Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Sajtósnak lenni bármilyen fesztiválon kétarcú dolog. Egyrészt jó, mert koncerteket még munka szinten is nagyon fasza dolog megnézni, másrészt nyomasztó, mikor a press kártyával/karszalaggal nem rendelkező embereknek vagy az az első kérdése, hogy van-e ingyen pia, vagy csak irigykedéssel vegyes undorral néznek, amiért ez az ingyenélő nemhogy bepofátlankodott ide, hanem még néha jól is meri érezni magát. Ki kell borítanom mindenkit: Magyarország nincsen tele Hunter S. Thompsonokkal, ellenben tele van őszülő halántékú emberekkel, akiknek annyi a dolguk, hogy csendben figyeljenek.
A mérleg nyelve így is a jó felé billen, plán mert az utóbbi időben a Sziget tényleg mindent megtesz azért, hogy a mezei médiamunkás kényelmesen tudjon dolgozni. A teljes Szigeten elérhető wifi miatt megfelelő telefonnal már nem kell félóránként visszamenni a press konténerbe ellenőrizni az e-maileket, maga a press konténer pedig már tényleg rendelkezik annyi közös géppel is, amik miatt akkor is gyorsan lehet tájékoztatni a fontosabb történésekről, ha esetleg nem vagyunk annyira bátrak, hogy bevisszük a saját laptopunkat.
A közvélekedéssel ellentétben néha tényleg kell dolgozni tehát, még akkor is, ha senki nem dorgál meg, amiért elfogyott egy sör a gyorsban megírt cikk előtt. Ahogy az interjúzás előtt sem, sőt, ilyenkor gyakran tényleg nem árt, ha az ember magához vesz valamit, ugyanis ezek a rokksztárok elég háklis népség, akik intézik az interjúkat, azok pedig szeretnek még kicsit rá is tenni erre. Az interjú úgy néz ki általában, hogy megkeressük a külön ezekkel foglalkozó figurát, aki elmondja, hogy mikorra kell megjelenni, és felír minket a listára. Ez eddig tök jól hangzik, de ilyenkor szoktak előkerülni azok a meglepik, hogy 1-2 órát kell ülni a délutáni napsütésben (igaz ez idén nem játszik annyira, de csak a nap miatt), hogy aztán összepakoljanak 2-3 fős csoportokat, akik kapnak összesen tíz percet az interjút adó zenekar valamelyik tagjával. Ez a tíz perc néha rövidebb, de a megadott idő az esetek többségében kőbe van vésve, és a leteltekor azonnal eltávolítanak a szobából.
Kevésbé nehéz ügy a koncertek fotózása, itt a legnagyobb neveken kívül tényleg elég csak felírni magunkat a sajtós részlegnél kirakott listára, és ha van még hely rajta, az azt jelenti, hogy gond nélkül bemehetünk az árokba az első három dal alatt fényképezni. Vannak különleges esetek persze, amikor a zenekar még az őt fényképező vércsoportját is tudni szeretné, de általában nem vészes ügy.
Fontos viszont leszámolni a legendával, miszerint a sajtósoknak nem kell sorbanállniuk. Olyannyira kell, hogy aki teljesen érthető okok miatt kihagyta a Gesztivált (oda valószínűleg tényleg csak az ment ki, akinek nagyon kötelező volt), és csak Prince-re akart volna bejutni, annak egy másfél óráig csordogáló sorral kellett megküzdenie, tömve a barátjukról beszélgető és fényképezkedő HR-es lányokkal, és jó megjelenésű középvezetővel. Sokan le is maradtak az egész Sziget egyik főattrakciójának komoly részéről, és a helyzetről sokat elmond, hogy a korábban rettegett szekusok vizet is osztogattak.
Ezek persze beleférnek, mert amúgy sajtózni jó, még akkor is, ha kívülről úgy tűnik, ezt egy majom is meg tudja csinálni.
