2011.04.08. 09:27 – lánggitár

Mégsem lesz Stone Roses

Megújult a Lángoló!

Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!

Ahogy arra valahol számítani lehetett, a brit bulvár által terjesztett sokadik Stone Roses-újjáalakulásról szóló pletyka is hamisnak bizonyult. A hír szerint a manchesteri zenekar két feje, Ian Brown énekes és John Squire gitáros a basszusgitáros Gary "Mani" Mounfield édesanyjának temetésén találkozott, és 15 év rossz viszony után végre kibékültek, és szinte kanyarban van az idei közös zenélés. A több reménykeltő nyilatkozattal is körülvett történetből csak annyi igaz, hogy mindketten ott voltak a temetésen, és beszélgettek: "Az hogy két egykori barát 15 év után összejön, hogy leróják tiszteletüket anyámnak nem azt jelenti, hogy összeáll a Stone Roses. Menjenek már a picsába és hagyjanak minket békén!" - fakadt ki Mani. Az angolok 13 éves pályafutásuk során mindössze két stúdiólemezt jelentettek meg, ebből különösen az az 1989-es első vált akkora klasszikussá, ami miatt azóta is várja a közönség a visszatérést.


indie pop rock hír the stone roses



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása