Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Április 8-án lép fel Budapesten a Slayer és a Megadeth. Az alábbi interjú ebből az alkalomból készült az előbbi zenekar gitárosával. Kerry Kinggel. A beszélgetés eredetileg a New Noise magazin hatodik számában jelent meg.
Április nyolcadikán ismét Budapestre érkeztek a European Carnage turné keretein belül a Megadeth társaságában. Vannak emlékeid Magyarországról?
Ugyan több alkalommal is jártunk nálatok, mégsem volt lehetőségünk arra, hogy részletesebben megismerhessük a várost. Persze amikor arról volt szó, hogy elmentünk enni, vagy úton voltunk a hotelhez, láttuk egyes részleteit, és azok kétségkívül szépek is voltak, de igazi városnézésben sajnos nem volt részünk. A koncertekre sem emlékszem egyenként, általában csak összességében a turnék maradnak meg.
Készültök valamilyen különlegességgel a turnéra?
Erről egyelőre nem tudok beszámolni, ahogy arról sem, hogy milyen szettel készülünk. Annyi bizonyos, hogy más dalokkal és más felfogással lépünk színpadra, mint tavaly, ezt azonban csak a következő hetekben fogjuk megbeszélni. Egyébként van már készen pár új számunk, az is elképzelhető, hogy valamit eljátszunk ezek közül a turnén. Látványilag pedig a pirotechnikára helyezzük a hangsúlyt, amit meg is osztunk a Megadeth-szel. Nem készülünk olyan különleges elemekkel, amik csak nálunk lennének, hiszen nagy valószínűséggel más előadók más koncertjein is elsüthetik azokat, így inkább a pirotechnika mellett maradnánk.
Tavaly együtt koncertezett a Metallica, a Slayer, a Megadeth és az Anthrax. El tudtad volna képzelni korábban, hogy ez a The Big Four turné valaha is megvalósulhat?
Nem, de nagyon örülök annak, hogy ez így alakult. Eleinte nem is turnéról volt szó, csupán egyetlen koncertről, aztán hirtelen azon kaptuk magunkat, hogy több országból is jelentkeznek, hogy érdeklődnének egy ilyen összeállítás iránt, amit aztán az európai körút követett.
Korábban azt olvastam valahol, hogy az Anthrax helyett a Machine Headet szívesebben látnád a turné negyedik zenekaraként. Ennek mennyi a valóságalapja?
Nem igaz. Ugyan nagyon szeretem a Machine Headet, és imádok velük turnézni, de ugyanezzel az erővel nemcsak őket, hanem például az Exodust is vihettük volna, vagy igazából bármelyik másik zenekart, amelyik a kezdetektől velünk volt. Ez a turné erről a négyesről szólt, és így lehetett teljes.
Megvalósulhatott volna ez az összeállítás a nyolcvanas években?
Nem. Minden résztvevő zenekarnak szüksége volt arra a karrierre, amit végigjárt. Ha akkor fogunk bele, nem sokan lettek volna ránk kíváncsiak, így azonban mind a négyünknek megvan a saját történetünk és pályafutásunk, és lényegében a kezdőpontunk kapcsolt össze bennünket. Most pedig nagyobb volt iránta az érdeklődés, mint ahogy valaha is elképzelhettük volna.
A Slayer idén ünnepli fennállásának harmincadik évét. Készültök valami különlegességgel a rajongók számára?
Ez főként az érintett kiadókon és a menedzsmenten fog múlni, nekünk erre vonatkozóan még nem volt olyan konkrét ötletünk, amiről beszámolhatnék.
Szerinted meddig folytatódhat még a zenekar működése? El tudod képzelni azt, hogy ne lennél képes színpadra állni?
Nem tudom elképzelni, hiszen annyira szeretjük ezt csinálni, és annyi inspirációt kapunk mind a közönségtől, mind a zenésztársainktól, hogy tényleg a lehető legtovább szeretnék színpadon állni. Ilyenkor mindig eszembe jut Ronnie James Dio tavalyi halála, hiszen az utolsó pillanatig annyira erős és lelkes tudott maradni, hogy még betegen is színpadra állt, ameddig csak bírt. Ugyanez igaz most Tonny Iommira is, és ha belegondolunk, ők húsz évvel idősebbek nálam, szóval miért kéne tartanom ettől? Addig akarom folytatni, ameddig tényleg nem ütközik semmilyen fizikai akadályba.
