Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Március 20-án, vasárnap érkezik a Petőfi Csarnokba a Kyuss Lives!, hogy egy amolyan autentikus tribute koncertet adjon saját magának. A Kyuss Lives!-ben csak a gitáros nem volt tagja a legendás stoner rock zenekarnak, de ahogy John Garcia énekes (a képen bal oldalt) szavaiból kiderül, nem is szabad erre a formációra úgy tekinteni, mintha Kyuss lenne. Ez a turné csak egy eszköz, amivel a szólólemezét promotálhatja. (Az interjú egy rövidebb változata már megjelent a nyomtatott Lángoló Gitárokban február elején.)
Ez lesz az első alkalom, hogy Budapesten lépsz fel. Voltál már esetleg Magyarországon a privát életedben?
Nem, még soha. Nem igazán tudok Magyarországról semmit, hiába utaztam sokat a világban. Mikor az ember turnén van, nem tudja beleásni magát semelyik ország látnivalójába vagy kultúrájába. A szabadnapok esetében még van valamennyi lehetőség, hogy megnézz egy-egy nevezetességet, de én úgy szoktam ismerkedni az országokkal, hogy eszem.
Miért hagytad abba annak idején a Kyusst, és most miért folytatod újra?
Nem folytatom, a Kyuss nem állt össze. Csak akkor lenne megint Kyuss, ha Josh Homme (a Queens Of The Stone Age frontemebere, a Kyuss eredeti gitárosa – a szerk.) is jönne, úgyhogy le is szeretném szögezni, hogy ez nem egy Kyuss-újjáalakulás vagy Kyuss-turné. Ez csupán négy srác, akik közösen zenélnek, és szeretik a régi Kyusst. Ezt szeretnék megünnepelni néhány koncerttel, én meg közben promotálom a Garcia vs. Garcia lemezemet.
A Kyussnak amúgy úgy lett vége, hogy beültünk egy kocsmába Josh Homme-mal, és akárhogy beszéltük a dolgokat, mindig oda jutottunk ki, hogy nem kéne folytatni. Hiszem, hogy ennek így kellett történni, már csak azért is, mert azóta rengeteg jó dolog történt vele is, velem is és a többiekkel is. Szétszéledtünk, és kurva jó zenekarokat, projekteket, vendégszerepléseket csináltunk. Imádom Josh-t, rengetegen akarták, hogy teregessem ki a szennyest róla, mondjam el milyen kis pöcs, de nem tudom, mert nem az. Nagyon bírom a csávót. Közös megegyezéssel elváltak zeneileg az útjaink, de ettől még semmi rosszat nem tudok rá mondani.
Akkor ez most mi lesz, ha nem Kyuss-koncert?
A múltunk ünneplése. Szeretünk együtt játszani, szeretnénk egy lemezt is írni, de azt mondjuk még nem tudom, hogy milyen néven tesszük majd ezt, mert Josh biztos nem lesz benne. Kiderül mit hoz a jövő, de nagyon várom. Sosem gondoltam, hogy újra együtt játszhatok Brant Bjorkkel vagy Nick Oliverivel, és most újra megvannak azok az érzések, amik régen is olyan magától érthetővé tették azt, hogy nekünk együtt kell zenélni. Ez az este a régi időkről fog szólni. Izgatottan várom már, két hónapja próbálunk, mert nem akarok beégni. Profik vagyunk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy felkészületlenül kiálljunk. Szeretném, ha senki sem csalódna bennünk.
Ha két mondattal kellene jellemezni a Kyuss-lemezeket, mit mondanál?
Két mondat? Az aztán nem sok, abban nem tudom igazán összegezni. Mindegyik előremutató, és rengeteg személyes vonás is van benne. Egyébként, ha belegondolok több mondatban sem tudnám jellemezni őket, és tudod miért? Mert napról napra változik. Most kifejthetném könyv terjedelemben, de ha holnap felhívnál, és megkérdeznéd ugyanezt, akkor egy teljesen másik könyvet lehetne belőle írni. Ami az összes könyvben benne lenne az az, hogy volt négy srác, akik nagyon szerettek együtt játszani, nagyon szerették azt, amit játszottak, és azt játszottuk ki magunkból, ami hiányzott az életünkből, illetve az volt az életünk, hogy játszottunk. Ez így volt teljes akkor, ezek a lemezek lettek az együtt töltök évek és élmények eredményei, hallgatható emlékei.
A Kyuss után több zenekarod is volt. Van olyan, amelyiket szívesen folytatnád?
Azt hiszem a Hermanót. Az nagyjából mindenkinek a side-projektje volt. Az arról szólt, hogy összejöttünk, és hatalmasakat jammeltünk. A többi Kyuss utáni zenekarom komolyabb volt, voltak kisebb turnéink, meg volt tervezve, hogy mi hogyan történik. A Hermanóval soha semmit nem terveztünk, csak zenélgettünk.
Elég sok zenekarnál vendégszerepelsz. Melyiket élvezted a legjobban? Könnyű téged rávenni a közös zenélésre?
Nem egyszerű dolog, de nagyon élvezem, ha már rászánom magam. A legjobb a Crystal Methoddal volt, meg amikor technózom az vicces. Vagy az Arsenallal is klassz volt az együttműködésem. Belga srácok, és nagyon jók. Aztán hatalmas Danko Jones-rajongó vagyok, és amikor csak lehetőségem van, megyek és vele dolgozom.
