is - többek között a Yellow Submarine-t és a With A Little Help From My Friends-et is ő adta elő -, sőt szerzőként is jegyzett két dalt, a Don't Pass Me By-t a fehér albumról és az Octopus's Gardent, amely az Abbey Roadon szerepel.

A nagy négyes megszűnésével 1970-től szólólemezeket ad ki, ezeken rendszeres közreműködtek a Beatles volt tagjai (mint ahogyan ő is fel-feltűnt a többiek anyagain). Első albuma a Sentimental Journey volt, az 1973-ban megjelent Ringo című korongon John, Paul és George is szerepelt - igaz, négyen együtt egyik dalban sem hallhatóak. Dalai gyakran felbukkantak a slágerlisták első tíz helyezettje között, köztük az It Don't Come Easy és a Back Off Boogaloo.

Ringo Starr a zenei szakíróktól számos kritikát kapott munkái kapcsán, és lemezei színvonala valóban nem mindig érte el az ex-Beatle-től várható szintet. A közönség azonban imádja, bárhol lép fel a világban, óriási a sikere. Tizenötödik szólóalbuma, a Y Not tavaly jelent meg, és Paul McCartney is játszik rajta.

A zenész túl a hetvenen is igen aktív, és több mint húsz éve turnézik Ringo Starr And His All-Starr Band nevű zenekarával, amellyel már kilenc élő lemezt adott ki. Csapatában jelenleg Rick Derringer gitározik, Richard Page basszusgitározik, Wally Palmar gitározik és szájharmonikázik, Edgar Winter billentyűzik és szaxofonozik, Gary Wright billentyűzik és Gregg Bissonette dobol.

Ringo Starr és zenekara Beatles-dalokat és szólókarrierjének legjobb dalait adja elő, de a tagok saját bandájuk legjobb számaival is előállnak. Az All-Starr Band tavaly Amerikában turnézott nagy sikerrel, idén Európában folytatják a koncertezést. A tavalyi repertoárjukban a Beatlestől szerepelt a Honey Don't, az I Wanna Be Your Man, a Yellow Submarine, a Boys, az Act Naturally, a With A Little Help From My Friends, valamint a Give Peace A Chance is.

Az idei koncertdátumok között honlapján egyelőre egy június 12-i dániai (Randers) fellépés, illetve hat - szintén júniusi - brit időpont szerepel. A koncertre június 28-án kerül sor, színhely a Papp László Budapest Sportaréna lesz.


koncert the beatles ringo starr



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása