Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Március 21-én, hétfőn, a portugáliai Lisszabonban kezdi meg Európa turnéját Rogers Waters, hogy még egyszer utoljára bemutassa 1979-ben, a Pink Floyd többi tagjával közösen összerakott fő művét, a Wallt. Még 2010 májusában a Live Nation jóvoltából volt szerencsénk részt venni a turnét bejelentő londoni sajtótájékoztatón és kerekasztal beszélgetésen, ahol a meglehetősen vidám Roger Waters válaszolgatott az újságírók kérdéseire. Ebből készítettünk akkor egy kivonatot, de mivel az csak nyomtatásban jelent meg, így ide is feltesszük a holnapi turnéindulás örömére, meg persze azért, mert június 22-én mi is sorra kerülünk.
„Szóltam az emberemnek, hogy kérdezze meg az ő emberét, hogy nem akar-e fellépni a turné valamelyik állomáson. Ő megmondta a választ az ő emberének, aki ezt átadta az én emberemnek, aki csak annyit közölt velem, hogy: nem.” – ezt válaszolta Roger Waters arra a kérdésünkre még májusban egy londoni kerekasztal beszélgetésen, hogy a régi Pink Floyd-tagokat nem akarja-e valamilyen formában bevenni a Fal koncertturnéjába.
Merthogy Waters, aki annak idején többedmagával megalapította a Pink Floydot, úgy döntött, hogy még egyszer, utoljára megturnéztatja élete fő művét, az 1980-ban megjelent duplaalbumot, a The Wallt, (amit mi magyarok lelkesen le is fordítunk, így A Falként égett bele az emberek agyába). Utána még ő sem tudja mi lesz, de valószínű soha többet nem áll színpadra, és valljuk be, ennél stílusosabb búcsút tőle azért nem tudunk elképzelni.
A Fal a könnyűzene történelmének egyik legnagyobb ívű alkotása. A duplalemezen kívül készült belőle film is Bob Geldolf főszereplésével (akit kb. innen ismer mindenki), de természetesen színpadi produkciót is csináltak belőle rengeteg statisztával, és egy tényleg felépülő, majd leomló fallal. Itt megjegyzendő, hogy színházi darabot is terveznek Waters közreműködésével, de erről még konkrétum nincs.
A Fal lényegében a klasszikus Pink Floyd végét is jelentette egyben. Már a készítése sem volt zökkenőmentes, ugyanis a brutális angliai adók (a zenészeknek a bevételük 95%-át kellett befizetniük az államnak, bármilyen hihetetlenül is hangzik ez) miatt külföldre menekültek dolgozni, így fél évet Franciaországban, fél évet pedig az Egyesül Államokban munkálkodtak rajta. Közben Roger Waters és a nemrég elhunyt Rick Wright billentyűs között annyira megromlott a kapcsolat, hogy Wright még a zenekarból is kikerült, a 31 állomásos turnén is csak, mint fizetett bérzenész léphetett fel. Nick Mason dobos erről viccesen úgy ír Kifordítva című könyvében, hogy lényegében csak Wright járt jól ezzel a barátságtalan húzással, mivel ő legalább kapott gázsit, a zenekar másik három tagja viszont csak a koncertek gigantikus költségeit fizette. Az ezután megjelenő The Final Cut című nagylemezt sokan a fal, második részének tartják, de nem az, inkább úgy is fel lehet fogni, mint Roger Waters első szólólemezét.
Természetesen a már a nyolcvanas évek elején is monumentális látvány most is jelen lesz, csak még monumentálisabban. Annak idején csak egy kis kivetítőt használhattak, most viszont az egész színpad mögött lehet majd látni a tűéles képeket, valamint természetesen itt is lesz fal, lesznek bábuk, lesz minden, ami kell ehhez a kétórás előadáshoz, a tervezőjük pedig ugyan az a Gerald Scarfe lesz, aki régen is a látványon, illetve az illusztrációkon dolgozott.
Roger Waters amúgy nem lenne önmaga, ha harcos baloldali jogvédőként nem töltené meg az egész körutat eszmei tartalommal. „30 évvel ezelőtt, amikor a Falat írtam, ijedt fiatalember voltam. Az azóta eltelt években rájöttem, hogy a félelmeim és veszteségeim a szükségszerűen velük járó gúnnyal, szégyennel és büntetéssel együtt olyan szélesebb körű aggályok allegóriájaként szolgálhatnak, mint a nacionalizmus, a rasszizmus, a szexizmus, a vallás vagy bármi más. Ezeket a gondolatokat és ’izmusokat is ugyanazok a félelmek irányítják, mint amelyek a saját fiatal életemet is befolyásolták.” – írja Waters sajtóközleményében, amit a londoni sajtótájékoztatón is megerősített - „A fal készítésének idején épp csak túl voltunk a vietnámi háborún, most viszont az iraki és az afganisztáni háború közepén járunk, így ez egy erős háborúellenes üzenet. Az volt a létrejöttekor és még ma is az. A Fal új megvalósítása egyben kísérlet arra is, hogy összehasonlíthassuk a régi és a jelenlegi kínos helyzeteket, amibe a világ sodródott, és ajánljuk mindazoknak, akik kiábrándultak az elmúlt években.”
Roger Watersszel egyébként olyan beszélgetni, mintha egy politikai aktivistával ülne szemben az ember. Mindenről megvan a véleménye, rendkívül érdeklik a társadalom problémái, a görög újságírónőt a válságukról faggatja stb. Annyi cinikusság azért csak előbukkant belőle a beszélgetés során, hogy leginkább azon aggódik, hogy a görögök hogyan fogják a belépőket megvenni, amivel csak a sajtótájékoztatón elhangzott „remélem, jó sokat keresek a turnéval” mondatát erősítette meg.
Mellesleg Waters a cikk elején idézett üzengetését David Gilmourral, a Pink Floyd gitáros-énekesével folytatta, akivel híresen hűvös a kapcsolata a nyolcvanas évek elején bekövetkezett szétválásuk óta. A májusi kerekasztal beszélgetés óta viszont egy jótékonysági fellépés miatt Gilmour rávette Waterst, hogy előadjanak három Floyd-számot, valamint egy feldolgozást. Utóbbiért cserébe azt ígérte, hogy fellép a Fal-turné egyik állomásán, és előadja Watersszel a Comfortably Numb című közösen szerzett dalukat. Abba ne is reménykedjünk, hogy ez Budapesten fog bekövetkezni június 22-én, esetleg csak a legnagyobb álmainkban.
(A budapesti koncert már teltházas, bár az interneten még néha beindulnak olyan hírek, hogy itt-ott be lehet szerezni jegyeket.)