Danko Jones kollegánk, ír hozzánk kéthavonta egy cikket.
Komolyan? Akkor én is akarok! Mindent akarok, amit ő csinál! Á nem, a feleségem megölne, ha még bevállalnék valamit. Ezt nem is tudtam, vicces.
Nade térjünk vissza a kérdésre!
Ja, igen! Szóval a Mad City Rockerst is szerettem, az volt az első dal, amit apám halála után írtam. Mindegyik ilyen együttműködés tele van érzelemmel, ötletekkel, és mindig valami újban próbálhatom ki magam. Ezt csinálom a szólóprojektemben, a Garcia vs. Garciában is. Tudom, hogy nem kérdezted, de van egy szövegem, amit a lehető legtöbb interjúban el szeretnék mondani a promoció miatt, és most eszembe jutott egy gondolatszál, amivel át tudnám vezetni, úgyhogy ha nem haragszol, akkor elmondom, jó?
Természetesen mondhatod!
Szóval ez a fajta változatosság van jelen a szólólemezemen, a Garcia vs. Garcia lemezen is, amin nem csak rockdalok vannak, hanem sok melodikus dallam is, de vannak keményebb dalok is. Az elmúlt három hónapot a stúdióban töltöttem, Palm Springs legklasszabb stúdiójában, a Thunder Undergroundban, Harper Hug és Trevor Whatever társaságában, és mindent beleadtunk. Itt vettem fel az összes éneket. Dolgoztunk szenteste, karácsonykor, szilveszterkor, és imádtam.
Sokan legendának, a stoner rock egyik megteremtőjének tartanak. Mit gondolsz ezekről a véleményekről?
A legenda azért erős! Ha legendára gondolok, akkor nekem az Robert Plant vagy Jim Morrison. Én meg hol állok ezektől az emberektől?! Nagyon tisztelem a rajongóimat, akik addig mondogatták ezt újságíróknak, hogy azok elhitték és leírták ezt, de nem álszerénységből mondom, hogy én nagyon távol állok a legenda státusztól. Még a rocksztár szintig sem jutottam el. Olyan normális és földhözragadt vagyok, hogy inkább kispolgárnak lehetne titulálni. Apa vagyok, aki szaros pelenkákkal rohangál, férj vagyok, aki ebédet főz otthon. A hétéves kislányom uralkodik rajtam, és elviteti magát Disneylandbe vagy a parkba, amihez éppen kedve van. Nem vagyok érinthetetlen, a zenekarom sem. Vannak olyanok, akik elszálltak, és úgy járnak, mint akinek bot van a seggében, akik azt hiszik, hogy illatosat szarnak, de mi nem ilyenek vagyunk. Még az interjúk is nagyon távol állnak tőlem a mai napig. Most is mondtam a lányomnak, hogy várjon, mert interjút adok, kérdezte miről, mondtam, hogy magamról, erre kiröhögött, és igaza is van. Viszont be kell látnom nekem is, hogy ez a munkám, ez az én kis üzletem. Most éppen a Garcia vs. Garcia szólóprojektem, ami miatt csinálom ezt az egész Kyuss-dolgot is, hogy megmutassam az embereknek, hogy én még itt vagyok, még ne írjanak le. Felidézem a múltam, megünnepeljük a múltunkat, és miközben ezt csinálom, a szólólemezemet is promotálom, hiszen olyan dolgot tettem le ezzel az asztalra, amire már huszonvalahány éve készülök, és ez a turné remek első lépés lesz, hogy ezt felvezessem.
A szólólemezeddel is tervezel egy külön turnét?
Pontosan! Remélem ugyanazokra a helyekre el tudom majd vinni, ahol most járok, meg persze máshová is, például Horvátországba, amit nagyon szeretek. Olyan helyekre is, amik kívül esnek akár az Európai Unión. Az a helyzet, hogy nagyon szeretek enni, ez nagyon jól látszik a mostani megjelenésemen is. Szóval szeretnék olyan helyekre eljutni, ahol jókat lehet enni. Mindenféle kaját szeretek, imádok kísérletezni, eljárogatni éttermekbe, és helyi sört meg bort inni, helyi kajákat enni, meg azokat csinálni, amit a helyiek is csinálnak. Számomra ez a legjobb a turnéban a zenélés mellett. Nehéz dolog turnézni, és valamivel ki kell töltened azt az időt, amikor nem a buszban ülsz, és nem a színpadon állsz. Én ilyenkor azt szeretem csinálni, amit a helyiek. Nem mindig van erre lehetőségem, de ha van, akkor boldogan ugrok, és kihasználom.
Van olyan dolog, amit még nem értél el a karriered során, de szerettél volna?
Sosem tűztem ki magam elé hatalmas célokat. A saját magam által felállított értékrendem szerint sikeres zenész vagyok, jó férj és kiváló apuka. Szeretem a dalszerzés kreatív folyamatát, az meg, hogy ez ki lesz-e adva vagy nem, a jövő zenéje. Amíg azt csinálom, amit szeretek, és amíg én sikeresnek érzem magam az élet minden területén, addig boldog vagyok. Nem agyalok azon, hogy mit lehetne még csinálni. Inkább elégedetten hátradőlök és élvezem. Ha kitűztem volna olyan célokat, hogy nyerjek 10 Grammy-díjat és minél több magazin címoldaláról virítson a fejem, akkor sosem dőlhetnék hátra, sosem lennék boldog. Nekem nem ez a siker mérője.
