Megújult a Lángoló!
Olvasd cikkeinket az új oldalunkon, ahol az eddigieknél jóval több tartalom vár!
Machine Head - Unto The Locust
(Roadrunner/Magneoton)
Lehet, hogy tévedünk, de mintha Robb Flynn Machine Head-vezér nem lenne tisztában az olyan Édesvíz Kiadó-közeli fogalmakkal, mint az önmagunknak való megbocsátás. És bár interjúiban mind a Burning Red, mind a Supercharger albumot büszkén felvállalja, nem elképzelhetetlen, hogy alkalmanként a mai napig teveszőr csuhában böjtöl az oaklandi pusztában. Azonban a jelek szerint ez sem csillapította (volna) bizonyítási kényszerét. Pedig már a Through The Ashes Of Empires hallatán is elhittük, hogy az életben nem látjuk-halljuk többé tengeri akna frizurával, piros susogós mackóban nu metalt tolni. Mindemellett a 2003-as albumon annak dacára sem érződtek a görcsösség jelei, hogy egyes gitártémák Robb Vio-Lence-ben eltöltött napjait idézték. Mikor aztán a 2007-es Blackening kapcsán a Master Of Puppetset kezdte emlegetni, önkéntelenül is megnyomtuk a pánik gombot. Bár az említett album összességében nem volt rossz, némely szerzemény – főként az indokolatlanul hosszú darabok – alapjaiban reformálta meg a „parasztvakítás” kifejezés jelentését.
Szomorú hírünk, hogy ez a tendencia az Unto The Locuston is tovább folytatódik, erre pedig már a nyitó I Am Hell is kitűnő példa. A komplexnek és monumentálisnak szánt dal olyan, mintha egy neves zenebohóc is beszállt volna a dalszerzésbe, miután elkobozták biciklidudáit: akad itt gregorián bevezető, Neurosisos, atmoszférikus gyalulás, thrashes begyorsulás, akusztikus témázgatás Benkő Dánieles manírokkal, mindez azonban nem érik össze kerek egésszé. Flynn mellesleg minden eddiginél változatosabban használja a hangját, még ha nem is hoz különösebben emlékezetes énektémákat. A Be Still And Know egy szokatlanul dallamos darab jól eltalált szólóval, ennek ellenére sem különösebben jellegzetes. A majd nyolcperces Locust a középtempós pusztítás jegyében fogant, ugyanakkor csak Phil Demmelnek köszönhetően nem fullad totális unalomba. A This Is The Endben Dave McClain kalapál össze elképesztő dolgokat, ezt leszámítva bármelyik At The Gates-en szocializálódott, bicskanyitogató metalcore formáció megírhatta volna. A lírai(bb) Darkness Within már némileg biztatóbb (noha a Burning Redbe pl. ezerszer több érzés szorult), ugyanakkor a harmadik perctől már a Pearls Before The Swine is felvonultat fogósabb pillanatokat. Az újfent feleslegesen túlbonyolított Who We Are bevezető gyermekkórusa szerencsére nem idéz Kaláka-koncertes élményeket, csupán funkciótlannak mondható.
Bár tény, hogy a Machine Head soha nem írt ennyire technikás, dallamos és összetett szerzeményeket, zsíros kucsmás, szalonnaszagú egyszerűségében a Davidian, a Ten Ton Hammer, de még az American High is jóval nagyobbat ütött. A komplexitás Flynnék esetében bizony kétség kívül a befogadhatóság és a karakteresség rovására megy, ugyanakkor az egymás után dobált témák korántsem mentesek a sablonoktól. Mindemellett nincs kétségünk afelől sem, hogy sokan a Machine Head munkásságának progresszív főművét látják majd az Unto The Locustban. Ám ha lopótökkel verik is le vesénket, is kitartunk álláspontunk mellett: tehetséges culágerek ne akarjanak szoborcsoportokat alkotni.
A lemez megvásárolható a Bookline.hu-n.
