Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
The Horrors - Skying
(XL/Neonmusic)
A brit Horrors 2007-ben tűnt fel a Strange House című lemezével. Akkoriban nem volt szokás túl komolyan venni a zenekart, aminek bár voltak korrekt dalai, és jól is szóltak, de az egész nem tűnt többnek nagyra fújt lufinál. Vitathatatlanul ügyesen kitalált imidzs, ami a zenekar nevétől kezdve a tagok kinézetén át a szövegekig mindenre kiterjedt.
A zenekar nemcsak a külsőségek kitalálásában volt okos, de mint kiderült, a karrier építését is tiszta fejjel végzik. Ahogy azt sejteni lehetett, a gót-punk dolgot képtelenség egy lemeznél tovább igazán sikeresen folytatni, ezért belekezdtek valami komolyabba. A 2009-es Primary Colourshoz megszerezték a Portisheadből ismert Geoff Barrow-t a lemez felett bábáskodni, ő pedig átláthatóbb, kevésbé kripta-jellegű, de mégis karakteres hangzást adott a Horrorsnak. A produkcióban ezáltal kihangsúlyozódhattak a new wave hatások, illetve az is, hogy nemcsak cirkuszról van szó, hanem zenei elképzelésekkel is rendelkező zenekarról.
Most, harmadik nekifutásra világossá vált az is, hogy a Horrors tényleg fasza kis zenekar, saját jogon is. A Skying nagyjából annyit változott a Primary Colourshoz képest, amennyit utóbbi a Strange House-hoz képest. Az alapok megvannak, hallhatóan ugyanaz a zenekar, de máshogy. A garázshangzás mostanra teljesen eltűnt, és úgy általában a Horrors annyiban emlékeztet négy évvel ezelőtti önmagára, hogy menő neve van és fantasztikusan tud atmoszférát teremteni. Ám a produkció ezúttal nem merül ki az atmoszférateremtésben: dalokat is kapunk hozzá.
Ami nagyon kell a Skyingnak, az az idő. Először csak az jön le, hogy Faris Badwan énekes megtanult énekelni (igaz a szemfülesebbeknek ez már a szintén idén kiadott Cat’s Eyes-albumon is feltűnhetett). Az egész lemez mentes a csapongásoktól, a kapkodástól, szép középtempóban vonul végig a maga 53 percén. Kifejezetten elegáns zenekar vált a Horrorsból, amivel az is jár, hogy nem adják könnyen magukat. Néha kimondottan pszichedelikus, amit művelnek, a fúvósok többszöri előkerülésekor például akaratlanul is a Beta Band bizonyos dalai jutnak eszembe.
A letisztult Horrors első pár hallgatásra kissé érdektelennek tűnhet. A dalok nem arcbamászóak, sehol egy klubbontásra alkalmas szerzemény. Ennek ellenére érdemes neki időt adni, mert nagyon hálás, csak hozzá kell szokni, hogy most figyelmet is kell szánni a zenére. Én jelenleg ott tartok, hogy a Horrors azon kevés fiatal zenekar közé tartozik, akiknek van markáns hangzásviláguk, amihez remek stílusérzék, és nagyszerű koncertprodukció is társul.
Ez utóbbi azért különösen fontos, mert a Horrors november 20-án Budapestre érkezik a Dürer Kertbe a Skyinghoz kapcsolódó turné során. Nem gyakran történik olyan, hogy fesztiválon kívül találkozhat Magyarország egy épp kreatív csúcson lévő zenekarral, de a lemezt hallva a Horrors épp itt tart.
(A lemezkritika eredetileg a nyomtatott Lángoló Gitárok magazin negyedik, augusztus-szeptemberi számában jelent meg)