Megfordult valaha is a fejedben, hogy szólólemezt készíts?
Nem, nekem nincsenek ilyen irányú vágyaim. Jeff többet gondolkozik ezen, mivel vannak olyan témái, amik nem minden esetben férnek bele a Slayerbe.
Köztudott, hogy Jeff Hannemannal közösen írjátok a dalokat, de ha lehet ilyenről beszélni, hogyan írtok meg egy dalt? Mi inspirál a dalszerzés során?
Minden esetben az visz előre, hogy olyat hozhassunk létre, amit korábban nem hallottunk. Persze nyilván van egy saját hangzásunk és tempónk, de ezen belül is igyekszünk teret biztosítani új gondolatoknak, új elemeknek, hiszen ezt egyedül a mi dolgunk így összerakni, és ettől tudunk mi is megújulni. Ami pedig mindebben motivál, az nem más, minthogy jól érezzük magunkat attól, hogy közösen zenélhetünk. Persze mostanság már nem tudunk annyit összejárni, mint még a zenekar megalakulásának elején, hiszen távol lakunk egymástól, ám ő is folyamatosan küldi az ötleteit, én is folyamatosan küldöm a sajátjaimat, és amikor úgy alakul, összepróbáljuk az elképzeléseinket. Épp ezért nem is érdemes arról beszélni, hogy ez Jeff dala, az meg az enyém, hiszen minden megírt Slayer-dal közös munka eredménye.
Azt hallottam, hogy a stúdióban közel az összes gitártémát te veszed fel. Ez igaz?
Régóta ezt a módszert követem. Jeff részeit az ő gitárjával, a saját részeimet a sajátjaimmal rögzítem, ami már csak a stúdiózás idején is javít. Praktikusabb, és élőben úgyis maradéktalanul vissza tudjuk adni az eredményt.
Milyen érzés az, amikor egy friss bandánál hallasz viszont egy olyan riffet, amit évekkel korábban te írtál meg?
Egyáltalán nem ítélem el őket. Tudod, ilyenkor mindig azt mondom, hogy az első nagylemezünk idején mi sem voltunk hősök, vagy ilyesmi, a kezdő zenészeknek pedig szükségük van inspirációkra. Nálunk is voltak maideni ihletésű témák, mégsem mi vagyunk az Iron Maiden. Amikor az ember dalt ír, az a lényeg, hogy beletehesse mindazt, amitől önmagát hallja viszont. Ha ehhez eleinte a mi témáink kellenek, az még jól is esik, és ha ez kell ahhoz, hogy egy zenekar megtalálja a saját hangzását, akkor megtisztelőnek tartjuk, hogy hallgatnak minket. A következő lemezek úgyis önállóbbak lesznek.
És mit gondolsz a mai metálszíntérről?
Annak kiváltképp örülök, hogy egyre több fiatal érzi magáénak a műfajt, de bevallom, nem minden esetben értem meg a rajongásukat olyankor, ha egy újabb bandát magasztalnak – és nem is feltétlenül azért, mert irigyelném őket, hanem azért, mert úgy gondolom, manapság nagyon kevés igazán kiemelkedő új zenekarral számolhatunk. Egy ideig próbáltam tartani a lépést az újabb reménységekkel, de mostanában már ezzel is felhagytam, mert nem hallom bennük azt a pluszt, azt a többletet, ami miatt megérteném, hogy miért is olyan fontosak. Azt persze nem tartom kizártnak, hogy egyszer valami igazán nagyot alkossanak, de összességében inkább régebbi előadók régebbi lemezeit veszem elő, amikor lehetőségem van zenét hallgatni.
Ha visszamehetnél az időben, lenne, amit megváltoztatnál, vagy mindent ugyanúgy tennél?
Az esetek többségében ugyanazt tenném. Egyetlen esetben tennék kivételt: kihagynám az állandó rohanást. Tudod, nagyon ki tud facsarni az, amikor még éppen kiteszed a lábad a stúdióból, és máris azon kapod magad, hogy egy turnén kell estéről estére bizonyítanod, hogy még mindig ki tudod hozni magadból a maximumot. Ezen a féktelen léptéken mindenképp változtatnék, mivel ez többször is volt kisebb-nagyobb összezördülések forrása.
Interjú: Bali Dávid és Búzás Krisztián
